Barátságom a népmesékkel hosszú múltra tekint vissza, de viszonyunk az időnk során sokat változott. Óvodásként minden az állatmesékkel kezdődött, amelyek nem túlságosan nyűgöztek le, de azért A kiskakas gyémánt félkrajcárját nagyon szerettem. Majd rákaptam a tündérmesék világára, mint minden rendes lány. A kedvenceim a Világszép nádszál kisasszony, a Szélike és A tizenhárom hattyú voltak.
Aztán egy időre jegeltük a kapcsolatunkat, én és a népmesék, míg anyukaként újra fel nem fedeztem a varázsukat. Vagyis először inkább még csodálkoztam. Nem értettem ugyanis, hogy gyerekként mit szerettem ezekben a sokszor agresszív és gyakran maszkulin történetekben… Hogy valóban jó-e, ha a gyerekemnek arról olvasok fel, hogyan ölnek, pusztítanak, győznek le a férfi hősök… Aztán jött Zalka Csenge Virág és a Ribizli a világ végén című antológia, ami a népmesék legszebb oldalát tárta elém.
Miközben ezeket a történeteket felolvastam neki, visszarepültem abba az időbe, amikor rajongásig szerettem ezeket a meséket.
A Ribizlivel visszataláltam a népmesék világához, és azóta már mindig figyelem, hogy Zalka Csenge Virág mikor milyen újabb meglepetésekkel rukkol elő. A Ribizli óta szívem csücske a Móra népmesés sorozata. És most már harmadjára csodálkozom rá, hogy milyen nagyszerűek ezek a kötetek.
A Ribizliben összegyűjtött, Zalka által átdolgozott mesék megmutatták, hogy a népmesei hősök összetett és eleven személyiségek, akikkel a mai gyerekek is könnyedén azonosulnak. Ezek a történetek megcáfolták a népmesékhez kapcsolódó sztereotípiáinkat. Megmutatták, hogy ezek a történetek nem ósdiak, és azt is, hogy a tündérmesék női karakterei nem csak passzív, megmentésre váró királylányok lehetnek.
Zalka Csenge Virág bebizonyította, hogy az „egyszer volt” és a „boldogan éltek” között a táltos királylánytól kezdve a sárkányölő asszonyon át a jóságos boszorkányig szép számmal bukkanhatnak fel izgalmas és változatos női karakterek.
Olyanok, akik kiváló példaként szolgálhatnak a mai (lány)gyermekek számára is.
A mesemondó következő munkájában, A kalóz királylány című kötetben a nemzetközi népmesekincsből kínált történeteket merész lányokról, gondoskodó fiúkról és más, változatos szereplőkről.
E hősök viselkedése a közhelyes nemi szerepek újragondolására biztat, és megmutatja, hogy a „boldogan éltek” nem függ attól, kinek vagy minek született valaki.
Zalka Csenge Virág szerint nincs fiús vagy lányos mese. A kalóz királylány 38 meséje is ezt igazolja. Ez a könyv ráébreszti a gyerekeket és a felnőtteket, hogy a nagyvilág telis-tele van különleges, varázslatos és izgalmas történetekkel.
E két kötet lenyűgözött és elvarázsolt, így nem meglepő, hogy tűkön ültem, amikor megtudtam, hogy érkezik már a folytatás.
A varjúherceg új szintre emeli a jól ismert népmesei történeteket: ismeretlen változataikból szemezget. Ami több szempontból is lelkesítőleg hat.
Egyrészt ráébreszt arra, hogy nincs „eredeti” Piroska és a farkas. Ha egy mesében olyan motívumokat találunk, amelyekkel nem tudunk azonosulni, akkor nyugodtan átírhatjuk. Nem kell, hogy a farkas bekapja a nagymamát, és Piroskát sem kell lenyelnie. A Charles Marelle által írt francia verzióban, az Aranyköpeny és a farkas című mesében Piroskát (pontosabban Blanchette-et) napsugárból szőtt köpenye megvédi a farkas harapásától.
Ha elegünk van abból, hogy mindig a királyfik mentik meg a királylányokat, akkor nagyon fogunk örülni A királyfi és a trollok című izlandi történetnek. Ez nagyon emlékeztet a Csipkerózsikára, ám itt nem a lány, hanem a fiú merül elvarázsolt álomba, és a női hős menti meg. Az égig érő pagoda a Rapunzel kínai változata, amelyben a női karakter nem hajlandó ismeretlenül hozzámenni a toronyban talált fiatal legényhez. (Jól is teszi, mert a történet előrehaladtával kiderül, hogy a legény valójában szörnyeteg.) A lányt nem ő menti meg: a falu minden embere összefog, és együttes erővel hozzák le a toronyból.
Remek érzés rácsodálkozni arra, hogy egy-egy motívum megváltoztatásával mennyire más íze lesz az egész történetnek.
A Puerto Ricó-i Holle anyóban nem szorgos lánnyal, hanem Aurelióval találkozunk. A fiú egy végtelenül jópofa boszorkány szolgálatába szegődik, aki még tojást is tud tojni. Az égig érő paszuly naurui hőse, Eigiu a történet végén az égben marad, és Maraman, a hold felesége lesz. Amikor otthon kókuszpálmaszirupot főznek, az edényeikből felszálló gőzből felhők születnek. A libanoni Hófehérke-változat, a Rummana gondoskodó királynéja addig ápolja a halottnak hitt lányt, akinek a ghúl mérgezett agyara a talpába fúródott, míg új erőre nem kap. Az Aranyfa és Ezüstfa című mesében, ami skót Hófehérke-történet, szó sincs gonosz mostoháról. A király végül két feleséggel él boldogan, és a történet végén az egyik megmenti a másikat.
És van még valami, ami miatt e mesék olvasása során örvendezünk: rengeteg távoli, számunkra egzotikusnak tűnő, érdekes kultúrával ismerkedhetünk meg.
A messzi tájak meséi és a sajátjaink strukturális hasonlósága megérteti velünk, hogy bárhol is éljünk a világon, mindannyian láthatatlan szállal kapcsolódunk egymáshoz.
A varjúherceget, mint a sorozat korábbi darabjai esetében megszokhattuk, Herbszt László rajzai díszítik.
Az illusztrátornak az építészet motívumkincséből és a népművészet formavilágából építkező formanyelve csodásan összekapcsolja a három kötetet, mégis mindháromnak sajátos ízű az illusztrációja.
A Ribizli rózsaszín borítója arra utalt, hogy a benne szereplő történetek az aktív női hősökre fókuszálnak. A kalóz királylány egzotikus rajzokkal volt tele; olyanokkal, amelyek kulturálisan kontextualizálták a meséket. A varjúherceg borítóján bajszos legényt látunk, a mögötte húzódó tájon az őszies színvilág dominál. A belső rajzok pedig hozzák a Herbszttől megszokott világot, aki izgalmas lényeket alkot. Itt is vannak ördögök, akárcsak vérszomjasnak látszó macska vagy a pszichedelikus elemekből összeálló Nya-Nya Bulembu. Szépek azok az illusztrációk is, amelyek a motívumismétléssel tapétaszerűvé teszik a rajzot, mint a Halászmese esetében.
Nyitókép: Shutterstock/Yuganov-Konstantin
