Szeretem, ha egy kiállítás alig érzékelhető módon képes megszólítani. Látszólag nem történik semmi, ám ahogy nézelődöm és telik az idő, az anyag elkezd beszélni hozzám, és egyre több jelentésréteg sejlik fel. A Zsidó Múzeum Hochstädterék. Családi album – előhívott múlt című kiállítása Tranker Kata installációjával éppen ilyen.
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár célja, hogy megismertesse a családi múlthoz, a családi emlékezethez kapcsolódó tevékenységét, kutatásait, gyűjteményeit. A mostani kiállításban a Hochstädter család fotóhagyatékát látjuk.
Az album középpontjában az ikerpár, Antal és Bora áll, akik Gálszécsen születtek egy asszimilálódott, mezőgazdasággal és kereskedelemmel foglalkozó zsidó családban. Szüleiknek volt egy idősebb gyermeke is, Paula. A fotók és az egyéb források kutatása során feltárult a család életútja, történetüket mi is megismerhetjük. Láthatjuk azt is, hogy a kirakósnak vannak még hiányzó, feltárásra váró darabjai.
A családról megmaradt közel nyolcvan fotót most Tranker Kata szemével látjuk. Installációja
kollektív emlékezethálóként jelenik meg a térben.
Kőszerű táblákat, papírmaséból összeállított foglalatokat, pici szobrokat, domborműveket helyezett a képek köré. Ezek fizikai keretet adnak az anyagnak, ugyanakkor kontextusba helyezik és magyarázzák is a családi albumból fennmaradt darabokat. Így Tranker szerepe is bővül: képzőművészből kurátorrá válik.
A fotókhoz hozzáadott elemek a család személyes motívumaiból építkeznek. A nagyobb vitrinben szerepel például egy polc Antal és Bora sematikus papírmasé-arcképeivel, mellettük elnagyolt portréik jelennek meg a képtartókon.
Egy másik részen pedig ott áll a gálszécsi zsinagógát ábrázoló dombormű is. Ezek hangsúlyozzák a személyes sorsot, a fotók privát jellegét, ugyanakkor mégis kiléptetik az anyagot a kollektív emlékezet felé.
Ez a fajta sematizálás érzékeny módszer, amely ugyan esztétizálás is, de az általános érvényű gondolatközlés eszközéül is szolgál. Nemcsak a kollektív zsidó sors válik itt láthatóvá: a hozzáadott elemek úgy szólnak a 20. századi női és férfi szerepekről, valamint az ikersorsról is.
A kisebb vitrin mögött például ott van egy galambpárt ábrázoló szobrocska, ahol a madarak feje egybeforr.
Egy szögletes keretben ugyanúgy eggyé formált fotót láthatunk az ikrekről. Köztük egy hézag jelzi azt, hogy mindkettejüknek megvan a saját életútja is.
Ha távolról nézzük ezt az installációt, úgy tűnhet, mintha valamilyen régészeti anyaggal lenne dolgunk. A fotók egy régi kor lenyomataivá válnak, az őket körülfonó elemek pedig ismeretlen idejű és korú archeológiai leletnek tűnnek.
Az installáció közepén látható egy polcnyi plasztika, poharak, tálak, gyertyatartók, amelyek lehetnek egy zsidó család mindennapi tárgyai, de vallási kellék vagy régészeti leletek ugyanakkor visszautalnak arra az állandó kiállításra is, amelybe beágyazódik az installáció.
A fotók egy steril vitrinben, múzeumi térben jelennek meg, mégis visszaidézik a család otthonát. Könnyen támadhat az az érzésünk, hogy a képeken szereplők saját életterükből néznek vissza ránk.
A kiállítás december 15-ig látogatható.
Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
