A tudomány és a művészet kapcsolata évszázadok óta inspirálja az alkotókat. Az innovációk hatása pedig még sohasem volt ennyire kézzelfogható, mint napjainkban. A szentendrei MANK Galériában kortárs művészek naprakész reakcióiból és kísérletezéseiből nyílt kiállítás, melyről a tárlat kurátoraival Cserhalmi Luca esztétával és Roskó Mária iparművésszel beszélgettünk. Interjú.
A 3D nyomatással készült növények, a lézerpiramisok és az elektromos ékszerek mind olyan kortárs műtárgyak, melyeket a tudomány inspirált és technológiai vívmányok alkalmazásával készültek. Hogyan fedeztétek fel az alkotókat, és hogyan találtátok meg a legizgalmasabb műveket a művészet és a tudomány kapcsolatának bemutatására?
RM: A kiállítás tematikáját már régóta tervezték a MANK Galériában, így mi felkérésre kezdtünk el foglalkoznia témával. A művek kiválasztása pedig teljesen szubjektív volt. Szerettünk volna olyan műveket bemutatni, amik valamilyen anyagkísérleten keresztül foglalkoznak a művészet és a tudomány kapcsolatával.
CS.L.: Igyekeztünk egy minél szélesebb merítést megmutatni a közönségnek ebből a témából. Az alkotókat aszerint válogattuk össze, hogy minél több oldalról tudjuk bemutatni a tudomány és művészet együttállását. A kiválasztott művészekre nem volt nehéz rátalálni, mivel mindegyikőjük életművében fontos és meghatározó a tudománynak és a kísérletezésnek, vagy a technikának a szerepe. Mindemellett hangsúlyos a műtárgyak gondolati vetülete is, mivel a legtöbb filozófiai kutatómunkán alapszik. Számomra az is nagyon izgalmas, hogy a különböző korosztályok hogyan állnak a kérdéshez, és milyen eszközöket használnak. Például Csáji Attila és Mengyán András évtizedek óta a lézer bűvöletében alkot és gondolkodik. A fiatalok közül pedig Vadász Zoltán 3D-ben nyomtat, CT-vel és scannerrel folytat anyagkísérleteket.
A különböző szemléletmódok érvényesítése által nagyon sokszínű kiállítás jött létre, melyek között sok multimédiás és audiovizuális mű is helyet kapott.
R.M.: Igen, több, hanggal és képpel, illetve ezek transzformálásával foglalkozó alkotást is láthatunk. Martinkó Márk például egy kamerához rögzített protézis segítségével audio jelből vizuális képet tud készíteni. Az így létrejött képeket kimerevítette és az installáció részeként az átalakított hangot is meg lehet hallgatni.
A másik kiállított alkotásában is ezt a két dolgot köti össze. A dunaújvárosi Vasmű ipari zaját vette fel, ami önmagában szinte szimfonikus zeneként hat. A hangfelvételből pedig kiemelt egy részt, amit egy speciális programmal átalakított. Így három változó mentén, ami az idő, a frekvencia és az amplitúdó, egy végső modellt képzett le. Ez pedig három dimenzióban egy városmodellnek is tekinthető. De láthatunk elektromossággal ötvözött ékszereket is Neuzer Zsófia installációjában, vagy Rajnai Ákos képeit, amelyek a fotó és a festmény mezsgyéjére sorolhatóak.
A művek sokfélesége okozott kihívást az installálás során?
CS.L.: Szerintem ez egy hihetetlenül jó kiállítótér, és nagyon jól be tudja fogadni ezt a fajta kiállítást, ami engem nagyon inspirál. A legnagyobb kihívást a fényinstallációkhoz készült sötétítőfülkék kialakítása jelentette.
R.M.: Nagyon sokat ötleteltünk, hogy melyik részén legyen a kiállítótérnek, és hogyan valósítsuk meg őket. E boxok egyikében található Csáji Attila lézergúlája, amelyben három különböző színű lézernyaláb vetül egy speciális hordozóra. Ezenkívül a nagy üveges felületek is sok lehetőséget tartogatnak. Például Bolla Szilvia plexi alapú fotóinstallációja land art-tá vált azáltal, hogy a mű hátterét az ablak mögött meghúzódó kert képezi.
Felfedezhető valamilyen közös pont a kiállító alkotók között?
CS.L.: A művészeket a századforduló óta folyamatosan foglalkoztatja a művészet és a tudomány kapcsolata, így természetesen a kortárs művészeket is. A hagyományokból és korábbi eredményekből indulnak ki, de nagyon bátran kísérleteznek. Mindez abból is adódik, hogy a technika napjainkban olyan fejlett és olyan gyorsan változik, hogy erre ők is reagálni szeretnének.
R.M.: Mivel új médiumok állnak rendelkezésükre, ezért használni szeretnék a bennük rejlő lehetőségeket az alkotómunka során. Például korábban, a digitális forradalom előtt az optikai kísérleteket más eszközökkel valósították meg, de Ádám Zsófia az új technikai lehetőségeket kihasználva már a festett és a vetített fény színkeverésével foglalkozik, és ennek eredményeit kutatja. A technikai újdonságok számukra kísérletezési lehetőségeket és kihívásokat is tartogatnak.
Milyen volt a közös munka számotokra?
CS. L.: Nekem nagyon izgalmasak voltak Mária szempontjai, mivel ő iparművészeket is szeretett volna bevonni, így még sokszínűbbé vált a koncepció. Szerintem nagyon jól kiegészítettük egymást. Én a válogatás során nagy figyelmet fordítottam arra, hogy ne csak maga a kísérlet vagy a tudományos rész legyen bemutatva, hanem maguk a műtárgyak is érdekesek legyenek, melyek ezek eredményeiből születtek.
R.M.: Az iparművészet széles spektrumának azt a szeletét igyekeztem megmutatni, ami a képzőművészet határterületét képzi. Emellett pedig anyagkísérletekkel foglalkozó műveket kerestem. Kettőnk munkája összefonódott, mivel Luca is hozott ilyen jellegű alkotásokat, melyek számomra is izgalmasak voltak.
Milyen tapasztalatokat szereztetek a felkért művészekkel való közös munka során?
R.M.: Nagyon jó tapasztalat volt, hogy mindenki nagy örömmel vállalta a részvételt és lelkes volt a kiállítás szervezése során.
CS: Üdvözölték, hogy egy ilyen tematikájú kiállítást valósítunk meg. Szinte azonnal elkezdtek gondolkodni azon, hogy mivel tehetnék még vagányabbá a tárlatot.
Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
