Új dallal vezeti fel tavasszal megjelenő második lemezét Ohnody

Zene

Az Ohnody művésznév mögött rejlő Hegyi Dóri 2020-as nagy sikerű debütlemeze után idén tavasszal új albummal jelentkezik. Ennek első előfutára Az unoka című nagyjátékfilmhez készült Szívemben őrzöm, amihez a dalszerző-énekesnő saját rendezésű klipet is álmodott. A képsorok ráadásul nagyon személyes ihletettségűek, saját bevallása szerint minden képkocka olyan, mintha a néző a vizuális firkafüzetét lapozgatná.

Ohnody eddigi munkássága is egyértelműen egy nyílt, őszinte és végtelenül személyes arcát mutatta meg. A legmélyebb rétegig áshatunk le dalaival, ennek titka pedig az, hogy az ihletet az életéből meríti, alkotáskor magához kapcsolódik, és hagyja, hogy saját természete kerüljön a felszínre. Nincs ez másképp a most megjelenő Szívemben őrzöm című dallal sem, ami a körforgás megértéséről, az elfogadásról, a pillangóhatásról szól. Erről a következőképp mesél:

„Az emberek így vagy úgy elmennek, a tárgyak elvesznek vagy tönkre mennek, és az érzések sem maradnak meg örökké. Éppen ezért önzés és önmarcangolás lenne, ha magamnak tulajdonítanék bárkit vagy bármit. Mert kontrollálni akarok, és nem adok a világnak. Mindannyian csak apró részei vagyunk valami egészen gyönyörű, elementáris egésznek, és az alkotással emlékeztetem magamat arra, hogy a saját természetemhez kapcsolódjak a mulandóság helyett, mert abban nincsen semmi rejtély. Az evidens.”

Ez a személyesség jelenik meg a dalhoz készült kisfilmben is, amelyet Ohnody maga rendezett, Vadas Géza operatőri látásával kiegészítve. Az elsőre talán absztraktnak és álomszerűnek ható képsorok mind-mind olyan szimbólumok, amik adott korokra, elméletekre, nézetekre utalnak, így univerzális érvényűek. A 10 órás forgatáson 27 ember dolgozott, és volt olyan jelenet, amihez például több mint két kilométernyi fonalat használtak fel. Visszatérő motívumnak tűnhet a táncosok szerepe, hiszen ez a művészeti forma Ohnody klipjein túl a koncertjein is állandó része a látványvilágnak. Ezúttal azonban a korábbiakhoz képest a performansz sokkal inkább összefonódik Ohnody jelenlétével, ez pedig nem véletlen: úgy tervezi, fellépésein idén nyáron már ő maga is részese lesz a koreográfiáknak. A személyes, fotóalbumszerű képsorok közt azonban globálisabb jelképek is meghúzódnak: például a három táncoslány egyszerre jelképezi a mitológiai Khariszokat és Erinnüszöket, vagyis a kegyesség és szépség, illetve a harag istennőit. Ahogy fogalmaz: „Az életben is ezek a szerepek váltakoznak. Szeretek örök, mindenkire érvényes szimbólumokat használni.”

A Szívemben őrzöm című dal és saját rendezésű videója tehát egy újabb szeletet mutat meg Ohnody összetett és sokszínű személyiségéből, miközben a nézők az énekesnő kibontakozásának egy újabb szakaszát követhetik figyelemmel. A szerzemény egyébként az Oscar-díjas Deák Kristóf bemutatkozó nagyjátékfilmje, Az unoka egyik betétdala is, illetve egy ízelítő a tavasszal érkező nagylemezből is.

Fotók: Ornella Mari