A Túlzott igazságérzet a Kádár-kor politikai pszichiátriáját dolgozza fel, a megszólalói között találunk egykori ellenzéki politikust, pszichiátert, újságírót, igazságügyi szakértőt, emberi jogi aktivistát és történészt is. Többek között Haraszti Miklós, Pálinkás Szűts Róbert, Ef Zámbó István, Gazsó L. Ferenc, Rainer M. János is nyilatkoznak.
A politikai pszichiátria intézménye minden volt szocialista államban létezett. Az 1950-es években a Szovjetunióban dolgozták ki, igazán elterjedt az 1970-es, 80-as évekre lett, több százezer embert érintett. Eszerint a másként gondolkodókat, a normálistól eltérőket, azokat, akik nem a hivatalos doktrínák szerint gondolkodtak, és ezt hangosan képviselték – akárcsak egy kocsmai beszélgetésben –, sok esetben kényszergyógykezelésre ítélték. A szovjet mintát ugyan nem akkora mértékben, de itthon is átvette a párvezetés.
A Kádár-korban a pszichiátria többszörösen is átpolitizált volt.
A pszichiátriai kezelések a személyiségi jogok védelme miatt eleve titkosak, s mivel a Kádár-kori titkosszolgálatok idején a titkokkal való visszaélés, zsarolás, fenyegetés a hatalom egyik legfőbb eszközeként működött, ez rendkívül kiszolgáltatottá tette a pszichiátriai betegeket. Az orvosi szakma a kommunizmusban – minden más szakmához hasonlóan – átpolitizált volt: a szakmai vezetők többsége be volt csatornázva a pártvezetéshez. Mindemellett a titkosszolgálatok használták is a pszichológia módszertanát, az ügynökök beszervezését, a tartótisztek kiképzését is ennek alapján végezték.
A dokumentumfilmet és podcastokat készítő Papp Bojána rendező elmondta:
„Rengeteget kutattam a Kádár-kor pszichiátriáját, hogy elmesélhető történeteket találjak. A téma különösen érzékeny, nehéz volt megszólaló pszichiátert találnunk, rettenetesen nehéz volt bármilyen forrást találni, képeket pedig szinte lehetetlen. Különösen fontos a filmben Laurie Sparham angol fotós Pákh Tiborról titokban készült képe, amelyen Pákh teljesen leszedált állapotban látható. A fotót Haraszti Miklóssal közösen készítették 1982-ben, az OPNI-ban – ez most, ebben a filmben kerül először nyilvánosságra.”
Papp Bojána szerint a Túlzott igazságérzet dokumentumfilm legnagyobb tanulsága, hogy
a hatalom láthatatlan jelenléte a hétköznapi életben mentálisan rendkívül megterhelte az embereket.
Az 1980-as években ez alattomosabban működött, mint a korábbi nyílt terrorban. Nem csupán a titkosszolgálatok jelenléte miatt, hanem mert az addigra kialakult társadalmi konszenzusban a többség megtalálta a saját számítását. A munkája mellett maszekozott, szert tett egy balatoni nyaralóra, abból kiadott egy szobát az NDK-s turistáknak, előbb-utóbb autóhoz és telefonhoz is hozzájutott, így a másként gondolkodók, akik ki mertek állni az igazukért vagy felszólaltak a diktatúra ellen, kívül kerültek a normalitás körén, megbélyegezettek és üldözöttek lettek.
Papp Bojána rendező kiemelte: „A Kádár-korban a pszichiátriai diagnózis stigmát jelentett. Ma már nyíltan beszélünk róla, ha valaki pszichiáterhez vagy pszichológushoz jár, de 40-50 évvel ezelőtt a sárgaházba vagy a Lipótra kerülni talán rosszabb volt, mint politikai üldözöttnek lenni. A filmbeli beszélgetésekből kiderült, hogy a II. világháborús traumákat a kommunizmus a négy fal közé száműzte, az 1950-es évek terrorja pedig mentálisan még mélyebbre taszította a társadalmat. A mostani – a világháború utáni harmadik – generáció tart ott, hogy fel meri tenni az erre a korszakra vonatkozó kérdéseket.”
A film második és harmadik részét itt és itt nézhetjük meg.
Az Eltörölni Frankot című filmről itt írtunk.
Nyitókép: jelenetkép a Túlzott igazságérzet című dokukentumfilmből. Forrás: az Eltörölni Frankot YouTube-csatornája
