Csaknem tíz éve indult a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria kortárs német kiállítássorozata, amely Günther Uecker, Jörg Immendorf és Georg Baselitz után most „a világ egyik, ha nem a legnagyobb élő képzőművésze”, Gerhard Richter alkotásait mutatja be – idézte fel a tárlat csütörtöki sajtóbejárásán az intézmény főigazgatója. Baán László hangsúlyozta:
„Gerhard Richter korunk képzőművészetének egyik kimagasló, enigmatikus géniusza”,
akinek életművéből Magyarországon először nyílik átfogó kiállítás. Evelin Hust, a budapesti Goethe Intézet igazgatója szintén a legjelentősebb német festők közé sorolta Gerhard Richtert. Az 1932-ben született alkotó végigélte az utóbbi száz év összes németországi rezsimjét, hiszen gyermekként a nemzetiszocializmusban, majd fiatalon a szocialista NDK-ban élt, ahonnan 1961-ben az ország nyugati felébe disszidált.
Noha elismert festő volt már Kelet-Németországban is, vélhetően soha nem válhatott volna ekkora művésszé, ha nem szabadul meg az addig őt korlátozó „ideológiai kényszerzubbonytól” – mondta Evelin Hust. Bódi Kinga, a tárlat kurátora kiemelte: Gerhard Richter sokoldalú, szenzitív, sokszor önironikus művész, akit nem lehet besorolni egyetlen stílusba vagy iskolába sem, a kiállítás ezért nem is kronologikus sorrendben halad az életműben, hanem tematikus csomópontok mentén.
A csaknem kilencvenéves művész tavaly bejelentette, hogy lezárta festői életművét, az alkotással azonban nem hagyott fel teljesen:
a budapesti tárlatra például egy húsz rajzból álló sorozatot készített, amely a kiállítás első termében fogadja a látogatót.
Erős párhuzamokat mutat ezekkel a friss munkákkal az 1957-es, Elba című grafikai sorozat, amely még az NDK-ban készült, a szemközti falon pedig Richter ikonikus fotófestményeinek néhány darabja látható.
Bódi Kinga felidézte, a festő 1961-es disszidálása után Düsseldorfba kerülve teljesen újrakezdte életművét, ismét beiratkozott az egyetemre, kereste a saját nyelvét. Rövidesen a fotó kezdte festményeinek kiindulópontját jelenteni: a bulvármagazinokból kivágott képeket azonban nem fotórealisztikusan vitte vászonra, hanem a szürke tónusaival, némileg elmosódottan, elérve, hogy a néző ne az alakokra koncentráljon, hanem a kép egészére.
Külön terem mutatja be – reprodukciókon keresztül – Gerhard Richternek az 1972-es Velencei Biennáléra készített történelmi arcképcsarnokát, amely Einsteintől Puccinin át Kafkáig negyvennyolc „briliáns elme” azonos méretben megfestett, fekete-fehér portréját sorakoztatja fel, egyfajta elveszett identitást, eltűnt apaképet keresve.
Gerhard Richter figurális munkái mellett stilárisan sokszínű absztrakt életművet is magáénak tudhat – mondta el Bódi Kinga, aki a Tiziano-sorozat oldott gesztusfestészetével szemközti falra a Színminták sorozat geometrikus munkáit helyezte el.
A festő életművében ritkák a családi képek, néhány ikonikus alkotást azonban ezek közül is bemutat az MNG tárlata, többek között a művész lánya, Betty újszerű szögből megfestett, egyszerre érzéki és távolságtartó portréját. A kiállítást Gerhard Richter absztrakt munkái zárják, ezek közül az utolsó teremben a holokauszt témáját feldolgozó, Birkenau-sorozat kapott helyet.
A tárlaton vetített Gerhard Richter, a festő című filmben maga az alkotó beszél a festészet lényegéről, Benjamin Katz hatvandarabos fotósorozata pedig kölni műtermében örökíti meg Gerhard Richtert.
A számos nemzetközi és magyarországi köz- és magángyűjteményből érkezett alkotást felvonultató kiállítás november 14-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galéria A épületében.
Fotók: MTI/Balogh Zoltán
