„A tavalyi beszélgetésünk óta a világ gyökeresen megváltozott: elkezdődött a háború” – vezette fel az estet M. Nagy Miklós, a Helikon Kiadó irodalmi vezetője és főszerkesztője, majd azt kérdezte azt írótól, hogyan változott meg az élete a háború miatt. Mikor hagyta el Oroszországot, hol él most, és tudja-e, mikor tud visszatérni?
„Tragikus időket élünk. Ilyenkor az orosz irodalomról is nehéz beszélni, de nagyon hálás vagyok a meghívásért, hogy ebben a csodálatos városban lehetek, ahol az olvasóim és a kiadóim működnek. Úgy vélem, a háborút nemcsak a fegyverek segítik túlélni, hanem az irodalom is. A feleségemmel rengeteget ingáztunk az elmúlt tíz évben lakhelyünk, a Moszkva alatti település és Berlin között. Februárban, a háború előtt két nappal Berlinbe repültünk. Azóta ott élünk, és egyelőre nem akarunk visszatérni Oroszországba – bár a barátaim, és a hely, ahol születtem, hiányzik. Most Ukrajna győzelmét várom.” Az író e kijelentését vastapssal fogadta a közönség.
Arra a kérdésre, hogy most fenntartja-e a kapcsolatot az orosz kiadóival, és értékesítik-e a könyveit, így felelt. „Két hónappal ezelőtt megjelent az elbeszéléskötetem, amit senki sem gátolt meg. Egyelőre árusítják a könyveimet az üzletekben, de nem tudni, mi történik holnap.”
A háborúért az oroszokat hibáztatja. „Ez nem kemény kijelentés a részemről, hanem az igazság. Hibásak vagyunk abban, hogy a kilencvenes években, amikor lehetőségünk volt radikálisan megváltoztatni az országunkat, nem tettük meg. Elsősorban nem Putyin a probléma: nem ő az ördög. Több millió hasonló van a világban. A probléma gyökere az, hogy a 16. századtól kezdve olyan konstrukcióban működik az ország, amelynek élén teljhatalmú ember ül, akit nem lehet börtönbe zárni. Hívták fejedelemnek, cárnak, párttitkárnak és elnöknek is.”
M. Nagy arról is faggatta Szorokint, hogy mit jelent számára a klasszikus orosz irodalom, és a mai helyzet fényében újraértékeli-e. „A háború elején láttam olyan fényképet Kijev utcájáról, amelyen Puskin-portré volt egy szemetesben. És teljesen értem, miért: az orosz irodalmat sokan a birodalmi eszmével azonosítják. Ilyen megtörténik egy háborúban: a második világháború alatt Goethe köteteit is kidobták az emberek. De a háború egyszer véget ér, az irodalom pedig visszatér.” A háború idején nem lehet írni a háborúról, mert az író számára fontos, hogy az objektumát alaposan megfigyelje, fűzte hozzá.
Vannak olyan írók, akik mintha egész életükben ugyanazt a könyvet írnák, de ők is változnak, mondta ezután. Neki az az elve, hogy minden könyvét „új íróként” kezdi el írni: mindig meg akarja lepni magát. Mindig valami újat próbál felfedezni, mert nem akarja magát ismételni.
A négyek szíve című kötete számunkra új regény, a munkásságában viszont klasszikusnak számít. Korábban Mundruczó Kornél színre akarta vinni, de Szorokin nem engedte neki, mondta el M. Nagy Miklós. „Akkor úgy láttam, hogy ezt nem lehet színre vinni. De most nagyon aktuális filmet lehetne forgatni belőle. 1991-ben írtam, amikor a Szovjetunió szétesett. Ez a legkeményebb szövegem, sok embert sokkolt. Miután elkészült, hét évig nem írtam regényt. A következő a Kékháj volt” – válaszolt az író.
Amikor arról kérdezik, hogy a művei miért vannak tele erőszakkal, kegyetlenséggel, mindig visszakérdez: a 20. században mi történt Oroszországban? Csupa erőszak! Jólétben élő családban nőtt fel, odakint azonban mindent átitatott az erőszak: az utcát, az óvodát és az iskolát is. Az országa az erőszaknak köszönhetően létezett. A sztálinizmus a félelemre épült. Ez a háború pedig megmutatta, hogy az erőszakra való törekvés, az önmegsemmisítésre való hajlam mennyire bennük van. Putyin romboló folyamatot hajt végre, de ez nemcsak kifelé, hanem befelé is irányul, véli Szorokin.
Nemrégiben megjelent Garin doktor című regénye. M. Nagy szerint ez is disztópia, bár eléggé sajátos, mert hepienddel végződik. „Oroszországban vannak-e kedves orvosok?” – kérdezte Szorokintól. „Szerintem mindig vannak és lesznek is, hisz a szakmájuk ezt követeli meg. És jó emberek is vannak a világon. A Garin doktor a Hóvihar folytatása. Érdekelt, hogy mi történik a főhőssel tíz évvel később. A történet századunk közepén, 2060 körül játszódik. A világ szociális és geopolitikai szempontból is megváltozik. »Utazóregényre« törekedtem. A főhős bejárja a szétszakadt Oroszországot, bizonyos irodalmi romokat is érintve.”
Az esten Péterfy Bori és Katona László olvasott fel részleteket a szerző műveiből.
Fotók: PesText / Stepmotions
