Amikor 2011 októberében bekövetkezett halála előtt néhány hónappal utoljára találkoztunk budai, Nárcisz utcai lakásában, akkor a toronyszobában, takarókba bugyolálva, kilencvenhárom évesen, tar koponyája kétfelén hosszan lebegő hófehér hajával és megeresztett növésű, valaha shakespeare-ire nyírt szakállával még széles körű irodalmi, művészeti tudásának teljes birtokában beszélgethettünk. Az öregség nem fogott a szellemén. Mindaz, amit szegedi meg sárospataki diákként, majd a budapesti Református Teológián és a kolozsvári bölcsészkaron, illetve professzor és költő, műfordító apjától, Mészöly Gedeontól megtanult, még ott lobogott elméjében. Ha történetesen egy irodalomkedvelő diáklány kereste volna fel abban az időben, tekintete még jobban kifényesedett volna, felébresztve benne a nő iránti örök vonzalmát. Úriemberségének, graciőz viselkedésének aligha tudtak ellenállni.
Talán éppen az effajta természete vezette, amikor bölcsészdoktori disszertációnak Francois Villon kötészetét választotta. Szinte egész életét betöltötte a francia vagabund lírikus életművének fordítása és értelmezése. Villon Magyarországon (1942), Villon Testamentuma (1943), Villon és a többiek (1966), A teljes Villon (1980), Az igazi Villon (1983), Villon árnyékában (1983), Francois Villon versei, magyar–francia kiadás (2001). El is nyerte a Francia Akadémia Pálmarend lovagi címét, amit 1988-ban adtak át. Párizsi tanulmányútja emlékeit a Francia ég alatt című, 2006-ban kiadott esszé- és fordításkötetében adta ki.
De ugyanilyen szenvedéllyel foglalkozott Shakespeare-rel. A Shakespeare új tükörben vagy a drámafordítások, a Shakespeare-napló arról tanúskodnak, hogy nem csak egyes színházak felkérésre tette át a maga költői tehetségével az angol drámaköltő műveit: fordításaival kellő tisztelettel ugyan, de jelezte, hogy más véleménye volt a nyelvi bátorságról. Azt tartotta, hogy a dráma a színpadi megszólalásban él igazán, tehát a dialógusoknak elevenséget kell adni. Segítette ebben az a gördülékenység, amivel a versezeteket létre tudta hozni, megtartva a hűséget, ami azonban azt jelentette, hogy a színpadhoz legyen hű a dráma. Arany János szemérmes természetével szemben úgy vélte, az Erzsébet-korban szabadabban szóltak a karzat nyelvén. Egyik legsikeresebb fordítása a Lóvátett lovagok, ezt a Shakespeare-darabot musical változatban is sokszor játsszák.
A negyvenes években a Képzőművészeti Főiskolán is vett órákat, de festői tehetsége aztán a költészetben lett képalkotói képességének hasznára. Különben is jellemző volt rá a művészetek minden ága iránti érzékenység.
A Nemzeti Színházban kezdte dramaturgiai munkásságát, majd a Madách Színházhoz szegődött, 1951-től három évig a Színművészetin tanította a dramaturgiát. A hatvanas évek elejétől egy ideig szabadúszó volt, de 1978-ban megint állást vállalt a Magyar Televízióban. A Bánk bán vagy a Liliomfi tévéváltozata a nevéhez fűződik.
1975-ben megjelentek a versei. Könnyedén jöttek tollára a rímek; játékos, sokszor ironikus vagy pajzán hangú ez a költészet, máskor lírai, mint a Köszönet mindenért című sanzonja, zenéjét Aldobólyi Nagy György szerzette, és Domján Edit bársonyos hangján lett ismertté. Önéletrajzában azt állítja, hogy anyanyelve a vers, s hogy keveset szólt ezen az anyanyelvén, annak az az oka, hogy a fordítások elvették tőle az idejét. Mert fordított Moliére-t is, sőt Agatha Christie-t meg görög klasszikusokat.
Alakulása óta a Lyukasóra folyóirat főmunkatársa volt, de a televízióban ezen a címen futó költészeti vetélkedőnek is oszlopos tagja volt. A feledésbe ment költők vagy írók munkásságának, életének káprázatos ismerője volt, előadásai szórakoztatók és lenyűgözők voltak.
Idős korában is éppen úgy rajongott a nőkért, mint fiatalon. Társaságbeli udvarlása a régi gavallérokat juttatta eszünkbe. Gesztusa a szépnem iránt abban is megnyilvánult, hogy Sirály a Burgban címmel egy esszé kíséretében közreadta Erzsébet királynénak, Ferenc József feleségének, Sisinek a verseit. Lovagiassága ebben is megmutatkozik, mert a királyné költészetéről nem voltak jó véleménnyel az esztéták, dilettánsnak ítélték. Mészöly igazságot szolgáltat a tanulmányában a tragikus sorsú asszonynak a versek németről magyarra fordításával.
Mészöly Dezsővel szórakoztató volt a szerkesztőségi szobában diskurálni, írótalálkozókra utazni, a balatonfüredi színház fesztiválokon körülnézni. (A körülnézi magyarul: kellemes hölgytársaságot keresni.) Nagy műveltségű, életszerető, tudós és művész lelkű ember volt. Fordításaiban, Villon-tanulmányaiban teremtett maradandót, ezekben emlékszünk rá igazán feledhetetlenül, emlékeinkben pedig egy késői korban élt úrként.
Nyitókép: Mészöly Dezső Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító, dramaturg. Fotó: MTI/Tóth István Csaba
