Versláb csipkében - Textúra

Egy irodalmi relikviákat bemutató múzeumban ritkán kap helyet divat- vagy inkább kézimunka-történeti bemutató. A Petőfi Múzeum kiállítási politikája, nyitott szellemisége, a művészetek harmóniáját valló szemlélete azonban már többször fordult az öltözködéskultúrához, amikor egy-egy korszak vagy író, költő szellemét idézte meg. A most megnyílt tárlat párja 2010 tavaszán volt látható ugyanitt, amikor a soros EU-elnökségre készülő Magyarország hazai, belgiumi és spanyol tervezőkkel vonultatott fel húsz különleges, irodalmi idézetek inspirálta ruhakreációt.

Ezen a válogatáson Zoób Kati divattervező is szerepelt, Márai úti élményeit vitte egy kompozícióba. Talán ez adta az ötletet, talán csak úgy érezte, hogy van a kezében valami, amit érdemes megmutatni mindenkinek. Zoób Kati kezeli ugyanis azt a páratlan textilgyűjteményt, amelyet a 2010-ben Bécsben elhunyt Vécsei Hedvig több száz dobozban őrzött hosszú, 92 évnyi élete során. Madeira hímzésű ágyneműk, kézzel horgolt csipkefüggönyök és asztalterítők, női fehérneműk az utóbbi 150 év közép-európai háztartásaiból, áttört felületek, leheletfinom kézműves mesterművek, amilyenek nélkül az előző századfordulón egyetlen polgárasszony vagy arisztokrata sem mehetett az oltár elé. Valaha mindennapi tárgyai voltak egy kifinomult, rendezett életvitelnek ? ma keresett ritkaságok.

Vécsei Hedvig számára ezek a textilneműk jelentették a folytonosságot a háborúk és tragédiák szabdalta XX. században, és szerencsére átmentette ezeket a következő évszázadba is. Zoób Kati pedig, anélkül, hogy csonkolta volna a darabokat, lágy redőkké, elegáns formákká, intim ruhakölteményekké formálta ezeket. Az első teremben mindegyik öltözetet egy-egy kortárs író vagy költő néhány sora kíséri, nőiségről, testről, meztelenségről és az öltözet vonzásáról szóló verssorok, novellarészletek. És bár a szövegrészletek színesben álmodnak a női ideálról, a ruhákká hajtogatott, kanyarított, csipkekölteménnyé formált textilek színe megmarad a hófehér és a tojáshéjszín között; nyers, tiszta, eredeti tónusuk kifejezetten erotikus. A második teremben még tisztábbak a kontúrok: kifehérített csipkedarabok fűző-formára keményítve függnek a tér közepén. Eltűnt asszonyok emléke, álomszerű gondolatfoszlányok kapcsolódnak itt a XIX. századi magyar novella- és regényirodalom nagyjainak szövegeihez; Jókai, Mikszáth, Szép Ernő, Bródy vall a nőről abból a korból, amelyben ezek a textildarabok formát, szépséget, mintát kaptak egy-egy asszony keze nyomán.

Az egyetlen színes, sőt erőteljes színekben pompázó ruhadarab az a kompozíció, amelynek felsőrésze Zoób Kati édesanyjának gobelinpárnájából készült, alul a divattervezőnő hajtogatta vad, narancsszínű taftból. Életvágy, kifejezőerő, régmúlt idők kézműves mestertudása és a kortárs design nagyvonalú gesztusai ötvöződnek ebben a vadul virító, mégis elegáns ruhakölteményben, szövegek és szépség, a versekből kiszabadult vágyak öltenek benne testet és a kifejezőerő hatalmáról beszélnek a ruha, az anyag, a forma nyelvén.