„A Covid miatt megakadt a turnézás és a kulturális élmények gyűjtése, holott mindkettő fontos mozgatórugója ennek a zenekarnak. Nagyon jó érzés volt újra egy idegen kontinensen járni, és megérezni, hogy volt értelme a megelőző három év építkezésének. Három nagyon nívós lehetőséget is kaptunk, hatalmas fesztiválokon játszhattunk, a koreai és szöuli buli első sorában magyar zászlókkal álltak az emberek. Ismerős arcokat is láttunk, és ez mindig felemelő érzés, pláne egy ilyen távoli régióban” – meséli Szűcs Levente, hozzátéve: mindenképp szeretnének visszamenni. Az első számú cél a Fuji Rock Festival, de minden lehetőségre nyitottak.
Jöjjön az úti beszámoló, egyenesen a betyároktól.
Koncert Nyírbátorban péntek este, vasárnap pedig már újra színpadon Dél-Korea és Észak-Korea határán, a DMZ Peace Train fesztiválon. A hangulat a jetlag ellenére is magasan száll, elmangásodásunk megkezdődik.
Nyírbátor óta, jó harminc órája nem voltunk ágyban már, de a közönség olyan lelkesedéssel várt minket, amiből erőt csiholtunk egy feledhetetlen, őrült koncerthez. Az eső előttünk, utánunk is zuhogott, de ránk még az időjárás is táncolt inkább.
Szöulban elintéztünk néhány fontos hívást kultúrügyben.
Szöuli zenész barátainkkal közös klubbulink igazán punkosra, izzadósra sikerült, többen a DMZ Peace Train fesztiválon láttak minket először, és utána ide is eljöttek, meg hoztak ajándékba rengeteg sojut, ami a koreai rizspálinka, szóval megalapoztuk az aftert és a másnap reggeli utazásunkat is Tokióba.
Miután megérkeztünk Dél-Koreából Japánba, egy ötnapos vidéki koncertturnéra indultunk, hétórás buszúttal kezdve. Japánban még a turnébuszok is kisebbek és szűkösebbek. A boldogság az arcokon így már érthető, amúgy nyilván szomorúak voltunk végig.
Az első japán állomás, Fukui. Ilyen aranyos kis fogadóbrigád várt minket a szálláson. A koncerten náluk sokkal meredekebb figurák voltak.
Várjuk a nyers halat, pedig már így sem megy a törökülés. De sajnos nem ezen a turnén fogunk fogyni. Túl sok a fincsi Japánban.
Az egyik koncert helyszínén egy ilyen fullos kilátással rendelkező spa hotelben szálltunk meg. Itt is van Balaton, csak óceánnak hívják.
Közeledünk a turné egyik legfontosabb koncertjéhez, az Asagiri Jam fesztiválhoz, ami a Fuji lábánál van. A turnébusz nem lett nagyobb, bármennyit horkoltunk neki.
Óriási bulit csináltunk mi is meg a közönség is. Állítólag Japánban nagyon kényesek a késésre, a menedzserünk stresszelt is minket, hogy ha két perccel tovább játszunk, örökre leírnak minket. Szerencsére takkra pontosan hajoltunk meg a végén, szóval inkább felírtak az emlékezetes koncertek falára.
Az Asagiri Jam után Tokióba mentünk, ahol több klubkoncert következett, a legjobb talán itt, a Basementben volt. Ekkor már többen is a zenekarból az új, Japánban vett hangszereiken játszottak nagyon boldogan, bár ebből itt semmi nem látszik. Talán csak Feca basszusgitárjának a fenekét vehetitek észre. Új, narancssárga, és ez is kisebb, mint az otthoni.
A turné utolsó koncertje Minakamiban volt; csodálatos hegyek, völgyek és vízesések otthona. A boldog turistacsoport utolsókat pózol, magába szívja a folyó páráját, majd kileheli utolsó dallamait este a koncerten, aztán irány haza. Legközelebb harmincöt óra múlva kerülünk ágyba Budapesten.
