Buda, Pasarét. A buszmegállótól kellemes tízperces séta vezet a bázisig, a Szabó Lőrinc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium épületéig. A parkolóban zajló, reggelivel egybekötött megnyitón Sümeghy Claudia, a film egyik producerre megnyugtat minket, hogy az alkotás impozánsabb helyszíneket is fel tud mutatni – bár semmi gond nincs a fákkal körülvett hátsó udvarral. Aztán átadja a szót Lakos Nórának, aki nemcsak mint rendező, de mint társproducer és forgatókönyvíró is kiveszi a részét a munkából.
„Áldás van ezen a produkción” – mondja Lakos, hiszen még az időjárás is szinkronban van a forgatási igényekkel. Ha egy jelenetben esnie kell, esik, ha napsütésre van szükség, nyomát sem látni felhőnek. A mindössze tizennégy éves főszereplőről nem is beszélve: a Ninát alakító Demeter Villő ötven napon át hat-nyolc órákat van a helyszínen. Mondhatni rajta áll vagy bukik a film. És a rendező éppen ezért nyugodt; a mozi jó kezekben van.
A színészek is szállingóznak lassan: Tenki Réka már interjúzik, Zsurzs Kati a filmben szintén szereplő unokája, Panka kezét fogva sétál be, és Rujder Vivien is felbukkan néhány másodpercre. Mellettük olyan nevek tűnnek még fel a készülő mozgóképben, mint Mucsi Zoltán, Lovas Rozi vagy a tízéves Hárs Bonca.
A rendező felvázolja a Véletlenül létrejöttének körülményeit. Magyar–holland koprodukcióról van szó, amelyet a Nemzeti Filmintézet és a Holland Filmalap mellett az Eurimages támogat. A film több szálon is kapcsolódik Hollandiához: magyarként először nyerte el az amszterdami Cinekid Fesztiválon az Eurimages Koprodukciós Fejlesztési Díjat, és a forgatókönyv alapját képező regény, a Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? szerzője, Annet Huizing is holland.
Lakos Nóra számára régóta fontosak a gyerekfilmek: véleménye szerint kiemelkedő szerepük van az értékteremtésben, a fiatal generációkra gyakorolt hatásukkal tulajdonképpen megalapozzák a jövőt. A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál alapítójaként és művészeti vezetőjeként sírós-nevetős családi mozit álmodott meg, ami megmutatja, hogyan dolgozható fel a gyász az íráson keresztül.
Sümeghy Claudia összefoglalja a történetet: a tizenhárom éves, félárva Nina (Demeter Villő) édesapjával (Mátray László) és öccsével (Hárs Bonca) él. Amikor apja életében feltűnik a szerelem a Rujder Vivien által megformált karakter képében, a kislány a szomszédban lakó írónőtől (Zsurzs Kati) kap segítséget érzelmei feldolgozásához.
Sümeghyt azonnal beszippantotta a film ötlete: amikor három évvel ezelőtt Lakos felkereste, egy óra alatt elolvasta a sztorit, és rögtön tudott kapcsolódni hozzá. Kiemeli: a magvalósulásért „nyolcvan-száz fantasztikus stábtagot” illet köszönet, akik az egész nyarat a forgatáson töltik. A Véletlenül írtam egy könyvet a Nemzeti Filmintézet első „zöld” produkciója; a kezdeményezés többek között a heti egy vegetáriánus napon és a szelektív hulladékgyűjtésen keresztül valósul meg. Ezenkívül a stábtagok műanyag palack helyett kulacsot használnak.
A tájékoztatót követően mindenki szétszéled. Néhányan a díszletet járják be, mások rapid-interjúkra csípik el a színészeket és az alkotókat. Rövid várakozás után átkísérnek minket a fő forgatási helyszínre, a családi házba. Az ötperces séta alatt megtudjuk, hogy az épületbelsőnek otthont adó Napraforgó utca amolyan „kísérleti telep”, ugyanis minden egyes háza más-más alkotó munkája (róluk a kerítéseken elhelyezett kis táblák tudósítanak); közös vonásuk az alapszíneket, a kéket, pirosat és sárgát gyakran használó Bauhaus stílus. A családi ház beltéri jeleneteit nem ugyanabban az épületben forgatják, mint amit a kültéri képeken láthatnak majd a nézők, ám a kettő csak egy kőhajításnyira van egymástól.
Az egyik szobában – itt még nem forgott jelenet – Mátray Lászlót faggatjuk a rendezővel kialakult kapcsolatáról (a Habban már dolgoztak együtt), filmbéli karakteréről, az animációsfilm-rendező édesapáról, illetve arról, milyen érzés ingázni Erdély és Magyarország között. A színésznek nincs pihenője, utánunk újabb érdeklődők érkeznek.
Ezt követően végre alkalom nyílik belépni a készülő film világába, kicsit elidőzni a díszletben. Színes, eklektikus, a modernt és a szocreált jótékonyan keverő színekkel és berendezéssel találjuk magunkat szembe. Látványos a papírgurigákból összerakott kanapé, az erre az alkalomra varrt hatalmas lajhár, ami a lépcsőfordulóban lóg, valamint a konyha „dísze”, a pasztellkék Klarstein kávéfőző – mint megtudjuk, ez működik is. Ha a film feleannyira szerethető lesz, mint a díszlet, a produkció sikerre van ítélve.
Nemsokára a főszereplő, Villő is megjelenik, aki profikat meghazudtoló nyugalommal ad interjút az egyik babzsákfotelben ülve.
Nem sokkal később Zsurzs Katival is sikerül néhány percet beszélgetni. A színésznő nem hazudtolja meg önmagát, kedvesen és mosolygósan mesél a forgatási napokról, filmbéli szerepéről és az olvasás fontosságáról.
Egy óra körül elkezdődik a forgatás: épp Rujder Vivien és Mátray László egyik közös jelenete készül a konyhában. A stáb komolyra fogja ugyan, de jófajta, könnyed komolyság ez. Látszik, hogy itt nincs nagy stressz. Ehhez minden bizonnyal hozzájárulnak az átlagosnál rövidebb forgatási napok, illetve a tudat, hogy több gyerek is dolgozik a produkción. Még egy gyors hajigazítás, pár kérdés, az utolsó instrukciók, és indul a jelenet. Minden dolgozó – legyen szó színészről, háttérmunkásról, esetleg magáról a rendezőről – koncentráltan, ugyanakkor fesztelenül végzi a dolgát. Profin. Valóban jár a köszönet a nyolcvan-száz stábtagnak.
Nyitóképen a Véletlenül írtam egy könyvet című film forgatása. Fotó: Kovács Tamás
