Oltai Kata négy szegmensen keresztül azt vizsgálta, hogy az egyes csoportok identitása miképpen válik láthatóvá vagy épp láthatatlanná az öltözékeiken keresztül. Szó esett arról is, hogy a domináns kultúra divatja miként nyomja el a szubkultúrák öltözködési normáit, és hogy ezekkel szemben hogyan lépnek fel az egyes csoportok. A divatban éppúgy megfigyelhetők kisajátítások, asszimilációk és ellenállási formák, mint más társadalmi folyamatokban.

Bizonyos ruhadarabok fontos politikai üzenetekhez kötődnek

1851 tavaszán három vezető nőjogi aktivista, Elizabeth Cady Stanton, Cady unokatestvére, Elizabeth Smith Miller és Amelia Jenks Bloomer egyszerre kezdett el újfajta női ruhákat viselni: térdig érő ruhát, és alá buggyos, „törökös” nadrágot. Ezzel akarták kifejezni egyenjogúságukat. Az amerikai sajtó ezt a viseletet összekapcsolta Amelia Bloomerrel, így hamarosan mind a ruhát, mind viselőit a Bloomers néven azonosították.

A Bloomer-ruha
Forrás: wikipedia

2017 márciusában Donald Trump „Grab ’em by the pussy. You can do anything” kijelentése óriási vihart kavart. A nők a szeméremtestre utaló rózsaszín sapkát húztak, hogy vulgáris, férfisoviniszta mondata ellen fellépjenek. Ez az esemény Pussyhat projektként vonult be a történelembe. A kritikusok úgy vélték, hogy a rózsaszín sapka nem reprezentálja megfelelően a női nemet, a transznemű és a színes bőrű nőkről megfeledkezik. A szervezők azonban állítják: a rózsaszín nem a nők anatómiájáról, hanem magáról a nőiségről szól.

Fotó: Ted Eytan 

A társadalmi környezetben a ruhátlanságot is viseletként értelmezzük. Egy ukrán radikális aktivista csoport tagjai például félmeztelenül hajtanak végre különböző akciókat, amelyek sokszor fizikai erőszakot váltanak ki. 

Az ázsiai viseletek elnyugatiasodása

A 20. században az ázsiai államok elkezdenek nyitni a Nyugat felé. A családok, amelyek korábban erősen követték a tradíciókat, elküldik a fiaikat nyugatra, hogy szerezzenek tapasztalatokat. Ennek következménye, hogy elsajátítják a nyugati viselkedési normákat és a divatkultúrát. De vannak olyanok is, akik megmaradnak a tradicionális öltözéknél, hogy ezzel fejezzék ki patriotizmusukat. Így születnek a korban olyan, furcsának ható családi fotók, amelyeken a tagok egy része európai polgárnak tűnik.

Az USA-ból és Európából visszaérkező Iwakura Misszió (1872–1873) tagjai. Iwakura Tomomi (középen) japán öltözékben állt a fényképezőgép elé. Forrás: japanvisitor.com

Koreában az 1850-es évektől kezdve felülről irányított öltözékreform zajlik, amely elsőként az uralkodó réteget érinti, majd tőlük veszik át a diákok, végül a hétköznapi emberek. Az reform először a férfiaknál, majd a nőknél jelentkezik: ez tetten érhető Kodzsong koreai császár és felesége 1907-es fotóján is, amelyen a császár imperalista, nyugati típusú hadvezér képét sugallja magáról, míg a felesége ruháján még csak egy szalag reprezentálja az új divatot.

A kínai tradicionális viselet, a csipao vagy a chőngszám formája is sokat változott nyugati hatásra. A csipao a hosszú ujjú, mandzsuk által viselt, földig érő, gallér nélküli köpenyből eredeztethető, amely a mandzsu uralom idején egész Kínában megszokott viseletté vált. Az évszázadok alatt a nyugati stílushoz alkalmazkodva a ruha hossza és ujjának hossza is rövidült, a női alakot eredetileg elrejtő jellege visszaszorult, és idomulni kezdett a test körvonalához. A szoknyarész oldal sliccet kapott, a nyakrész kivágott, álló galléros lett. 1920 után a politikai és történelmi vonatkozások miatt protesztviseletté, majd 1927-től nemzeti alapruhadarabbá vált. A kommunizmus idején eleinte tiltott viselet volt, az 50-es, 60-as évektől kezdve pedig túlerotizált formában tűnt fel újra.

Csipaóba öltözött hölgyek 1910 és 1925 között
Forrás: Flickr/ralph repo

2018-ban egy végzős amerikai lány csipaót választott báli ruhának, ami óriási „kulturális kisajátítási” vitát váltott ki a közösségi médiában, sokan felháborodtak ezen. #MyCultureIsNOTYourPromDress hashtaggel szólaltak fel azok, akik szerint problémás, amikor egy többségi kultúra egy kisebbségi tradíciót átemel.

Hasonló felháborodás kísérte 2015-ben a bostoni Szépművészeti Múzeum eseményét, a kimonószerdákat, amelyen az emberek Monet La japonisme festménye előtt pózolhattak kimonóba öltözve. A rendezvényt komoly vádak érték: orientalistának, rasszistának, dehumanizálónak ítélték, pedig Monet a festményén maga is a feleségét festette meg, amint ebben a tradicionális ruhában pózol. Oltai Kata szerint vita a gyarmatosító szemlélet felszámolásának fontos momentuma volt.

Kimonószerda a bostoni Szépművészeti Múzeumban
Fotó: Museum of Fine Arts Boston/Facebook

Vesd le a fátylat!

Oltai egy francia, kolonialista plakátot mutatott az ötvenes évekből, amelynek felirata, a N’étes vous done pas joile? Dévoilez-vous! arra szólítja fel az algír, muszlim vallású nőket, hogy ne fátyolozzák el az arcukat. Az előadó rámutatott a plakát soviniszta szemléletére: a női hiúságra építve próbálja eltörölni a másságot, és igyekszik a nyugati kultúrát, ideált mindenáron érvényre juttatni. 

Forrás: feministist.com

2017-ben Carolyn Maloney képviselő teljes testét és arcát elfedő burkában szólalt fel. Annak indoklására használta a ruhát, hogy miért kell Amerikának harcba vonulnia a muszlim országok ellen. Ez a beszédmódot veszi át aztán a Time magazin: egyik címlapjával szintén a női emancipáció üzenetével próbál érvelni a háború indítása mellett. „Fel kell szabadítani az elnyomott nőket” – üzeni a fotóval.

Fotó: John Stanmeyer/Time

A fenti példák egyaránt a másság eltörléséről szólnak, ám vannak olyan kezdeményezések is, amelyek figyelembe veszik a kisebbségi kultúrák sajátosságait. Egy ausztrál tervező, Aheda Zanetti 2004-ben piacra dobott egy muszlim nők számára tervezett fürdőruha-kollekciót, a burkinit, ami igazodik a tradíciójukhoz, mégis lehetővé teszi számukra a strandolást. (Ezt a modellt 2017-ben átvette a Nike.)

Aheda Zanetti burkinijei
Fotó: Aheda Zanetti

Elhatárolódni a többségi kultúrától a viselet által

Az első komolyabb etnikai ellenállás a 40-es évek Amerikájában jelentkezett. Los Angeles környékén sok mexikói, fekete és japán élt, akik nem tudtak és nem akartak azonosulni a büszke és boldog fehér amerikaival. Bő öltönyökkel, kabátokkal fejezték ki különállásukat, amelyek keményen szembementek a kor spórolós, szűk trendjeivel. Ezek a szubkultúrák a zoot suiters (feketék), yogore-k (japánok) és a Pachucos/Pachucas (mexikóiak) voltak. A viseletek egyre lazábbak, így egyre provokatívabbak lettek, a feszültség pedig egyre nőtt. A fehérek kriminalizálták, gangeknek nevezték a többségtől elhatárolódó csoportokat.

Zoot suiterek
Forrás: yesmagazine.com

Ez a tendencia is jól mutatta, hogy a Másikat támadó és átformálni kívánó Amerika mennyire nem tud mit kezdeni a belső feszültségeivel. 

A feketék fontos ellenállási mozgalma volt még az 1966-ban fellépő Black Panther Party (Fekete Párduc párt). Akkor alakultak meg, amikor az afroamerikaiak ráébredtek, hogy a Martin Luther King által fémjelzett csendes protest lassú vagy nem járható út az egyenlőség megteremtésére. A Fekete Párducok radikálisak voltak, és ezt egységes, militáns viseletükkel is kifejezték. Fekete bőrkabátot, nadrágot és barettet hordtak, a hajukat pedig hagyták természetes formájában nőni. 

A Fekete Párducok tüntetnek 1968-ban
Forrás: thenation.com

A párt ötvenéves évfordulójáról Beyoncé performansszal emlékezett meg a Super Bowl félidejében. De vajon mit szolgál ez a gesztus? Beyoncé kivasalt, szőkített hajával nem tűnik a black power harcosának, és a tánckar túlerotizált öltözéke sem biztos, hogy az egykori ellenállási mozgalmat idézte fel a nézőkben.

Nyitókép: Janko Ferlic/Pexels