A főkurátor Szegő György, a Műcsarnok igazgatója, a Magyar Építőművészet című folyóirat főszerkesztője az architektúra és a közösség kapcsolatára, a tervezés közösség iránti felelősségére kívánta ráirányítani a figyelmet a sokszínű és sokágú tárlattal. Azokat az épületeket igyekezett megmutatni, amelyeknél az építészet nemcsak funkció és megrendelői nyereségvágy, de közösségmegtartó többlet is. Ő válogatta a kiállítás fősodrát képező három nagyterem anyagát.
Önmagában is alig áttekinthető, hatalmas válogatás tárul itt a látogató elé, funkcionális csoportosításban. Az első terembe kerültek a lakóházak, a közösségi létesítmények, a szakrális építmények és az irodaházak. Azok a funkciók tehát, amelyek jobbára a személyes viszonyainkkal, együvé tartozásunkkal kapcsolatosak. A második terem a világgal való érintkezéseink köré szervezett: a kulturális és tudományos intézmények, a kereskedelem és a vendéglátás helyei szerepelnek itt. A harmadik terem a civilizatórikus beruházásainkat mutatja be: közlekedés, sport, egészségügy, oktatás és műemlékek. Három terem, három egység, „a közösséggel, a kultúrával és a civilizációval kapcsolatos attitűdjeink szerint csoportosítva” – foglalta össze remekül Wesselényi-Garay Andor a kiállítás megnyitó beszédében. Teremről teremre változnak tehát „viszonyaink terei”, a személyestől az általános közösségi felé, megidézve legalább kétszáz friss, érdekes projektet tablókon, fotókon, maketteken. A három terem tartalma nem válik el élesen egymástól, inkább egymást metsző halmazokként működnek.
Lehengerlően gazdag, rendkívül igényesen installált, látványos válogatás, korrekt projekismertető leírásokkal és Bujnovszky Tamás látványos, mindenképp elismerést érdemlő épületfotóival. Az erővonalak, a tendenciák kiolvasását azonban a nézőre bízza a tárlat. Laikus latlátogatónak ez nem könnyű feladat. Némileg segít(ett) ugyan, hogy a szalon négy hónapja alatt több szakmai vezetés is volt, és a zárás előtt is lesz még kettő, Keserü Kataliné augusztus 24-én és Szegő Györgyé 25-én.
Milyen tendenciák, jellemzők, tanulságok szűrhetők le a látottakból? Született-e nemzetközi mércével mérve is ikonikus épület az elmúlt öt évben? Öt év múlva egy ilyen kérdésre könnyebben fogunk tudni válaszolni, megelőlegezik ezt a készülő nagyberuházások, például a Liget Projekt kiállított makettjei. De most? Ha igen, akkor az talán a 4-es metró. Katona Vilmos, a Soproni Egyetem tanára az egyik nyár eleji szakmai tárlatvezetésen egyenesen szakrális terekként értelmezte hatalmas belterű állomásait, amelyeket a kiállítás egyenként mutat be. Hihetünk neki, a szakrális építészet specialistája.
A földfelszínen is megvalósult azért jó néhány kiemelkedő, városképet hosszú távra meghatározó, ha talán nem is ikonikus épület. Méretükből, jelentőségükből adódóan ezeket főleg az irodaházak, kulturális intézmények, hotelek között találjuk. Ilyen épület lett az új Telecom székház Tiba Jánostól a Fradi pálya mellett, Csillag Katalin és Gunther Zsolt K4 irodaháza a Volga Szálló helyén a Váci úton, a Váci Greens irodaház együttes épületei (E és F épülete a Tiba Építészstúdió, D épülete a Vikár és Lukács Építészstúdióé), Marosi Miklós különleges, tortaszelet formájú XIII. kerületi Klapka Központja, Vadász Bence hullámzó Meininger Hotele a nagycsarnok mögött, vagy Zoboki Gábor Nokia Skypark irodaháza a Corvin negyedben.
Zoboki, a korszak sztárépítésze két másik, nagyszabású projekttel is megjelenik: a Nemzeti Táncszínházzal és a budavári karmelita kolostor átalakításával, ahol kreativitásának némileg határt szabott a műemléki, világörökségi környezet.
A tárlatnak egyébként is érdekes vonulata a műemlékekhez való viszonyulás. A középkori rekonstrukciók manapság a korábban engedélyezettnél több illúziókeltést, visszaálmodást is megengedhetnek maguknak. Illusztrálja ezt az új szemléletet a füzéri vár felújítása, ahol Rudolf Mihály terve alapján csupán feltételezhetően létezett, de kétségtelenül látványos, késő gótikus formák épültek a romokra.
Egyöntetű elismerést kiváltó felújítások is születtek a közelmúltban, mint a Palatinus strand felújítása (Nagy Csaba), a Szépművészeti Múzeum megújítása (Mányi István), vagy az Operaház új próbaépülete, a MÁV hatalmas járműjavítójából kialakított Eiffel Csarnok (Marosi Miklós). Egy tájseb protézisszerű kiegészítése Tokajban, a volt kőbányában létrehozott, taorminai hangulatú szabadtéri színház. Tervezője, Bodonyi Csaba annak a szocializmus idején indult, a sematizmusból való kilábalást kereső Miskolci Építész Műhelynek volt a vezetője, amelynek története és munkássága a kiállításhoz kapcsolódó kísérőkiállításon mutatkozik be. A rekonstrukciók között láthatunk továbbá két jól sikerült térrenoválást, a Kossuth tér Tima Zoltán tervezte felújítását és a Széll Kálmán térnek az Építész Stúdió csapata által tervezett megújulását.
A környezettudatosság, az energiahatékonyság, az természetbarát megoldásokra való törekvés a mai építészet egy másik fontos trendje. Az angyalföldi önkormányzat beruházásában, Nagy Csaba és Pólus Károly tervei alapján épült Zsinór utcai százlakásos passzívház a maga nemében jövőbe, az energiatudatosság tömegesítése felé mutató tett. Nagy Csilla és Tóth Zoltán mórahalmi Artkazal apartmanháza a nádrakás ősi technikáját egyedi módon alkalmazta külső falburkolóként egyébként formailag és technikailag is modern lakóépületén. A természetközeli építészet újszerű példái között említhetjük Fábián Gábor lábakon álló noszvaji lombhotel apartmanjait. Ugyanezen a szellemi íven találhatók Sági Gergely mikeházi Time Box Pavilonjai, fából épült, zsindelyborítású, organikus buborékok a tájban, ideiglenes kiállítóhelyi funkcióval.
A Kapuvár melletti Göbös-majorban győri építészhallgatók, Tátrai Ádám, Köninger Szilárd és Stein Júlia által épített, faszerkezetű Hubertusz-kápolna formailag telitalálat: a lapos, majd egyre magasodó fa háromszögek sora egyetlen gesztussal formál templomhajót és tornyot. Még ennél is egyszerűbb és természetközelibb a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjainak Pannonhalmán, a Szent Imre-hegyen emelt szakrális építménye, amely semmi több, mint egy erdei tisztáson glóriaként „lebegő” (tulajdonképpen karcsú vas lábakra felállított), fából szerkesztett kör, és egy kő oltár, amelynek mélyedésébe esők után természetes módon összegyűlik a szenteltvíz is. A kör kijelöli a kívül és a belül világát, bármely pontján, bármikor szabadon ki- vagy beléphetünk.
A bemutatott anyagban kiugróan magas a szakrális építmények aránya. Az ok egyszerűen az, hogy ezen a területen egyrészt jelentős számú megrendelés volt, másrészt pedig, hogy a dolog természeténél fogva a tervezői szellem artisztikusabban nyilatkozik meg az ilyenfajta építészeti alkotásoknál. A hitélethez kapcsolódó épületek szép példái között említhetjük Debrecen-Józsa településrész Győrffy Zoltán tervezte, többszörösen díjazott Szent György templomát. A fakóra égetett téglából épült, homogén anyagú épület a középkori, kis román templomok egyszerűségével, tömörségével közelít a szakralitáshoz, de részleteiben finom modern megoldásokat használ, például a skandináv építészetre emlékeztető oldalfalas bevilágítást.
A bemutatott anyagban kiugróan magas a szakrális építmények aránya. Az ok egyszerűen az, hogy ezen a területen egyrészt jelentős számú megrendelés volt, másrészt pedig, hogy a dolog természeténél fogva a tervezői szellem artisztikusabban nyilatkozik meg az ilyenfajta építészeti alkotásoknál. A hitélethez kapcsolódó épületek szép példái között említhetjük Debrecen-Józsa településrész Győrffy Zoltán tervezte, többszörösen díjazott Szent György templomát. A fakóra égetett téglából épült, homogén anyagú épület a középkori, kis román templomok egyszerűségével, tömörségével közelít a szakralitáshoz, de részleteiben finom modern megoldásokat használ, például a skandináv építészetre emlékeztető oldalfalas bevilágítást.
Itt jegyezzük meg, hogy a kiállított munkákból úgy tűnik, a korábbinál mintha kevesebb lenne a látható téglafal, a téglaburkolat az épületeken, De találunk azért szép példákat erre is, mint Szécsi Zoltán és Ónodi Szabó Lajos svábhegyi református temploma (mely százéves álma volt a svábhegyi reformátusoknak), vagy Winkler Barnabás szigetszentmiklósi zeneiskolája.
Az organikus építészet sem teng túl, de bekerült a szakrális tablópéldák közé néhány újabb szép megnyilvánulása, így Csernyus Lőrinc gyönyörű faszerkezetekkel épült Megmaradás temploma az árvízben elpusztult, mindössze két lakosú Nagygécről, vagy Nagy László kupolás, faszerkezetes veresegyházi katolikus temploma.
Új épülettípus is megjelent a szakrális épületek közt: a zarándokház. Két szép példáját is láthatjuk, mindkettőt Salamin Ferenctől, az egyiket Olaszliszkán, a másikat Máriapócson.
Egy másik speciális épülettípus, a borászat és a bor építészete öt évvel ezelőtt kiemelt számban szerepelt, most mérsékeltebben reprezentált, néhány példával: egyebek mellett Ekler Dezső Pécsinger borászatával és a Csutorás Pincészet Eger melletti Borterasz és Venyige Spa épületegyüttesével (Gereben Péter, Marián Béla).
A kiállítás oldalsó termeinek berendezésére vendégkurátorok, Balázs Mihály, Sulyok Miklós, Botzheim Bálint, Pozsár Péter és Potzner Ferenc kaptak felkérést. Balázs Mihály a főkurátori szemléletet erősítve olyan közösségi projekteket állított ki (köztük például a magyar fiatalok vezette, tibeti Csoma Szobája projektet), ahol az építészet egy-egy helyi közösséget is segít, összefog, erősít. Június végéig ezt a célt volt hivatva interaktív módon, a látogatókat lécfűrészelésre bírva elmélyíteni a Hello Wood kitelepült projektje is, melynek eredményét a mostani látogatók már elkészült ülőalkalmatosságok formájában élvezhetik. Botzheim Bálint viszont olyan újdonságokkal ismertet meg bennünket, mint például a generatív építészet, vagy a 3D nyomtatás, emellett mérnökhallgatók munkáin próbálja megmutatni a jövő keresztmetszetét.
A Műcsarnok „szentélyében” pedig Potzner Ferenc állított emléket a hatvan éve elhunyt, egyszerre nemzeti és modern Medgyaszay Istvánnak, megépítve a főtengely végpontján (a műcsarnoki tér fókuszpontján) Medgyaszay meg nem valósult, de el nem felejtett gellérthegyi Nemzeti Panteon tervének óriás makettjét. A százéves Bauhaust ugyanakkor csupán az egyik oldalteremben júliusban megnyílt Fényarchitektúra című teremnyi fényjáték volt hivatva megidézni. Ennél több teret is kaphatott volna a jeles évforduló alkalmából, különösen, hogy a magyarok elég nagy hatásfokkal vettek benne részt. Szelleme sok kiállított projektben tetten érhető volt. Érdekes és fontos látnivaló pedig jutott így is bőséggel.
