Űrstratégia – minden, amit megtudhatsz az űrkutatásról Budapesten

Tudják, hogy Magyarországnak van űrstratégiája? Igen, van. A mindenben kételkedők persze most azt kérdezik, miért nem építjük meg mindjárt a Halálcsillagot. De hátrább az agarakkal! Mert lehet, hogy megépítjük. Ha nem mi, akkor talán majd a következő generáció… Hogy jó úton vagyunk, mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy november első napjaiban mindent elsöprő űrkutatás-parádé helyszíne a magyar főváros. Egyrészt itt tartja 33. kongresszusát a Nemzetközi Űrhajós Szövetség (ASE – Association of Space Explorers), amely 37 ország négyszáz asztronautáját fogja össze, másrészt bejelentették, hogy elindult a Hungarian to Orbit (Hunor) program, a második magyar kutatóűrhajós kiválasztásának folyamata, harmadrészt a Magyar Természettudományi Múzeumban megnyílt A Hold felfedezése című kiállítás.

A három lehetőség közül ez utóbbit választottam, mivel az űrhajóskongresszusra legfeljebb mint Han Solo-rajongó mehetnék el, a Hunor-programnál meg egyenesen kiröhögnének.

Lássuk tehát, mit kínál a Természettudományi Múzeum!

Az efféle intézményekben általában
tiszteletteljes csönd fogadja a látogatót, ám ez alkalommal zsibongás tölti be
a múzeum auláját. Úgy nézem, gimnazisták. Bizonyára A Hold felfedezésére
érkeztek, mert a megnyitó helyszínén, a kupolateremben alig van hely.

Beszédbe elegyedem
faltámasztársammal.

– Nem, annyira nem érdekel – vonja
meg a vállát –, de jobb, mint a suliban ülni.

– Megértem – bólintok, és
igyekszem kerülni az atyai gesztusokat.

– Engem érdekel – vetem oda pár
perc múlva. – Tudtad, hogy az első repülőgép 12 másodperces próbarepülése és a
holdra szállás között mennyi idő telt el?

– Nem – felel, de látom, nem
nagyon akar beszélgetni.

– Mindössze 66 év. Amaz 1903-ban
volt, emez meg 1969-ben. Gondolj bele! Az én nagymamám, aki Verne-regényeken
nevelkedve azt gondolta, hogy csak álmodhat a repülésről, nem is beszélve a
holdutazásról, végül mindkettőt megérhette.

Ráncolja a homlokát; látom, hogy próbálja megjegyezni az új adatokat, az új nézőpontot. Hazafelé menet majd elmeséli a haverjainak.

Közben megnyitja a kiállítást Bernert Zsolt, a Természettudományi Múzeum főigazgatója, aztán beszédet mond Marc Dillard, az amerikai nagykövetség ügyvivője, végül a magyar űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Ferencz Orsolya is szót kap.

Kiderül, hogy a holdkőzeteket és a holdkutatást bemutató kiállítás középpontjában az Apollo–17-küldetésen gyűjtött 70215-41-es számú holdkőzet áll, amelyet a NASA adott kölcsön a múzeumnak. De itt van Neil Armstrong űrruhájának egyik hiteles másolata is; az egyetlen, ami Amerikán kívül látható. Bécsből hozták át a kiállítás idejére. Aztán megnézhetjük a Goodwill Moon Rockként ismert kavicskollekciót is. Ezeket a köveket, az Apollo-küldetések során végrehajtott első és utolsó holdra szállás során begyűjtött mintákat, továbbá Magyarországnak a Holdra eljuttatott zászlóit tartalmazó dísztárgyakat az Egyesült Államok elnöke ajándékozta „Magyarország népének”. Rácsodálkozhatunk a Puli Roverre, a NASA-díjnyertes holdi vízszimatoló szerkezetének makettjére is. Aki körbesétál, az a kiállított tárgyakon kívül két nagy tabló anyagát is átböngészheti, s mindent megtudhat az Apollo-programról, és ami még érdekesebb: a hold-, űr- és bolygókutatás magyar vonatkozásairól.

Mert bizony nem az egyetlen eredménye Magyarországnak, hogy negyven évvel ezelőtt űrhajóst küldött a kozmoszba. Van itt más is: műszaki igazgatóként a magyar Pavlics Ferenc vezette a világ első Földön kívüli, az Apollo-programban használt holdjárműve, a Lunar Roving Vehicle tervezését és kivitelezését. Arról is beszélt az amerikai ügyvivő, hogy a magyarok fontos szereplői a műholdfejlesztéseknek és az űrkutatás során nélkülözhetetlen speciális technikai berendezések megalkotásának.

S ha már itt tartunk, ne hagyjuk
szó nélkül a hírt, amely napok óta foglalkoztatja a sajtót: megkezdődött az új
magyar űrhajós kiválasztásának folyamata. Elvárás a felsőfokú végzettség, a
műszaki-természettudományos szakmai tapasztalat, a pszichés terhelhetőség, a
felsőfokú angoltudás, valamint a határozott, kiegyensúlyozott személyiség és a
negyven év alatti életkor.

Ferencz Orsolya arról beszélt,
hogy a magyar űrkutatás az ország lehetőségeivel összhangban szeretné kivenni a
részét a nemzetközi programokból, majd megköszönte az amerikaiaknak, hogy ötven
évvel ezelőtt embert juttattak a Holdra.

Finom utalása egyúttal arra is magyarázat, miért fontos hazánk űrstratégiája: minden nemzet erőfeszítése hozzájárul az emberiség előbbre jutásához. 

A megnyitó után beszélgetés következik. Űrhajósok mesélnek élményeikről, kalandjaikról, az űrkutatás lehetőségeiről.

A két program közötti szünetben
két srác majszolja mellettem a repipogácsát.

– Azért állat lehet űrhajósnak
lenni.

– Hát jelentkezz!

– De hülye vagy! Nem lesz addigra
diplomám.

– Akkor majd a következő fordulóra
jelentkezz!

– Ja, de akkor már klónok lesznek a csillagrombolókon…

Elkezdődik a beszélgetés, amiből
kiderül, hogy szinte minden űrhajósnak van valami hajmeresztő sztorija, amivel
elszórakoztathatja borzongást kedvelő ismerőseit. Itt azonban nem ez a cél. A
közönség soraiban továbbra is dominálnak a gyerekek. Nekik szól a show. Még egy
látványos kisfilm is előkerül. Súlytalanságban lebegő asztronauták jobbjukat
előre tartva, supermanként suhannak az űrállomás folyosóján. Egy másik
jelenetben kipányvázott űrhajós próbál megmaradni egy kozmofutópadon. A
harmadik snittben lebegő vízgömböt próbálnak elkapni a súlytalanság
körülményeivel ismerkedő űrújoncok…

Mögöttem gimnazisták. Állnak a fal mellett, lekuporodnak a székek mögé. Mindent kommentálnak. Angolul folyik a beszélgetés. Nekem nagyon kell koncentrálnom, hogy követni tudjam az előadókat, ők meg mindenhez megjegyzést fűznek. Egyszerűbb, ha rájuk figyelek. így többet értek a beszélgetésből meg belőlük is. Kedvesek, jókedvűek. A holdraszállás-konteóval viccelődnek, mintha oda sem figyelnének.

– Persze, hogy nem volt holdra szállás – mondja az egyik. – Ha lett volna, mindenki látná a felvételeken, hogy a Föld lapos.

Amikor elhal a kuncogás, a kis
humorista felpattan, és tökéletes angolsággal kezdi faggatni az asztronautákat:
vajon az elmúlt évtizedek gyors a technikai haladása változtatott-e azon, hogy
kiből lehet űrhajós? Átalakultak-e a feltételek? Hol lett megengedőbb, és melyik
területeken vált szigorúbbá a kiválasztás rendszere? Elképzelhetőnek tartják-e,
hogy belátható időn belül olcsó lesz az űrturizmus? Pár perc múlva másik
kérdező pattan föl. Szintén angolul kezdi faggatni az előadókat. Ő azt szeretné
tudni, milyen kutatásokkal, technikai újításokkal vehetnek részt magyar
vállalatok a különböző űrprogramokban. A harmadik gimnazista afelől érdeklődik,
vezet-e út Magyarországról a nemzetközi űrprogramok felé, van-e esélye egy
közép-európai fiatalnak arra, hogy a NASA munkatársa legyen…

És így tovább. Készülnek a személyes űrstratégiák.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu