Idén májusban, bő ötévnyi csend után adta ki új albumát a német elektronikus szcéna nagyágyújaként ismert Moderat. A MORE D4TA lemezbemutató turnéjának egyik júliusi állomása Budapest lesz, így már csak a közelgő jeles esemény okán is meghallgattuk a visszatérő albumot – most pedig megírjuk, szerintünk megérte-e 2017 óta érlelnie a triónak az anyagot.

2002-ben, az elektronikus zenei színtér európai bölcsőjeként aposztrofált Berlinben három, már akkor nagyágyúnak számító előadó úgy határozott, hogy megalakítja az ambient-house-techno háromszögében mozgó, Moderat nevű szupergrupot. A Modeselektor tagjaival, azaz Gernot Bronserttel és Sebastian Szaryval, valamint az Apparat néven alkotó Sascha Ringgel fémjelzett produkció tipikusan azok közé tartozik, amelyeknek sikere már az induláskor borítékolható volt.

Első kislemezük már a megalakulás és néhány közös fellépés után nem sokkal megjelent. A beszédes című Auf Kosten der Gesundheit (Az egészség árán) EP felvillantotta a trió erősségeit, noha a Modeselektor agresszív basszusainak íze még túlsúlyban volt Sascha Ring finomabban rétegezett zenéjével szemben. A teljes összecsiszolódásra és egyúttal a saját hang megtalálására azonban 2009-ig várni kellett. Akkor a cím nélküli első nagylemezükön már jóval változatosabban csűrték-csavarták az elektronikus zenei stíluselemeket. Az indusztriális kattogástól eltávolodva jellemzőbbé váltak a tágas térben zengő szintiszólamok, a basszus finomodott, a feszes ritmusokat pedig szellősebbre és sokszínűbbre cserélték.

Miután a nagylemezzel kiléptek a sztenderd techno-house szűkebb köréből, a Moderat egyre népszerűbb lett a tágan értelmezett elektronikus zenei színtéren. Ez annak is köszönhető, hogy a folytatásban érkezett, nemes egyszerűséggel II-re és III-ra elkeresztelt lemezekre a sajátos megszólalásból egyre-másra álltak össze fülbemászó darabok. Kezdve a 2013-as második albumon található Bad Kingdom és Therapy című dalokkal, a harmadik lemezükön a sötétebb tónusokhoz visszakanyarodva pedig az Eating Hooks, a The Fool és az Intruder hármasával lendítette előre a szekeret a Bronsertz–Szary–Ring által alkotott hármas. 2017-ben aztán a siker ellenére (vagy épp amiatt) parkolópályára állították a projektet. Egészen az idei évig.

Ugyanis májusban megjelent sorban negyedik, MORE D4TA című lemezük, amelyet nálunk is bemutatnak júliusban a Budapest Parkban.

A MORE D4TA érdekes módon nem egy tipikus visszatérő album lett – már ha ezen azt értjük, hogy a formáció mögött öt éve csöndben behajtott ajtókat most páros lábbal rúgják be szanaszét pörgetett ritmushangszerekre bólogatva, slágeresebbnél slágeresebb dalok kíséretében. Utóbbi eshetőségre még éppenséggel akadhatna példa a sorban második Easy Prey-jel, ugyanakkor az első benyomáson túllépve hamar rájöhetünk, hogy ez a dal csak a felszínen, főleg a vokális és szintetizátoros dallamrétegek okán tűnik pozitív hangvételűnek.

Ez annak tudható be, hogy a MORE D4TA a művészi koncepcióban részben ott veszi fel a fonalat, ahol a trió 2017-ben elvágta, másrészt viszont a III-on bevezetett introspektív, finom megmunkáltságú dark ambienttel kacérkodó fordulatra még jó sok lapáttal rá is tesznek az idei anyagon a Moderat tagjai. Vagyis nem csak ők: a globális regresszió, a klímapánik, az elidegenedettség, a háborúk és a világjárvány mind-mind megágyaztak a befelé forduló, meditatív jellegű, sötétebb témáknak.

A dalsor minden darabja erőteljesen rímel ezekre a tényezőkre, de leginkább a világjárvány bezártsága, paranoiája és az ezektől való megszabadulásra képtelenség hallatszik át az albumon. Már a lemezfelütő Fast Land monumentálisra növő, süllyedő szintiszólamai megadják az alaphangot a bezárkózás depresszív dalaihoz, amin a már emlegetett Easy Prey tompít némileg (noha szövegében már könyékig van a pandémia lehangoltságában), hogy aztán a harmadik, instrumentális Drum Glow organikushang-hatásaival kontrasztban a Soft Edit gépéneke vezessen minket egyre mélyebbre.

A bezártság hétköznapjainak monotonitására, a lelassult időérzet szurokszerű természetére az Undo Redo játszik rá félelmetesen pontosan a lemez derekán. Később felbukkannak az ellenpontozó hangok (More Love), ez azonban nem ment meg minket a pandémia hosszú távú következményeitől sem össztársadalmi szinten (Doom Hype), sem az egyén mikroszintjén (Copy Copy).

A MORE D4TA egy, a Moderat eddig is koncepciózus lemezeihez viszonyítva is meglepően összetett album lett, amely nemcsak váratlan pontokon, de változatos módokon ragadhatja meg a figyelmünket.

A bő ötévnyi szünet hasznára vált a formációnak. A külön töltött időszak mindkét fél számára tevékenyen telt. Az Apparat egy egész lemezfolyammal (Soundtracks) jelentkezett, míg a Modeselektor megbízhatóan szállította a továbbra is inkább minimalista beállítottságú technozenét. (Lásd és halld: Extended vagy EXTLP.) Ugyanakkor ebből a közös visszatérésből pontosan kirajzolódik a Moderat fejlődésének egyedi íve, amelynek mozgatórugója, hogy a Bronsert–Szary–Ring-hármas olyat tud együtt, amit a Moderat kölcsönhatása nélkül valószínűleg sohasem tudnának. Okosan építkező, érdekes hangképekkel tűzdelt, elgondolkodtató lemez a MORE D4TA, amely mind folytatásnak, mind újrakezdésnek egyaránt briliáns.

Ennek a nagyszerű visszatérésnek lehetünk szem- és fültanúi július 22-én a Budapest Parkban, ahol bemutatják a MORE D4TA dalait, de bizonyára néhány korábbi szerzeményükhöz is visszanyúlnak majd.

Nyitókép: AFP/Constant Formé-Bècherat