Pénteki kultúrrandi Udvardi Ramóna tervezővel

Udvardi Ramóna 2015-ben indította el a POPpins márkát: popkulturális elemekből építkező kitűzőket készített, amik egyszerre voltak ékszerek és bizonyos jelenségekre adott vicces, nosztalgikus reflexiók. Aztán jöttek a társadalmi üzeneteket hordozó pinjei, ebben az évben pedig kibővült a márka. Rami OLOVKA Studioként folytatja, ahol már nemcsak kitűzők lesznek, hanem más tárgyak is. Ezen a héten vele randiztunk.

Gyerekként mennyire volt jelen a művészet az életedben?

Nincsenek művész felmenőim, igazán senki sem rajzolt körülöttem, engem viszont már ovisként nagyon kikapcsolt ezt a tevékenység. De sok minden érdekelt már akkor is, nem álmodtam arról, hogy művész legyek. A pályaválasztás is nagy dilemma volt: kinéztem egy rajzszakos középiskolát, de mivel az éhező művész sztereotípia a mai napig erősen él a köztudatban, én pedig jó tanuló voltam és minden érdekelt, ezért a szüleim és tanáraim javaslatára inkább gimnáziumba mentem. Ekkor egy időre háttérbe is szorult a rajzolás.

A közgazdászi pálya felé is azért mozdulhattál, mert az egy kiszámítható, jól tervezhető életutat ígért?

Abszolút. A tágabb családban volt, aki épp a Közgázra járt akkor, ő győzőtt meg arról, hogy a pénzügyi szakot elvégezve jó rálátásom lesz a világ működésére és munkát is könnyen találok majd. Sok időbe telt, amíg magamnak is bevallottam, hogy nem ez az én utam.

Hogyan és mikor ébredtél rá, hogy az alkotásban tudsz kiteljesedni?

A Közgázon az egyik szakkollégiumi társam egy nap felhívta a figyelmem arra, hogy egy reklámügynökség junior csapatot keres. Ő szövegírónak, én art directornak jelentkeztem és a próbamunkánk alapján felvettek minket. Ekkor még semmit nem tudtam erről a világról, de nagyon örültem, hogy a sors odadobott elém egy ilyen lehetőséget.

New Yorkban részt vettél a The Cooper Union öthetes kurzusán, ahol a betűtípus tervezés alapjait sajátítottad el. Milyen szemléletet hozol onnan magaddal?

Meghatározó élmény volt, hiszen először ekkor kerültem egy nemzetközi közegbe, ahol szakmabeliekkel tudtam együtt dolgozni, ötletelni. Nekem ez a képzés volt az első művészeti stúdium az életemben. Egy teljes betűkészletet készítettem: itt tapasztaltam meg, hogy ez milyen magas szintű, összetett tudást igényel.

Ezután dolgoztál a Saatchi & Saatchinál, a Gawkernél, szabadúszóként pedig kisebb cégek arculatát, illusztrációit, logóit készíted el. Melyek voltak azok a projektek, amiket a legfontosabbnak tartasz?

Sok nagy nemzetközi márka kampányán dolgoztam már: többek között az Amazonnak, a Porschénak, a Milkának. Most is egy nagy cégnél dolgozom. Azonban sokkal fontosabbnak tartom azokat az illusztrációimat és arculatokat, amiket magyar kisvállalkozásoknak terveztem. Ezekkel a projektekkel jobban tudok azonosulni, sokkal inkább a magaménak érzem. Például a The Cooper Unionon tervezett betűtípusomat a Chouchou Cukrászda logójához használtam fel. A Hyper and Hyper csapata a karantén ideje alatt megkeresett magyar illusztrátorokat, hogy a bezártsághoz kapcsolódó témát dolgozzanak fel: ebből született a Házi menza illusztrációm. 

Vannak olyan munkáim, amiket a saját magam számára készítek, amiket személyes emlékek, élmények inspirálnak. Például nagyon szeretem megörökíteni valamilyen formában az utazásainkat. Készítettem térképet azokból az élményeinkből, amiket a barátommal éltünk át, amikor körbetekertük a Tisza-tavat vagy egy illusztrációt magunkról a lisszaboni kirándulásunkból inspirálódva.

Szerinted melyek azok a sajátosságok, amikről fel lehet ismerni a munkáidat?

Még keresem a saját hangom, nem érzem, hogy lenne egy állandó, jól beazonosítható dolog, ami fémjelezné a munkáimat. Azonban akik kívülről látják ezeket a rajzokat, azt mondják, felismerhetők. Egy biztos: minden munkámban jelen vagyok, bennük van a saját személyiségem, de ez nem egy tudatosan adagolható dolog. 

A pinek készítése is nagyon személyes indíttatásból született. Honnan jött az ötlet, hogy kitűzőket gyárts?

Egy Instagram görgetés során megakadt a szemem egy Twin Peaks kitűzőn, és rácsodálkoztam, hogy mennyire jó dolog. Egy pici fémdarab, amit eredetileg a régi korokat idézi (elég csak a nagymama hajtókáján levő brossokra, a hónap dolgozója jelvényekre vagy a zenekarok logóival díszített, kör alakú kitűzőkre gondolni), remekül átültethető a popkultúrába. Elkezdtem utánajárni és úgy tűnt, hogy csak kevesen terveznek kitűzőket. Megtetszett az érzés, hogy ezzel foglalkozzam.

Mik voltak a legelső pinek, amiket elkészítettél?

Kezdetben még nem kollekciókban gondolkodtam, óvatos voltam, mert semmi garancia nem volt arra, hogy lesz ennek vásárlóközönsége. A legelső darab a Kőbányai dobozos pin volt, aminek a sikerén felbuzdulva aztán megszületett az első kollekció Taki bácsival, Thomas Magnummal és a többi, sorozat inspirálta kitűzővel. 

Ezekkel a kitűzőkkel sikerült megragadnod egy generáció életérzését.

A kilencvenes években nőttem fel, ez nagyon sok mindenre rányomta a bélyegét. Kinyílt a nyugati világ, Kelet-Európába is beáramlottak a nyugati trendek, világsztárok. Közben számos olyan tárgy, jelenség is meghatározta ezt az időszakot, ami kifejezetten magyar sajátosság volt: a balatoni nyarak, a lángos, a Kőbányai. Azt gondolom, hogy a kilencvenes évek hangulata és a gyerekkorom iránt érzett nosztalgia jelen van ezekben a kitűzőkben.

Az egyik kollekciód a nagyvárosi létre, a budapesti mindennapokra reflektál. Milyen kötődésed van a városhoz?

Mióta az eszemet tudom, arra vágyom, hogy itt éljek, Budapesten. Nekem a kisváros mindig kevés volt, azt éreztem, hogy nem jutok elég lehetőséghez, volt egy kimaradásélményem. Amikor az egyetem miatt Budapestre költöztem, elképzeltem, hogy micsoda kozmopolita életet fogok itt élni: kávézókba, moziba, étterembe járok, belevetem magam a város forgatagába. Aztán persze ráébredtem, hogy ez diákként nem teljesen így működik, de a várost nagyon megszerettem. Azóta sem találtam még más helyet a világban, ahol ennyire szívesen élnék.

Az idők során kicsit változtak ezek a kitűzők: idővel egyre erőteljesebb üzeneteket közvetítesz velük, a pinekkel fontos társadalmi ügyek mellé állsz. 

Az elmúlt 2-3 évben terveztem a Lady Boss és a Pride kitűzőket, valamint ekkor születtek meg Szabó Zsófi designerrel való kollaborációból a Mom/Dad to be pinek is. Igen, ezek valóban irányváltásnak tekinthetők a márka életében. Az elején még bátortalanabb voltam, kevésbé mertem belevinni a saját értékrendemet ezekbe a tárgyakba, inkább az volt a célom, hogy mindenkinek megfeleljek. Hogy olyan pineket tervezzek, amiket egy üzletember éppúgy hordhat, mint egy hipszter vagy egy nagymama. 

Mostanra megtaláltam a saját közösségemet, akikről úgy látom, hogy hasonló dolgokban hisznek, mint én. Ennek köszönhetően sokkal direktebben és őszintébben tudok kommunikálni a kitűzőimmel. 

Több szervezettel, zenekarral kollaboráltál már. Hogyan jönnek létre ezek az együttműködések?

Olykor én kezdeményezem ezeket, máskor ők keresnek meg. Ha van egy márka, akivel közel állunk egymáshoz, akkor megpróbálunk közösen létrehozni valamit. A zenekari megkeresések pedig kézenfekvőek ugyan, de ezek sokszor aztán nem tudnak megvalósulni, mert a pinek legyártása költségesebb, mint a legtöbb zenekaros merch elkészítése. 

A Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti shopjaiban is ott vannak a kitűzőid.

Nagyon hálás vagyok Varga Violának, a MúzeumShop korábbi termékfejlesztőjének, aki lehetővé tette, hogy a kitűzőim bekerüljenek e múzeumok ajándékboltjaiba. A kitűzőknél is, ahogy más használati tárgyak esetében, az volt a koncepció, hogy a Nemzeti Galéria állandó gyűjteményéből és időszaki kiállításaiból válogatva a műtárgyakat designtárggyá alakítsuk át. Ez lehet, hogy valaki számára profánnak hat, viszont én úgy érzem, hogy ilyen módon fogyaszthatóvá lehet tenni a magas kultúrát.

Szinyei Majális és Léghajó festményeiből, Korniss Dezső Miskájából, Bortnyik Zöld szamarából, Berény Róbert Gordonkás nő művéből inspirálódva születettek meg a kitűzőim. A Szépművészeti Múzeum számára pedig egyiptomi amuletteket készítettem. Az együttműködés jelenleg is tart a két múzeummal, habár a vírus ezeket a folyamatokat is lelassította. 

Beszéljünk kicsit a márka nevéről is: honnan jött a POPpins? 

Az akkori barátom találta ki. Nagyon szerettem, hogy benne van az a két szó, ami a márka alapja: a pin és a popkultúra, miközben egyben olvasva feldereng előttünk Mary Poppins figurája is. Jó ötletnek tartottam, hogy egy szót újabb jelentéssel tudok gazdagítani. Aztán azzal is szembesülnöm kellett, hogy ez nem olyan egyszerű feladat. Ennek ellenére ragaszkodtam ehhez a névhez, hiszen olyan magától értetődőnek hatott. A logótervezésre sem görcsöltem rá, az is simán kialakult. Sőt: a mai napig szeretem ezt a logót, ami nálam ritkaság, mert az a jellemző rám, hogy mindig szeretnék egy kicsit jobb lenni a tegnapi önmagamnál. 

Miért váltottál mégis nevet?

Amikor elkezdtem a kitűzők készítését, azt gondoltam, hogy ez egy divathullám, amit néhány évig meg lehet lovagolni, aztán majd lecseng. Aztán mégsem így lett. Közben pedig zajlott az élet, én magam is sokat változtam, újabb és újabb dolgok kezdtek érdekelni. Egyébként is olyan személyiség vagyok, aki mindig új dolgot tanulna. Jellemző, hogy mindig az utazások során jönnek a világmegváltó gondolataim. Épp Berlinben voltam egy workshopon, amikor megvilágosodtam, hogy nem elég a kitűző, kell még más is. Így ki kellett találnom, hogy hogyan tudom megújítani a márkát úgy, hogy a kitűzők mellett új dolgokba is belevághassak. Így született meg az Olovka Studio.

Miért pont Olovka?

A név hosszú ötletelés eredménye, de utólag már látom, hogy adta magát az Olovka Studio. Az olovka horvátul ceruzát jelent, és tulajdonképpen ez az egyetlen dolog, ami összeköti azokat a dolgokat, amikkel foglalkozom. Minden tervem első állapota a rajz, ehhez pedig a legalapvetőbb eszközöm a ceruzám.

Hogyan néz ki a napi rutinod?

Sokfélék a napjaim, de a hosszú reggelek és lassú ébredések állandónak mondhatók. Van egy meghatározott reggeli szeánszom, amihez mindig ragaszkodom. A délelőttök kutyasétáltatással indulnak, ami gondolatindítóként is működik, ekkor veszem sorra a napi teendőim. Aztán a bullet journalomba mindig lerajzolom azt a három dolgot, amiért az előző napon hálás voltam, majd felsorolom a tegnap átélt érzelmeim. Ezt a két dolgot a terapeutám javaslatára kezdtem el, és ma is fontosak a mentális egészségem megőrzéséhez. Ezután felírom a napi teendőim. Délelőtt próbálok végezni az adminisztratív teendőkkel és általában délután szokott időm lenni rajzolni. 

Hogyan néz ki a konkrét alkotófolyamat? Hogyan lesz az ötletből kitűző?

Az alkotás nálam nem tudatos folyamat. Szerencsére egyre több kifejezési forma van már a kezemben, így el tudom dönteni, hogy az adott ötlet illusztrációként, kitűzőként vagy kerámiaként működne. Az ötlet megszületése mindig véletlenszerű, amit egy post-it szkeccsként szoktam először megrajzolni. Általában kevés vázlatot készítek, hiszen a fejemben már erős képként vizualizálom a tervet. A kézi szkeccs aztán sokat alakul iPaden a Procreateben, amíg a digitális vázlat elnyeri végleges formáját. Ezt végül vektoros rajzzá alakítom, ezután pedig legyártatom a tervet.

Hogyan kezdtél el kerámiákkal foglalkozni és milyen tárgyakat készítesz?

Két dolog van, ami mindig is nagyon vonzott: a kerámia és az ötvösség. Mivel a kerámiázás a hozzáférhetőbb, ezért úgy döntöttem, hogy ezt szeretném először megtanulni. Elvégeztem a MOME Open hathetes kerámiatechnikák képzését, ahol a papírporcelánnal ismerkedtem, majd sikerült bekerülnöm Esze Dorka műhelyébe, akihez június óta hetente járok agyagozni.

Egyelőre ezek egyedi tárgyak és még gondolkodom azon, hogy milyen formában tudom kisszériás termékekké alakítani őket. Végtelen lehetőség rejlik a kerámiában, én még az út elején járok, viszont jelenleg ez az a tevékenység, ami a leginkább kikapcsol, ezért sokat foglalkozom vele.

Milyen terveid vannak?

Szeretném még tovább bővíteni az Olokva Studiót, lesznek papírtermékek is és még ki tudja mik. Szeretném, ha ez egy személyes brand lenne, amiben bármit megcsinálhatok. Emelett pedig szeretnék újabb és újabb technikákat kipróbálni, elsajátítani.

Fotók: Kultúra.hu / Hartyányi Norbert