Amikor elolvastam a biód és meghallgattam a dalaidat, meglepődtem, mennyi különböző zenei irányzat hat rád, és eleve mennyi művészeti ágban kipróbáltad magad. Hogyan hatottak ezek arra, hogy megtaláld a végleges hangod? Egyáltalán, megtaláltad vagy még kísérletezel?
Nem tudom, hogy lesz-e olyan az életemben, amit véglegesnek mondhatok majd azonkívül, hogy örökké kísérletezek, és kitartóan keresem a másokkal való kapcsolódás alkotó lehetőségeit.
Hogy határoznád meg mégis, mit képvisel most a VENI?
A művészi önkifejezés műfajokon átívelő szabadságát és komplexitását, valamint az együttműködésben rejlő teremtő erő szépségeit.
Egyaránt énekelsz angolul és magyarul is. Melyik a testhezállóbb számodra?
Ez egy állandó dilemma. Az angol lehetőséget ad rá, hogy verbálisan is nemzetközi szintéren kommunikáljak, és olyan zenei stílusokból inspirálódjak, amik számomra magyar nyelven kevéssé működnek, ezért az angolt nehéz lenne elengedni. A magyar nyelv viszont az a kincstár, aminek a legmélyebb és legeldugottabb szobáihoz is van kulcsom, ezért ezt meg veszteség lenne elengedni. Az elköteleződés esetemben inkább abból áll, hogy igyekszem nem szem elől téveszteni a fókuszt, és tudatában lenni a szándéknak, amiért a dolgokat csinálom. Ha elég tudatos vagyok a céljaimat illetően, és kellően megengedő az alkotás intuitív dimenzióival kapcsolatban, akkor az „üzenet” szinte kéri magának a megfelelő kontextust, és
egy dal előbb „tudja”, hogy magyarul vagy angolul szólaljon meg, mintsem én rájöttem volna, hogy mit akar mondani.
Sokszor az az érzésem, hogy a népzene a reneszánszát éli egy új köntösben. A te dalaidban is sok a népies motívum. Hogy gondolkozol erről?
Számomra a legtermészetesebb dolgok egyike a népzene, abból is főleg a magyar. Sosem voltam népzenész, ahogy a családunkban mások sem, de szüleim kutatói tevékenységének és vidéki gyökereinek köszönhetően mégis annyi népzene ért el hozzám az életem folyamán, hogy az ízét talán akkor sem tudnám kiirtani a zenémből, ha teljes erőmmel próbálnám. Persze egy ideje nem is próbálkozom ilyesmivel, és inkább olyan célokat igyekszem kitűzni magamnak, amik megvalósításához pont az kell, amit én tudok.
A dalaid nagy része fontos üzenetet hordoz, említed többek között az otthon érzését és az utazás szimbólumát is. Milyen témák foglalkoztatnak mostanában?
Mostanában leginkább az identitáskonstrukcióink sajátos mintázatai érdekelnek, mindazok a meghatározó élmények és motívumok, amik mentén felépítjük az énünket.
Mitől nevezünk valamit otthonosnak? Amikor úton vagyunk, akkor miért megyünk? Mit várunk egy helyszíntől, mit várunk egy útitárstól? Tudok-e különbséget tenni a dolgok látszata és a dolgok valósága között? Tudok-e különbséget tenni a lényeges és a lényegtelen között? Rájöttem-e már, hogy mi számomra a fenntartható prioritás az életben?
Lehet párhuzamot vonni aközött, ahogy a grafikában és az éneklésben kifejezed magad?
Igen, az attitűdömet illetően mindenképp. Logókészítés és éneklés során is az a feladatom, hogy hidat építsek közlés és befogadó közé. Mindkét esetben azt a redukált formanyelvet és helyénvaló stílust kell keresnem, amely sérülésmentesen kódolja az üzenetet. Ügyelnem kell arra is, hogy a transzfer útjába még én magam se álljak.
Hiszek benne, hogy a művész örök feladata, hogy készen tartsa magát azokra az altruista tettekre, amely által a teremtés lehetőségének csodája a mindennapok legsötétebb szegleteibe is bevilágít.
2018-ban elkészült az Unfold című lemezed. Ezt követően nem egy teljesen új anyagon kezdtél dolgozni, hanem a már ismert dalok live verzióját rögzítettétek. Miért döntöttél így?
2019-ben kezdtük el közönség elé tárni az elektronikus zenei kompozícióinkat, amelyek improvizációról improvizációra öltöttek újabb és újabb formát. A hangszerelést is mindig változtattuk, sokat kísérleteztünk a dalokkal, és figyeltük, hogy melyik zenei szövet milyen helyszínen és milyen hangszereléssel érvényes leginkább, milyen körülményeket kívánnak maguknak a szövegek. A számunkra fontos visszajelzésekre és a közösségben megélt alkotói élményekre támaszkodtunk. 2020-ban jelent meg Unform című lemezünk, amelyen a folyamatiságot és az együttműködés végtelenítő hatását szerettük volna kompozíciósan megragadni. Az Unfold Live-val egy olyan szelekciót szerettünk volna rögzíteni és publikálni, ami kellőképpen összegezni tudja mindazt, ami aktuálisan leginkább foglalkoztat minket, és amire egy koncerten számítani lehet tőlünk.
Most jelent meg a Journey című dalod videóklipje. Mesélj, kérlek, a koncepcióról, illetve a dal mondanivalójáról!
A 2018-ban megjelent Unfold című lemezem készítése közben elsődleges alkotói célom volt, hogy a virtuális térben, az elektronika segítségével, szabadon alakítsam ki saját zenei és szerzői világomat. Előadóként azt a feladatot adtam magamnak, hogy letisztítsam éneklésem az idegen, fölöslegesen vagy értelem nélkül felvett elemektől, és megengedjem magamnak, hogy úgy énekeljek, ahogyan az tőlem a legőszintébb, legtermészetesebb. Mint minden saját indíttatású új misszió, ami elsőre csak egy megoldandó feladatnak tűnik, idővel mégis alkotói ars poeticává válik; ez a döntés is meghatározója lett a dalaim és más alkotásaim formálásának.
Mind a szöveg, mind a zene szövetei egészének létrehozása során arra törekedtem, hogy olyan kompozíciókat alkossak meg, amik tükrözik belső világomat, az engem körülvevő fizikai világ tárgyainak és azok rám gyakorolt hatásának nyomai felhasználásával. A szövegek megírásakor igyekeztem olyan képekkel élni, amelyek mentén minél több szimbolikus értelmezés felfejthető, és azokat úgy megjeleníteni, hogy asszociáció és intuíció útján, újabb és újabb értelem konstruálására adjanak lehetőséget. Ennek eszköze például a konkrét hangokban és a képiségben rejlő szimbólumtömörítési és kombinációs lehetőség maximalizálása.
Ahogy a Mess Inside című dal a fizikai környezetünk rendetlensége mellett főleg az elménkben el-eluralkodó káoszról szól, úgy a Home című dalom sem a fizikai értelemben nevezett otthonról szól elsősorban, mint inkább az otthon érzéséről, életünk lelki birtokbavételéről, saját szellemünk és testünk otthonossá tételéről.
A Journey sem annyira arról az utazásról szól, amit alkalmanként, turistaként élünk meg, hanem arról az útról, amit életnek nevezünk, és amelyben egymáshoz közel kerülve vagy éppen egymástól eltávolodva a végtelen vagy a végesség (ki-ki a maga hite szerint) felé robogunk. A dal arra inspirál, hogy még akkor is álmodozzunk szabadon a jövőről, tervezzünk vele bátran a magunk és mások örömére, ha arra is minden okunk megvan, hogy féljünk, mert a jövő a borús ábrázatát mutatja,
vagy éppen teljesen elrejti arcát előlünk.
A dal arra bátorít, hogy ismerjük meg önmagunkat, tűzzünk ki reális célokat, fedezzünk fel új lehetőségeket, lássuk meg a bennünk lévő eredendő alkalmasságot, műveljük a bennünk rejlő tehetséget és győzzük le félelmeinket! Tanuljunk meg rendet teremteni elménkben, együtt pulzálni a pillanattal, kinyitni szívünket egymás felé, és benne maradni az értéket teremtő (inter)akciókban. Ha tudásunkkal teremtjük az irányt és járásunkkal az utat, akkor „won’t get there early”, hogyha „still don’t know the way”. A „majd egyszer” nem tőlünk függetlenül, spontán jön el, arculatát most is formáljuk éppen.
Hol hallhatjuk legközelebb ezt a dalt élőben?
Az A38 Hajó frissen felújított orrában. Július 29-én, „citromsárga” csütörtökön.
A fotókat Olajos Ilka készítette.
