A Várfok Galéria Tündérország című kiállítása sok mindent mesél Szirtes János munkásságáról. Látható egy izgalmas válogatás a 80-as években készült festményeiből, köztük a Zongoristával, de megnézhetjük a 70-es években készült Tündérország sorozatát is, ami még sosem volt máshol kiállítva. Ehhez a műhöz kapcsolódik Szirtes új installációja, a tárlatot pedig a videó-performanszai zárják.
A kiállításba lépve a Vendeur fogad minket, egy önarckép, amely egészen pontosan előrevetíti, hogy milyen munkákkal fogunk találkozni. Olyan ez, mint egy archaikus maszk, ennyiben tehát közel áll a figuralitáshoz, azonban az UV-színek, a dekoratív részletek az egész látványt absztrahálják, izgalmas feszültséget teremtve ezzel. Nagyszerű bevezető ez a festmény: a művész távollétében ez az önarckép invitál be minket a térbe és tartja rajtunk a szemét.
A galéria utcafronti részében Szirtes 80-as években született festményeit látjuk. Ezeken a képeken a művész sajátos ikonográfiáját és az erre épülő elbeszélésmódot érhetjük tetten. Archaikus elemekkel, különböző kultúrákból kölcsönzött valós és képzelt motívumokkal átszőtt képei saját pszichéjének látomásszerű kivetülései. Expresszív gesztusokat fest: a festmények alapja mindig egy színes, szövetszerű alapfelület, amelyre fekete jelekből álló rétegek kerülnek. A fekete vonalak és foltok rajzfolyamonként át-átszövik a kép terét, az automatikus írással hozhatók kapcsolatba. A feszültséget e festmények a két eltérő ikonográfia egymásba csúsztatása jelenti: az ösztönös, gesztusjellegű pszeudo-világra kerülnek rá ezek a figuratívnak ható fekete „írások”.
Két nagyméretű munka van ezek között a festmények között. A Zongorista egyértelműen uralja a teret: egy vad, vöröses-narancsos alapra kerülnek a festett vonalhálók, a grafikai elemek és a masszív fekete foltok.
A kép felső szélében futnak a zongorabillentyűk, középre pedig két görbe ujj nyúl be, mintha épp most kezdene a játékába. Fura, kissé morbid és bizarr látvány jön létre ezen a képen.
A másik nagy táblakép az Özvegy. A neonszínű négyzetekből felépülő háttér vibráló, kellemesen lágy dinamikáját a fekete sziluettek, karmolásnak tűnő nyomok törik meg.
Ezeket a nagy táblaképeket több kisebb festmény keretezi, amelyekre szintén érdemes időt szánnunk, és közel hajolva, részleteiben tanulmányoznunk őket. Itt van például az Ős, amelynek tekervényes vonalai és a kitöltő színek egy izgalmas amorf formát rajzolnak ki. A Madár I. és Madár II. festmények a pasztelles alapjuk miatt és a csőrszerű ráfestésektől lesznek izgalmasak.
A Vázlat 4. című mű az oldalt felsejlő alakpár vonzza tekintetünket, a Vázlat 5-ön pedig az apró részletek és sokféleség azok, amik nem engedik pihenni a szemünket. Különleges munka még a Vázlat I. is, amelynek alsó rétegében egy türkiz folyómenti táj tűnik fel, a vízen hajósok csapata evez, a felszínen pedig egy pálcikaemberekkel megpakolt, körszerű képződmény örvénylik, mintha valamiféle életciklus volna.
Befelé haladva a térben látható a Tartóshullám sorozat két darabja: ezeken apró részletességgel megrajzolt totemek, mágikus-rituális elemek tűnnek fel. A Cím nélkül és a Rossz időzítés pedig már átívelnek Szirtes következő korszakába. Ezek a szénnel készült, monokróm képek az alkotó nyolcvanas évektől jelentkező performanszaival rokonítható, ennyiben tehát a gesztus rögzítéséről, az élő és aktív emberi test nyomhagyásáról szólnak.
A következő egységben látható Szirtes új installációja, a Tündérország. A térben hat bukósisak szerepel, belsejük megvilágítva, belül pedig különféle közúti balesetek véres jelenetei.
A motoros bukósisak már többször feltűnt Szirtes munkáiban, így már ez a tárgy is az életmű emblematikus motívumai közé tartozik. A közúti baleseteket önmagukba rejtő motoros bukósisakok mint fetisizált védelmi bástyák jelennek meg, miközben a memento mori gondolatát is magukban hordozzák. Ez az installáció nagyszerűen reflektál Szirtes korai munkájára, a 70-es években készített, de csak most először kiállított Tündérország című sorozatára is. Ebből a három festményből szintén egy bizarr és groteszk jelenet áll össze, amely ugyancsak elborzasztja a befogadót.
A kabinetben Szirtes korai performanszainak fotódokumentációiból láthatunk egy válogatást, valamint négy videó-performanszát is megtekinthetjük. Ezek különlegessége, hogy nem közönség előtt zajló eseményeket rögzít, hanem a kamera előtt, a kamera számára készülő cselekvéssorokat látunk. Az egyiken például Szirtes W. Horváth Tiborral tusakodik, mint Jákob az angyallal, miközben egy lány törökülésben zenét hallgatva olvas, teljesen figyelmen kívül hagyva a két férfit. Egy másik videóban egy kukoricatábla és napraforgómező határán zajlik a tusakodás. Az összecsapást felülnézetből látjuk, először egészen távolról, majd egyre közelebbről. A kamera a jelenet végén újra eltávolodik, így láthatóvá válik, hogy a két alak harca hogyan módosította a tájat. Ennyiben tehát ez a cselekvés is nyomhagyásként értelmezhető.
A Tündérország című kiállítás március 28-ig látható.
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
