De mi is a vonal? Egy egyenes, két pont között húzva. Egy folyamat esszenciális ábrázolása. Szimbólum, jel, kompakt gondolat, forma és szín tökéletes egysége. Konstrukció, redukció, megannyi történés egyetlen gesztusba sűrítve.
Forrai Ferenc praxisában a geometria érzékeny és tudatos használata régóta tetten érhető. A rendszerint sorozatokban gondolkodó művész egyfajta konkrét, mégis személyre szabható jelrendszerrel operál, amely kontextustól függetlenül is izgalmas jelentésrétegekkel bír.
A vonal című alkotásban Forrai Ferenc inkább kérdez, mint kijelent.
Reflektálva a közelmúlt globális és személyes életében történt eseményeire, egy virtuális vonal mentén indul útnak, hogy megfigyelve a környezet adta benyomásokat és saját tapasztalását, új nézőpontokat találjon.
A kiállítást bejárva elkísérhetjük őt ezen az úton, de a néző is elsajátíthat egy addig nem ismert szemlélődési módot. A térkép nem csak elénk tárul, mi magunk is megrajzoljuk, hiszen nem egyértelmű, honnan kell indulni és hol a mű vége.
A vonal tulajdonképpen egyszerű – a látogatók egy virtuális térben követik egy fekete egyenes útját, ami a falakon fut végig, egy ponton elhagyva a szobát az ablakon át, az utca szabadságáért. A valóságban egy makett jelenik meg a Négyszöglet Galéria központi terében, melyet üres vászonként ölelnek körbe a falak. Ez a végtelenség sokféleképp értelmezhető – lehet biztonságos kapaszkodókat adó keretrendszer, megnyugtató fészek, de már-már fojtogató háló is. Az alkotó a nézőre bízza a döntést – a látogató haladhat síkban és térben a maga kedve szerint, amíg fel nem térképezi a galéria (virtuális) terét.
A mű másik szerves részét Forraira jellemző irodalmi vonatkozások teremtik meg.
A haladás ritmusát a vonal mentén felbukkanó képzettársítások, szabad idézetek, szó-párhuzamok adják. Az intertextualitás a kortárs irodalom kapcsán kezdte el foglalkoztatni – ez abból a feltevésből indul ki, hogy az évszázadok óta bővülő könyvek tartalma telített.
A jelen kor már nem tud olyat írni, amit a múltban ne írtak volna meg, azaz a dolgok nem megírhatók, hanem csak újraírhatók. A jelen irodalma nem teremt, hanem a meglévőt rendezi újra. Így a szöveg és szöveg párbeszédbe kerül, ami az olvasót/nézőt is több aktivitásra készteti.
Ez az alkotó kedvelt kifejezési formája. Korábbi munkáiban, mint a Négyszöglet, Sokszöglet, Formaváros, Időnyomok vagy T mint Teri, a szöveg szintén a maga természetességével, de elemi erővel építi tovább a színek és formák egzakt játékát. Éppen ezért nehéz volna egyértelműséget keresni A vonalban, de ez nem is szándéka. A részvételi attitűd sokszínűségét a kiállítást kísérő tárlatvezetések is mutatják.
Martinkó József (az Octogon magazin főszerkesztője, építészet- és dizájnkritikus), Tóth Réka Ágnes (színházi dramaturg, író) és Simon Márton (költő, műfordító), Képes Gábor (író és muzeológus), valamint Szentpéteri Márton (PhD, egyetemi tanár, eszmetörténész, újságíró) elemzései szubjektívek, asszociatívak és nagyon személyesek – nem csak, mint szakemberek, de mint individuumok reflektálnak A vonalra és a vonalra magára.
A cél éppen ez: elindulni az ismerős linearitás mentén, hogy amikor a szabályosság kellő biztonságot ad, akkor ez a gesztus áramlássá változzon, ami a nézőt is magával sodorja. Egyenesből körforgás lesz, tárgy és környezete helyet cserél, a ritmust egyszerre adja a természet és a néző maga, anyag és anyagtalan tökéletes egységet alkot. A vonal teremtette tömegvonzás beszippantja és tovább löki a látogatót, távolságokat hidal át, miközben végig a jelenben tart. A kiállításhoz kapcsolódó tárlatvezetések, leírás az elkövetkezendő hónapokban folyamatosan bővülnek, amit a weboldalon követhetünk.
Forrai Ferenc, az Artus Művészeti Csoport alkotója A vonal című kiállítás mellett idén nagy sikerrel debütált a Faur Zsófi Galéria meghívottjaként.
Jelenleg több anyagon dolgozik. A vonal-at összefoglaló kötet várhatóan jövőre jelenik meg, míg a következő önálló tárlata májusban nyílik majd.
Fotók: Rácmolnár Milán, 3D: Barkóczi Máté
