A kötet címe Tamási egyik halhatatlan, szívbe markoló megállapítása, amit manapság is sokan idéznek: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” A kötet borítólapjára Tamási ifjúkori képe került: finom vonású, intelligens, érzékeny karakterű férfi arca 1922-ből. Az alapos szakmai munka mellett a könyv gazdag képanyaga is dicsérhető. A száznál is több fotón a szülőfalu panorámájától Tamási és pályatársai korábban nagyrészt ismeretlen portréin át az író ravataláig terjedő ívet követhetjük végig. (Egyetlen könyvészeti megjegyzésünk, hogy a képaláírásokat kissé diszfunkcionális módon a lapszélre, a nyomtatott szövegre merőlegesen és apró betűkkel szedték, ami határozottan nehezíti az olvasást.)
A monográfus Sipos Lajos alaposságát mutatja, hogy a székelység 11. századig visszanyúló történetével indítja a munkáját, és ennek ismertetésével eljut a 16. századig, amikor Tamási szülőfalujának neve először jelenik meg az oklevelekben. Ezután megkapó részleteket olvashatunk az író kisgyerekkoráról. Az édesapa, Tamás Dénes elszegényedett földbirtokos család sarja volt, földművelésből élt, az édesanyja, Fancsali Márta pedig mai kifejezéssel élve főállású anya.
Az anya így emlékezett 1897-ben született fiának csecsemőkorára: „Órákig nyugodtan feküdt a bölcsőben, úgy nézett a világba, mintha gondolatokba lenne merülve.” Később aztán: „Négykézlábra, s majd kettőre kapva egy perc alatt úgy elment valahova, hogy aztán kereshették.” Negyedik osztályos korában rézpatronból mordályt szerkesztett, amely felrobbant, és a kis Áron bal hüvelykujja összeroncsolódott. Szülei úgy ítélték, hogy paraszti munkára emiatt nem lesz alkalmas, és további iskoláztatása mellett döntöttek.
Az író az első világháború derekán, 1916-ban vált sorkötelezetté. Jelen volt a Piavén történt drámai átkelésnél, és a legbátrabbak közt, elsőként lépett a folyó túlpartjára. Vitézségét és emberségét mutatja, hogy amikor olasz foglyokat ejtett, örült az ellenség életben maradásának. A Monarchia bukása körüli káoszt, Erdély elcsatolását később az Ábel a rengetegben című regényében mutatja be. Ekkoriban a Kolozsvári Kereskedelmi Akadémiára járt, és látta, hogy a helybeli Keleti Újság novellapályázatot írt ki. Eleinte semmi nem jutott eszébe, amiről prózai művet írhatna, de a tanácstalansága nem tartott sokáig, és Szász Tamás, a pogány címmel megszületett az első prózája. Ezzel a nagy sikert aratott művével vette kezdetét az írói pályája. További írásra sarkallták a lapszerkesztők és az olyan idősebb pályatársak is, mint Benedek Elek. Mint Sipos Lajos kiemeli, ez idő tájt egyre hangosabbá vált az igény, hogy az irodalmi élet ne a fővárosban koncentrálódjon, hanem Erdélyben és a Partiumban is jöjjenek létre rangos irodalmi fórumok, orgánumok.
1923-ban robbanásszerű írói karriere ellenére úgy döntött, hogy tíz évre Amerikába költözik.
Az ötletet a falujabeli fiatal férfiak emigrálása inspirálta. Abban bízott, hogy fajsúlyos élettapasztalatokat gyűjthet, amelyekkel gazdagíthatja írói munkásságát. 1923 augusztusában kilencnapos hajóút után New Yorkba érkezett. Eleinte Chicagóban, majd a nyugat-virginiai Welchben összesen tizenhatféle foglalkozással próbálkozott. Munkát vállalt dobozgyárban, benzinkúton, vasöntödében, bankban, sőt még rézkilincset is fényesített. Eközben szorgosan írta elbeszéléseit, amelyeket kötetté érlelve hazaküldött. Amerikai életéről szól kevéssé ismert, különös hangulatú verse, a Feküdj le, város, amelyben a New York-i éjszakát festi le: „E csendet lelkem be régen / Kereste / S be nagyon vártam, hogy jöjjön ez / Az este / Nincs itt senki, szívem ez időt kileste.”
Mint a monográfus helyesen rátapint, Tamási Amerikában ugyanarra a kérdésre kereste a választ, mint hőse, Ábel: mi végre vagyunk a világon? Amerikai tapasztalatai azonban nem nyűgözték le. Megtapasztalta a bevándorlóellenséget, az ébredő antiszemitizmust, a Ku-Klux-Klan rettegést keltő megnyilvánulásait. Fatornyos faluja után sem a harminc-negyven emeletes házak látványa, sem a tízcentes boltok gazdag kínálata nem varázsolta el, és fokról fokra megérett benne a gondolat, hogy hazautazzon.
Amikor 1926-ban Kolozsvárra érkezik, az írógépe az egyetlen poggyásza.
Az irodalmi élet aktorai meglepetésére a nagy reményű fiatal írót üdvözlik a személyében. És nem alaptalanul. A következő évek, majd évtizedek szorgos alkotómunkával telnek. Az 1933-ban megjelent, összesen 186 500 példányban elkelt Ábel a rengetegbent fél tucat nyelvre fordítják le, és a később trilógiává bővült regényfolyam nyomán már mint az egyik legrangosabb magyar íróként tartják számon. Ábel életstratégiája megegyezik a szerzőével.
Először csak életben akar maradni, és helytállni a munkában, aztán már arra vágyik, hogy megértse a „jelenvaló világot”. Tamási előtt három cél dereng fel: a kötelesség, a gyarapodás és a haza felvirágoztatása. Írói munkásságát, bár 1944-ig Kolozsváron él, az anyaország is elismeri. Corvin-lánccal tüntetik ki, és négyszer is megkapja a Baumgartner-díjat. 1944-ben, a háború talán legvéresebb időszakában költözik Budapestre, az ostromot Bajor Gizi villájában vészeli át. 1944. április 5-i naplóbejegyzése: „Zsidócsillag életbe lép.” Május 11.: „A Vasvári Pál utcából elviszik a zsidókat.” Amikor ez ellen a detektívfelügyelőnél tiltakozik, a Gara nevű nyilas parancsnok megfenyegeti, hogy zsidó származású feleségét is deportálni fogják.
A háborút követő koalíciós években csatlakozik a Parasztpárthoz, belekóstol a demokratikus politizálásba. Emiatt büntetésből 1945–1953-ig kiszorul az irodalmi életből. A Sztálin halálát követő erjedés időszakában viszont már ismét megjelenhetnek cikkei, novellái, és megkapja a Kossuth-díjat is.
Az ’56-os forradalom előtti időszakban erdélyi körúton vesz részt, így „kiesik” a történelemből. Csak október 21-én tér vissza, és meglepődve értesül arról, hogy Nagy Imre népművelési miniszternek jelöli. Október 26-án a Kossuth rádióban elhangzik híres szózata, a Magyar Fohász, amelyből kiderül, hogy a nemzet lelkiismeretének megszólaltatója kíván lenni. A forradalom bukása után nem tartóztatják le, mivel – mint Sipos a monográfiájában idézi – az oroszokkal szembeni fegyveres ellenállást oktalan pusztításnak minősíti. Ennek dacára folyamatos zaklatásnak van kitéve, a Gyorskocsi utcában kihallgatják.
Személyes sorsa ezután rendeződni látszik. 1957 januárjában Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója szerződést kínál neki az Ördögölő Józsiás című darabja bemutatására. Később egyre-másra jelennek meg kötetei, amelyeket németre, románra és olaszra is lefordítanak.
A kádári konszolidáció éveinek látszólagos nyugalmában minden idejét az alkotásnak szenteli.
Sejtelme sincs róla, hogy a rendszer 14 titkos ügynöke figyeli és ír róla jelentéseket, Kádár pedig „félellenzéki írónak” titulálja.
Talán ez utóbbira reflektál, amikor így fogalmaz: „A politikus a népnek, az író a nemzetnek felelős.” A hatvanas évek derekára a túlhajszolt munka miatt megrendül az egészsége, és a magánéletében is nehézségek adódnak. Betegségének hírét veszik a barátai, és azt javasolják neki, hogy egy időre térjen haza a szülőfalujába. Az utazás megszervezését Sütő Andrásra bízzák. Tamási azonban már nem vállalkozik erre a hosszú utazásra. 1966. május 19-én megírja végrendeletét, s egy hétre rá, május 26-án örökre lehunyja a szemét. Végakaratának megfelelően Farkaslakán temetik el. Ma is olvasható sírfelirata szerint:
„Törzsében székely volt
Fia Hunniának
Hűséges szolgája
Bomlott századának.”
Sipos Lajos monográfiáját hosszú idő után, átdolgozott változatban jelentette meg a Petőfi Kulturális Ügynökség. A több mint kétszáz oldalnyi szöveg és fotóanyag nemcsak egy emberi élet, egy alkotói pálya izgalmas bemutatása, hanem tiszteletadás is Tamási munkássága előtt.
Nyitókép: Az Amerikából hozott Underwood írógépen élete végéig dolgozott. Kolozsvár, 1942 (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár, ismeretlen felvétele)
