Még az 1970-es évek szocialista érájában történt, hogy Schrammel úgy döntött, ha a nyugati világ technológiai újításai és újdonságai elérhetetlenek itt, Közép-Európában, ő inkább elindul visszafelé az időben: „Nem kell semmi, csak az, ami a lábam alatt van, a föld, és a két kezem.” Hitvallását úgy összegezte, hogy „ha az ősember remekműveket tudott létrehozni a maga technikájával, akkor én is bátran elindulhatok ezen az úton.”
2023. október 30-án az MMA Irodaház Akadémiai Klubjában kivetített alkotások, köztük a kézzel formázott samottos kerámiák, a szerelmes Minotauruszok szintén felidézték a művész ars poeticáját: „A természetet többre tartom a szellem által létrehozott alkotásoknál. A természet jobban tudja. Az ember a körülötte lévő világot geometrikusnak láttatja, szögletesre építi, a természet azonban nem ilyen, ezért a kívülről vagy belülről jövő erőhatások révén a geometrikust elviszi organikus irányba.”
Az MMA Kiadó gondozásában megjelent Schrammel Imre Sketchbook – Rajzok, vázlatok című albuma, amelyről Pécsi Györgyi irodalomtörténész, az MMA közelmúltban megválasztott elnökségi tagja elmondta: a vázlatkönyv ötlete a véletlenek furcsa egybeesésének köszönhető. Az ünnepelt másodéves hallgató volt, amikor téli szénszünetet rendeltek el, a tanteremben nem rajzolhatott, de a fűtetlen szobájában is hideg volt, ezért bevette magát az állatkertbe. A majomházban meleg volt. Az eset tanulságaira is kitér Schrammel a kézírásos vázlatkönyvében: „Amúgy szerettem az állatokat, és azokat kezdtem rajzolni. Az addig tanultakat nem tudtam használni, mert az állatok nem állnak nyugodtan modellt. Csak úgy tudtam elkapni a karakterüket, a mozdulatokat, hogy megfigyeltem a szerkezetüket, és ezután az állatokat emlékezetből rajzoltam.” Végül az emlékezetből rajzolás vezette rá a művészt, hogy ne a részletekre koncentráljon, ahogy azt a főiskolai órákon tette, hanem egyszerre lássa az egészet.
A főiskolán tanultaktól az állatkerti vázlatokon át a cirkuszi krokikig vezetett az út, amikor a keletnémet Aeros Cirkusz beköltözött a Fővárosi Nagycirkusz épületébe 1958–59 telén. Schrammel szenvedélyesen kezdte rajzolni a cirkusz összetett világát, ahol egyetlen dologban lehetett csak biztos, hogy minden állandó mozgásban van. Tanulságait vérbeli pedagógusként – hiszen a 90 éves művész 52 éven át tanított – továbbadja a fiatalabb nemzedéknek.
Mi a tanulsága? Hogy az élet nem megtervezhető. Ha Schrammel szobrász lenne, minden bizonnyal a végeredményt formázná meg, de ő maradt keramikus: megalkotja a tökéletes formát, majd rábízza azt a természetre. Formázza, roncsolja, alakítja, mígnem olyanná válik, mint maga az élet.
Scrammel Imre 1933. október 29-én született Szombathelyen. Már fiatalon elsajátította a klasszikus kerámiamesterség fortélyait, mely tudásanyagot később nonfiguratív és szürreális kifejezésmóddal társított. Vendégtanárként Amerikában, Innsbruckban, Kanadában, Trierben és Izraelben is oktatott. Ő rendezte az első magyarországi kerámiaszimpoziont Siklóson, 1981 óta a Nemzetközi Kerámia Akadémia vezetőségi tagja. 1966-ban Munkácsy Mihály-díjjal tüntették ki, 1991-ben Kossuth-díjat, 2007-ben pedig Prima Primissima díjat kapott.
Nyitóképen Schrammel Imre budapesti otthonában 2014-ben. Fotó: MTI/Czimbal Gyula
