Üres, mégis kincsekkel teli - A bezárt Iparművészeti Múzeumban jártunk

Az Iparművészeti Múzeum Üllői úti főépülete a tervezett átfogó rekonstrukció miatt 2017. szeptember 3-án bezárt. Azóta az épületet kiürítették, a gyűjtemény szakszerű elköztöztetése megtörtént, a beépített műtárgyak bontása azonban most zajlik. A pénteki sajtóbejáráson ezek közül ismerhettünk meg néhányat.

Elsőként az egykori főigazgatói lakosztály előterében álltunk meg, ahol Walter Crane Pávakert című papírtapétájának szakszerű eltávolításába avattak be. Ez az 1898-1900 között készült műtárgy manuálisan készült, tehát annyi dúcot tartalmaz, ahány színt látunk rajta. Darabos Edit főrestaurátor elmondta: Walter Crane-nek 1900 októberében nyílt gyűjteményes kiállítása a múzeumban. Mivel a tapéta az egykori lakosztály halljában látható, így feltételezhető, hogy az akkori igazgató, Radisics Jenő Walter Crane magyarországi bemutatkozásának apropóján rendelte meg ezt a papírtapétát a maga számára. A műtárgy hét szelvényből áll, amelyeket egy 11 méter hosszú tekercsből daraboltak fel a fal adottságaihoz igazodva.

Szabó Tamás Sándor restaurátor elmondta, hogy a tapétát erős ragasztóval rögzítették a falhoz, ezért a sérülésmentesen eltávolítás érdekében a falképleválasztás módszeréhez nyúltak. Ez azt jelenti, hogy a tapétát a vakolatréteggel együtt választják le az eredeti vágások mentén, majd ezeket a darabokat kalodákba téve szállítják biztonságos helyre. A tapéta felületét több réteg gézlap védi, amelyeket a restaurálás során fognak leválasztani. Rizmajer Róbert restaurátor hozzátette: a tapéta leválasztása radikális folyamat, viszont csak ezzel a módszerrel lehet megőrizni az épségét.

Cselovszki Zoltán főigazgató elmondta: a műtárgy későbbi sorsáról egyelőre még nem döntöttek. Vagy az eredeti helyére állítják vissza, vagy a múzeum történetét bemutató, állandó kiállításban fog szerepelni. Az előtérben és a lakosztályban pedig egy szecessziós szalon létrehozását tervezik.

Az előtérben állt még egy Zsolnay-kút, ennek környékét Zsolnay-csempékkel díszítették. Ezek leválasztása is megtörtént, a csempék közül néhány darabot megtekinthettünk. Darabos Edit megmutatta azt a tapétarészletet is, amely a lábazat faburkolatának eltávolítása során bukkant elő. Ez egy ollós, pillangós díszeket tartalmazó historizáló tapéta, amely időben későbbi lehet, mint Walter Crane műve. Géppel készült, ennek ellenére értéke mégis magasabb, mint a pávakertes tapétának. Ez a darab is arra vár, hogy szakszerűen eltávolítsák a falról.

Következő helyszínünk az Iparművészeti Múzeum első emeleti galériája, amelynek mennyezetén ezidáig az alsórákosi Bethlen-kastély díszterme 17. századi stukkódíszének 1915-ben készült másolata szerepelt. A stukkódíszek eltávolítása után elképesztő falfestmény tárult a restaurátorok szeme elé: előkerült a mennyezet eredeti dísze. Erről a falfestésről már korábban is tudtak, azonban csak egy fekete-fehér fotó állt a rendelkezésre, így a műtárgy valódi színei csak most tárultak fel. Ennek ismeretében van esély arra, hogy ezt a teret az eredeti állapotoknak megfelelően lehessen visszaállítani. 

Az alsórákosi kastély mennyezetdíszeinek másolata szintén nagyon értékes, emelte ki Sándor Áron restaurátor. Ezért ezeket is úgy kellett eltávolítani, hogy később bármikor rekonstruálni lehessen. Szerencsére a stukkókat csak kevés helyen ragasztották fel a mennyezetre. Jellemzően fém drótokkal és szegekkel rögzítették az elemeket, így a mögöttük levő falikép sem sérült túlságosan, és a díszeket is sérülésmentesen le lehetett szedni. Ehhez meg kellett találni a hajszálrepedéseket és az illesztési fugákat, amelyek körbekaparásával lehetett hozzájutni az egyes részekhez. 

Itt láthatók most a sümegi palota könyvtárának leválasztott mennyezetdíszei is. Az Iparművészeti Múzeum első emeletén 1923-ban nyitották meg a magyarországi enteriőr-művészetet bemutató kiállítás első termeit. Ezek között szerepelt a sümegi püspöki nyári rezidencia könyvtártermének barokk berendezése, ami 1913-ban került az Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe. Az enteriőrbe a könyvtárszoba boltozatát díszítő stukkók másolatai kerültek: a bejárattal szemközt a tudományokat, különösen az asztronómiát kedvelő Padányi Bíró Márton tekintett le a mennyezetről, körben a párkány fölött különféle csillagászati műszerek ábrázolása volt látható. A sümegi stukkókat feltehetően Antonio Orsatti itáliai származású pesti stukkátormester készítette.

Az utolsó helyszín a múzeum első emeleti, úgynevezett magyar terme, ahol a maksai református templomból származó festett kazettás falmennyezet elemeit tekinthettük meg. Ezek a táblák azért nagyon érdekesek, mert a templom maga már nem áll, azt 1892-ben lebontották. A mennyezet 1893-ban érkezett a múzeumba. Összesen 75 darab festett kazettából áll, amelyek többségét ornamentális motívumok díszítik. A deszkákat többször átfestették. A legkorábbi alapréteg világosszürke, amelyre a későbbiekben egy sötétkék, majd egy sötétebb szürke festékréteg került. Két kazetta díszítése jelentősen eltér a többitől. Az egyiken négy összekapaszkodó sellő látható, közöttük négy hallal, szimmetrikus elrendezésben töltve ki a négyzetes mezőt. A másik kazettán – ismeretlen eredetű heraldikus ábrázolásként – két oroszlán fog közre egy koronával díszített oszlopot.

A múzeumban a kazettákat párhuzamosan futó lécek által tagolt szabályos négyzethálós rendszerbe illesztetté. A szimmetrikusan komponált díszítőelemeket, ahol szükséges volt, középre igazították, a saroknál elhelyezkedő három kazetta esetében pedig az eredeti indás-leveles motívumokat tengelyesen tükrözve egészítették ki a díszítést. Zágoni Péter restaurátortól megtudtuk, hogy a kazetták eredeti festése sokkal tüzesebb és élénkebb volt, ám hogy az eredeti színek és festékrétegek megismerhetők legyenek, a műtárgyat laboratóriumi vizsgálatoknak kell alávetni.