Tadeusz Rolke minden képéhez elbeszélést lehetne szőni: legyen az egy utcai divatfotó, ahol sudár nők állnak időtlen eleganciával egy szétbombázott ház előtt vagy egy félhomályos lakókocsiban ülő, delejes tekintetű cigány asszony portréja. A Lengyel Intézet Platán Galériájában rendezett kiállításon látható fekete fehér fényképek csak egy pillanatot örökítenek meg, de bennük érezni a 2. világháború utáni szocialista tömb mindennapjait. Az idén 90 éves fotóriporter a tárlat megnyitásakor Budapesten járt, akkor beszélgettünk a képek készítésének körülményeiről.
A pillanat művésze című tárlaton van olyan fotó, aminek akár jelképes üzenetet tulajdoníthatunk: a 2. világháború után újraéledő Lengyelországot látjuk a romos ház előtt álló elegáns fotómodellről készített képben. A valóság azonban teljesen más, de jól mutatja a 60-as évek varsói viszonyait. „Az állami divatot népszerűsítő Lengyel Divat Székháza pont egy olyan épülettel állt szemben, ami romba dőlt. Mivel a székházban nem volt megfelelő műterem, ezért a legtöbb fotós igyekezett az időjárástól és a ruhától függően inkább terepre menni és úgy fotózni a modelleket” – indokolta a különös helyszínválasztást a művész, Tadeusz Rolke.
Ebben az időben a lengyel nők nemcsak gyönyörűek, hanem nagyon leleményesek is voltak, mesélte. „Az állami boltokban ugyanis szörnyű ruhákat lehetett kapni. Két lehetőségük volt: vagy megelégedtek ezzel, vagy pedig a külföldi magazinok szabásmintái alapján készítettek maguknak ruhákat. A többségük pedig inkább megvarrta, akkoriban mindenkinek volt otthon varrógépe. Tökéletes nyugati viseletet készítettek, vagy átalakították a már meglévőket, hogy minél jobban hasonlítsanak a koppenhágai vagy brüsszeli magazinokban látott európai nőkhöz.
Egy amerikai tudósító, aki ekkoriban átutazott Varsón, kétségbe volt esve amiatt, hogy a város mennyire keleti. Miután azonban Moszkvában is járt, megváltozott a véleménye: Varsót immár egyértelműen nyugatnak számította. Ehhez a nők öltözködése is hozzájárult: a lengyel nőket sokan legendásan csinosnak, stílusosnak tartották.”
A varsói polgári rendőrség munkáját fotóriportban dokumentálta. Ezt a feladatot a Képes Hetilap munkatársként kapta. Egy tematikus sorozatban gondolkoztak, amiben az éjszakai fővárost mutatják be. Így jött az ötlet, hogy csatlakozzon egy őrjárathoz.
„Amikor a kijózanító állomásra kerültem, szerencsésnek éreztem magam, amiért nem vagyok olyan viszonyban az alkohollal, hogy ide kerüljek. Ugyanakkor érdekes volt számomra ezt a brutális éjszakai életet látni.
Ezek a járőrök ugyanis az agresszív részegeket vették őrizetbe. Valószínűnek tartom, hogy ezek a jelenetek Európa más helyein is megtörténhettek volna, feltételezem, hogy külföldön sem voltak kevésbé keménykezűek ezek a szervek.”
A cigány tábor fotózása személyes ügy volt számára. Amikor felfedezte, mindenképpen meg akarta örökíteni őket. Többször visszatért a táborba, sok órát eltöltött közöttük. Az ott készült, Cigány Madonna című képe pedig egyfajta névjegye lett, számos díjat nyert vele. Rolke-nak meglepően egyszerű volt elkészítenie ezt a lírai hangulatú fotót. „A táboron kívül mozgó férfiak, akik a döntéshozók lehettek, megengedték, hogy bemenjek közéjük. Egyszer szerettem volna egy lakószekérbe is bejutni, amihez engedélyt is kaptam a családfőtől. A mai napig nem tudom, hogy a képen szereplő asszonytól a férje megkérdezte-e, hogy odamehetek. Ott volt, és én lefotóztam a gyerekeivel. Aztán érdekes dolog történt. Amikor a kép elkészült, ez a nő megfogta a kezem, hogy jósoljon a tenyeremből. Azt mondta nekem: te szegény ember, te börtönben voltál. Ez hátborzongató, mivel a szocialista országokban tomboló paranoia miatt én is ültem börtönben az 50-es évek elején. Sok millió másik emberhez hasonlóan politikai okokból.”
Erről az emlékről Rolke-nak eszébe jutott egy ismert lengyel vers:
„Nem tudtam, hogy cigánylány vagy.
Szürke ruhácska, szőke haj
de jósolsz a tenyeremből, s mondod, olyan baj történhet velem,
mint részeggel a ködben.
Majd égő zöld szemekkel, cigizve hátra hagytál.
Mikor elmentél, rád gondoltam, s arra, hogyan csavarod a hajad az ujjad köré.”
S hogy milyen érzés volt visszamenni a Toledónak nevezett börtönbe, ahol sok évvel korábban ő is fogvatartott volt? Rolke erre csak annyit mond: jó, hiszen nem mögötte csukódott be az ajtó. Az egykori politikai fegyház akkor már női börtönként működött, ő pedig fotósként nagy részvétet érzett a női foglyok iránt.
Tadeusz Rolke ’69-es cseh forradalom után hagyta el Lengyelországot, és évekig Hamburgban élt. 1988 körül kezdte érezni, hogy ez a rendszer omladozni látszik, de akkor már pár éve ismét járhatott Lengyelországba. „Annyi törés volt már, annyi értelmetlen dolog történt, hogy úgy gondoltam, vége kell hogy legyen. Egyszerűen az orrommal éreztem, hogy nem tarthat sokáig.”
Sok fotóján van egy apró fricska, főleg a politikai tárgyúakon. Képei tükrözik a személyiségét, és nem véletlenül lehet finom iróniát érzékelni bennük. „Nekem mindig fontos volt a humor. Akkoriban lényeges is volt, hogy az embernek megmaradjon a humorérzéke. Elég sok viccet meséltünk egymásnak. A politikai jellegűek bírtak a legnagyobb jelentőséggel. Például ez is ebből az időszakból származik:
Egy több órás pártkongresszuson az elnökhöz lép egy politikai nyomozó, és azt mondja:
– Ellenség van köztünk.
Az elnök kiadja a parancsot, hogy azonosítsák és likvidálják. Pár perc múlva jön az üzenet:
– Azonosítottuk.
– Hogyhogy ilyen gyorsan? – kérdezi az elnök.
– Mert az ellenség nem alszik.
Az unalmas előadáson a szónok volt az egyetlen, aki ébren volt.
A 90 éves Tadeusz Rolke úgy véli, a mobiltelefonnal való fotózás megkönnyíti az emberi kommunikációt, de a facebookon vagy instagramon látható üzenetek elég sekélyesek. „Leginkább arról szólnak, ami szép és jó, például: Helló, itt vagyok Budapesten… legfeljebb ennyi. Ezt a formátum is segíti, 4-5 cm nagyságú képek születnek, ami a mobil képernyőjéből látszik. Ráadásul nagyon kevés fotó lesz ezekből kinyomtatva, nagyobb formátumban. Az az érzés marad meg csupán, hogy itt voltam és ezt lefotóztam.”
A Tadeusz Rolke – A pillanat művésze című kiállítás október 4-ig látható a Platán Galériában.
