000_1JA4LU.jpg

Tarantino megtalálta a kiskaput, hogy ne kelljen abbahagyni a rendezést

Új filmben térhetnek vissza Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című filmjének szereplői, köztük a Cliff Booth kaszkadőrt alakító Brad Pitt, a produkció rendezője viszont David Fincher lesz – számolt be róla a The Hollywood Reporter.

A lap szerint Pitt mellett – aki játékáért elnyerte a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját – akár a Volt egyszer egy Hollywoodban a tévésztár Rick Dalton szerepét alakító Leonardo DiCaprio is feltűnhet az új produkcióban, amelynek forgatását nyár végére tervezik.

Tarantino évekkel ezelőtt jelentette be, hogy a Volt egyszer egy Hollywood után már csak egy mozifilmet rendez. A 62 éves, Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró 2023-ban a cannes-i filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy utolsó nagyjátékfilmje, a The Movie Critic 1977-ben játszódik majd, és főhőse egy alig ismert filmkritikus lesz, aki egy pornómagazinnak ír filmekről. Egy Cliff Booth karakteréhez hasonló szereplő felbukkanását is említette, de aztán Tarantino elállt a produkciótól.

A Volt egyszer egy Hollywood című filmjéből írt 2021-ben megjelent regényében azonban komoly háttértörténetet kerekített Cliff Booth mitológiájához, amelyből a kaszkadőr múltjának drámai fordulatain kívül kiderül filmnézés iránti szenvedélye is.

A Hollywood Reporter értesülése szerint Tarantino új filmterve annyira felkeltette Pitt érdeklődését, hogy felvetette előtte, nem engedné-e át másnak a megrendezését, és David Finchert ajánlotta, akivel a Hetedik, a Harcosok klubja és a Benjamin Button különös élete című produkciókat forgatta. Miután Tarantino áldását adta rá, Fincher vette át a projektet, akinek exkluzív szerződése van a Netflixszel.

A 2019-ben bemutatott Volt egyszer egy Hollywoodot a Sony filmstúdió finanszírozta és forgalmazta. Tarantino a szerződése alapján a produkcióban egyelőre csak tulajdonrésszel rendelkezik, bár jó néhány év elteltével visszaszállnak majd rá a film szerzői jogai. A filmes karakterek szerzői jogai viszont nála vannak. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a készülő Fincher-filmet egyelőre nem tekintik folytatásnak, miközben Cliff Booth és esetleg más ismert karakterek is szerepelnek benne – írta a Hollywood Reporter.

Bár Tarantino elsősorban forgatókönyvíró-rendezőként szerzett hírnevet, de írt olyan forgatókönyveket, amelyeket végül nem ő rendezett, köztük Tony Scott Tiszta románc és Robert Rodriguez Alkonyattól pirkadatig című filmjének szkriptjét.

Ez is érdekelheti

Quentin Tarantino, az őrült zseni

Ma hatvanéves Quentin Tarantino amerikai rendező, kétszeres Oscar-díjas forgatókönyvíró, producer, az amerikai független film egyik legnagyobb hatású alakja.

Ezékiel és a mémmé vált Travolta: melyik a Ponyvaregény legjobb pillanata?

Sajtburger, ötdolláros shake, Ezékiel, rengeteg káromkodás, vér és humor: összeszedtük öt kedvenc jelenetünket Tarantino harmincéves kultfilmjéből.

Tarantino lesajnálta George Clooney-t, a színész keményen visszaszólt

A rendező korábban azt mondta, Clooney nem igazi filmsztár. A színész most egy interjúban küldte el a fenébe Tarantinót, és David O. Russell rendezőről is kifejtette lesújtó véleményét.

Két nagyszabású elemzőkötet készül Quentin Tarantino filmjeiről

Jövőre jelenik meg a Quentin Tarantino Volt egyszer egy... Hollywood és Becstelen brigantyk című filmjeiről készülő két elemzőkötet, amelynek szerzője a filmes szakíró, Jay Glennie.