Vámpírolvasatok modern köntösben

Teljes joggal írhatta regényében: „Kora néprajztudósai viszont állítják, hogy a Kárpátok koszorúján belül a világ minden babonája meglelhető, mintha képzelet boszorkányszele hordta volna össze”  (Bartos Tibor magyarítása). Stoker írói tehetségének tulajdonítható, hogy Drakulából egy természetfölötti erővel megáldott ambivalens élő-halott figurát alkotott, aki egyszerre taszítja és vonzza az olvasót. Nemhiába írta róla Oscar Wilde, hogy a „huszadik század legszebb regénye”. Drakula az idegenség és a másság megtestesítője, aki élet és halál mezsgyéjén jár-kel szívszorító könnyedséggel. Élő-halott, aki törvényen felül áll, túlmutat az emberi értelem határain. Egyszerre visszataszító és elragadó, gyűlöletes és csábító lény, aki helyettünk kimondja legrejtettebb gondolatainkat, vágyainkat, megszegi a társadalmi szabályokat, könnyedén áthágja a megmásíthatatlan, örök törvényeket, s ezzel, ha néhány pillanatra is, valamiféle szabadságérzetet kelt az olvasóban és nézőben. Drakula itt él közöttünk, a Rossz szimbólumaként, hiszen kinek nincs elviselhetetlen főnöke vagy munkatársa, beosztottja, rokona vagy közeli ismerőse, aki leszívja energiáját. A vámpírtörténetek mindig is számíthattak a publikum érdeklődésére.

Valódi vámpírtörténet a dévai ügyészségen

A miskolci Magyar Jövő különös tanmesét közölt egy „valódi” vámpírról. Már a tudósítás címe is érdekes: Drakula meséje Ribicsorán, egy Déva megyei lakban. A vámpírgróf móc (román) parasztember képében jelenik meg, aki halála előtt bevallotta, hogy néhány éve hamisan esküdött a bíróságon, és attól fél, hogy strigoi lesz belőle. A román hiedelemvilágban a strigoi halott ember lelke, amely éjjel állat vagy fantom képében zaklatja, illetve vérét issza hozzátartozóinak. Ő az élőhalott, az angoloknál undead, a franciáknál mort-vivant, a németeknél Untoter, az olaszoknál morto vivente, a románoknál mort-viu. A vámpírok tömeges megjelenése a boszorkányégetések utáni időszakra, a 18. század elejére tehető, hiszen örökké szükség van félelemkeltésre, szorongásra és annak levezetésére. Ez az évszázadok óta — főleg az oroszoknál és a Balkánon, később pedig a nyugati kultúrában — elterjedt néphit szorosan kapcsolódik a temetkezési szokásokhoz. Akárcsak a boszorkány, a vámpír is a megbélyegzés, a kollektív bűnbakképzés és legfőképpen a tömeghisztéria megtestesítője. A vámpír megtalálása és „vámpírtalanítása” közösségi cselekvés a megbomlott rend helyreállítására. A történet helyszíne Ribicsora, ma Ribița (Ribice), Romániában, Hunyad megyében.

Drakula meséje Ribicsorán egy Déva megyei lakban

Átszúrták a holttest szívét, azután megégették. Déva, 1928.

„Érdekes ügyet tárgyalt a dévai törvényszék a napokban. Négy havasi móc állt a bíróság előtt. Még a múlt év őszén Trifa Tanasiu ribicsorai paraszt meghalt. Halála előtt azonban gyermekeinek bevallotta, hogy egy alkalommal a bíróság előtt hamisan esküdött, és fél, hogy emiatt halála után boszorkánymester »strigoi« lesz belőle. A hozzátartozók rémülten várták a jóslat teljesedését, amely be is következett. A halott fia éjjel arra ébredt, hogy a padláson jár valaki, majd a szoba falán látott csúszni valamit, árnyakat látott elsuhanni maga mellett és lidércnyomást érzett az oldalában. Hasonló »látomások« gyötörték a család többi tagját is. Az esetnek híre ment a faluban, és a »tapasztalt« öregek azt a tanácsot adták, hogy az elhalt mindaddig »strigoi« marad, míg a szívét hegyes vassal át nem szúrják. Az emberek rémüldöztek, hogy a »strigoi« megrontja őket és marháikat, azért követelték, hogy hajtsák végre a dolgot. Egy éjszaka aztán a család négy tagja harmincfőnyi csoport kíséretében kivonult a temetőbe. Az egyik román paraszt fejszével megnyitotta a holttest mellkasát, a »strigoi« fia pedig vasvillával átszúrta a holttest szívét. Ezután száraz gallyakat gyűjtöttek a holttetem fölé, és meggyújtották, majd a megszenesedett holttestet visszatették a koporsójába, de megfordítva, és újra elföldelték. A törvényszék a babonás mócokat pénzbírságra ítélte, de a végrehajtást felfüggesztette.” (Magyar Jövő, 1928.)

Robert Eggers: Nosferatu -- 2024

A Nosferatu (2024) című remake egyik nagyjelenetében az amerikai rendező, Robert Eggers bátran elmerítette filmjét a vámpírhiedelmek erotikus mélyrétegeiben, talán túl bátran is. A film kulcsfontosságú jelenete a vámpírral kötött paktum, a találkozás, ami révén a „vértivornyás” szerelmi finálét készíti elő. Ellen Hutter (Stoker regényében Mina Harker) a mindent elsöprő vámpírszerelemre mániákusan vágyakozó nő először tizenévesen, lovon ülve találkozik a vámpírral (Orlok gróffal). Ez az Eggers Nosferatu-víziójának része. Másképpen nehéz magyarázatot találni a vámpírkeresés hosszú-vontatott képsoraira. A kistotál felvételen a ruhátlan lány hatalmas lovon ül, körülötte a falu népe lassú menetben, a kora reggeli szürkületben követi a lovast, amint a temetőhöz közeledik, hogy felismerje a vámpírt. A ló hirtelen ‒ óriási hang- és fényeffektusok közepette ‒ felágaskodik egy sírhalom előtt, ami jelzi: „vámpír van a sírban!” A családtagok kiássák a vámpírt, és elvégzik rajta a hagyományos vámpírtalanítási rituálét: szívét karóval átdöfik, a tetemet elégetik és újratemetik.

A híres francia bencés apát, Augustin Calmet 1746-os könyvében* említi a bánsági románoknál elterjedt hiedelmet: egy érintetlen lány lovon ülve temetőben lovagol a sírok között, és ha a ló megtorpan vagy két lábra áll, ott fekszik a vámpír. Az idős francia tudósnak köszönhetjük, hogy a világ „magyarországi vámpírokról” beszél. Ő volt az, aki a felvilágosodásra jellemző raison határait megszegve számolt be a magyar cseh, morvaországi és sziléziai vámpírokról és kísértetekről. Azóta is, főleg az amerikai szakirodalom „magyar vámpírokat” említ nem utolsósorban a mi Lugosi Bélánknak köszönhetően.

Drakula Fraknó várában -- 2025

Az osztrák Forchtensteinban (Fraknóban), a 14. században alapított várban az idén is megrendezik augusztustól októberig, a hónap telihold közeli szombatján a Fraknó várbeli családi drakulásdit („Familiendraculade” auf der Burg Forchtenstein) és a Fraknó várbeli gyermekdrakulásdit („Kinderdraculade” auf der Burg Forchtenstein). A nagy érdeklődés miatt a jegyeket hónapokkal előre meg kell vásárolni. Gyermekek számára ennél pompásabb történelmi leckét nehéz elképzelni. A másfél órás éjszakai túra alatt a középkori vár szűk lépcsőin, folyósóin és kazamatáin keresztül jutnak el Európa legnagyobb magánkézben lévő fegyvergyűjteményéhez, tökéletesen megőrzött konyhájához. A résztvevők fekete palástot is kapnak, zseblámpákkal felszerelve megvilágítják útjukat. A gyerekek még gyógynövényekkel és fokhagymával tele védőtáskát is készítenek, hogy megvédjék magukat a túra során esetleg felbukkanó „vámpíroktól”. Közben alapos történelmi eligazítást is kapnak a résztvevők.

Mivel Esterházy Miklós nádor (1583–1645) a munkácsi uradalmat átengedte Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek, cserébe 1622-ben II. Ferdinánd császártól megkapta Fraknó várát és az uradalmat. Gróf Esterházy Miklós a düledező várból hatalmas erődítménnyé bővítette az épületet. Bástyákkal erősítette meg, várkápolnát, kincstárt és új lakószárnyakat építtetett. Így alakult ki a kétemeletes várpalota, amelyet ellenség nem soha nem hódított meg.

Hogyan került Drakula Fraknó várába?

Talán első hallásra furcsán hangzik, hogy az Esterházyak vagyonának jó részét Miklós nádor házasság révén, 1612-ben szerezte, amikor feleségül vette Drakula egyik leszármazottját, Oláh Császár (Dersffy) Orsolyát, Oláh Miklós esztergomi érsekprímás unokahúgát. Oláh Miklós a havasalföldi Drakulák családjából származik, ugyanis nagyapja  (I. Mihail)  Vlad Dracul (Drakula apja, 1393–1447) testvére volt. Mihail István nevű fia már gyermekkorában családjával együtt Erdélybe menekült, hogy elkerülje a gyakori családi gyilkosságokat, és Huszár Borbálával kötött házasságából született Oláh Miklós esztergomi érsek, aki ezt írta:

„atyám, aki Drakula havaselvei vajda véréből való, egykoron mesélte, hogy jobban szeretett Erdélyen tartózkodni, ahová Mátyás idejében Havaselvéről menekült, hogy nehogy maga Drakula gyilkolja le őt a hatalomért.”  (Ipolyi Arnold, Oláh Miklós II. Lajos és Mária királyné titkára… levelezése, 1875).

Az Esterházyak hercegi ágának megalapítója, Miklós nádor Orsolya nevű felesége révén hatalmas birtokokra tett szert. A Bécsben kiadott Esterházy-ház legnemesebb és legrégibb emlékcsarnoka  (1700)  című családtörténetben így szerepel latinul: „Ursula Dersfia. Nicolai Magni Eflorœ Consors”  („A nagy Esterházy Miklós házastársa”). Esterházy Pál, az „emlékcsarnok” megrendelője az összes felmenőről – köztük Dersffy Orsolyáról, Drakuláról és Oláh Miklósról – egész alakos festményt készíttetett. Azóta is ott áll Drakula, egy 1466-os keltezésű latin bejegyzéssel, amely szerint  „Drakula herceg és az Erdőntúli Oláhország vajdája a török fölöttébb ádáz ellensége” volt.

A történelmi Drakula vámpírrá válása

A második világháború végétől Fraknó várában szovjet csapatok állomásoztak a szovjet zóna 1955-ös fennállásig. Ezalatt a szovjet katonák Drakulát gyorsan azonosíthatták, hiszen az orosz irodalom első alkotása a Drakula-történetekről szól.* A szovjet katonák, hogy megszabaduljanak a Drakula-festmény szemeitől, a festményen kikaparták azokat. Így szabadították meg a szovjet kiskatonákat az ősvámpír Drakulától. Később a orosz vámpírhit Magyarországon is testet öltött, 1956-ban kivégzett mártírok testét összedrótozták és arccal lefelé temették el, hogy ne változzanak át élőhalottá. Ne legyen belőlük Upierc, ahogy az orosz néphitben szerepel a 17. századtól kezdve.

* Dom Augustin Calmet: Angyalokról, démonokról, szellemekről, valamint a magyar-, cseh-, morvaországi és sziléziai vámpírokról és kísértetekről, Lőrinszky Ildikó fordítása, Holnap Kiadó, Budapest, 1992.

* Lásd Farkas Jenő: Drakula és a vámpírok, Palamart, 2010, 115–117. o.