Az Ybl Egyesület 2012 óta május 29-én, Izsó Miklós születésének 180., halála napjának 136. évfordulóján ünnepli a szobrászat napját. Ekkor indult Szoborünnep elnevezésű programsorozatuk, amelynek nyitóeseménye idén az Oszthatatlan című kiállítás. Ezen a tárlaton a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékének mesterei és tanítványai mutatkoznak be.
Igazán kvalitásos munkák szerepelnek ezen a kiállításon, mindegyik darab külön fejezetet érdemel, és habár az Ybl Budai Kreatív Ház két kiállítótere kevéssé alkalmas egy ilyen jellegű tárlat számára, ezek a munkák mégis jól érvényesülnek a térben. Nagy öröm, hogy nem zsúfolták túl a teret a szobrokkal, hagytak elegendő teret az egyes daraboknak.
A munkák azonban nincsenek egymással semmilyen kapcsolatban: steril környezetben, egymástól függetlenül állnak. Pedig az alkotók - lévén, hogy egy intézményhez tartoznak, akár mesterekről, akár tanítványokról legyen szó - szoros kapcsolatban vannak egymással, az sem kizárt, hogy olykor egymás munkáiból inspirálódnak, ám az MKE Szobrász Tanszékének szerves szövedéke a tárlatban nem érzékelhető.
A mesterek és tanítványaik szobrai egymástól külön kiállítótérben találhatók, így nincs lehetőség arra, hogy a hallgató munkáját összevessük az oktatóéval, pedig biztosan izgalmas párhuzamokat fedezhetnénk fel.
A június 21-ig látható kiállítás alkotásait tartalmazó füzetecskében már ez az elrendezés érvényesül, tehát a mester és a tanítványok művei egy lapon szerepelnek.
A hiányérzetet a munkák nagyszerűsége feledteti. A földszinti terem egyik kiemelkedő munkája Menasági Péter Natura naturans című összetett műve: a két objektből álló térinstalláció különlegessége az anyaghasználatban rejlik. A bükkfa hasábból vékony, ívelt, finoman hajló, pöndörödő szálakat az alkotó gömbökké rendezte. Az érzékeny fahasíték organikussága, törékenysége fűre emlékeztető látványt nyújt, a neutrális szín pedig transzcendens megjelenést ad az objekteknek.
Gálhidy Péter Az című, vasmacskára emlékeztető szobra a tér közepén áll, mindenféle posztamens nélkül, izgalmas téri-formai helyzetet teremtve. A műnél nemcsak a méretbeli léptékváltás figyelemfelkeltő, hanem a szoborvázra applikált apró gyöngyházpikkelyek is, amelyek esztétizálják a munkát, miközben a hableánytól a korallokig különféle asszociációkat idéznek fel.
A mesterek munkái között szerepel még Karmó Zoltán minimalista-konstruktív fali szobra, egy hasított és külső részével kifelé hajlított rozsdás fémlemez, amely a dombormű, szobor és épületplasztika határán egyensúlyoz.
Szabó Ádám Kanyon Y-nak című műve egy videó és egy objekt duójából álló land-art dokumentáció. A felvételen nyomon követhetjük, ahogyan a medret mélyítő és a hordaléképítő tevékenységek összeérnek, az elkészült szobron pedig ennek a folyamatnak az eredményét láthatjuk. A szobor érdekességét a természet környezetformáló erejének és a művészi kéz anyagot átalakító teljesítményének egybemosása adja.
A tanítványok munkái között Szabó Ádám tanítványa, Kocsis Barbara Határeset című szobrán is felsejlik az összemosás: ő a mesterséges és rideg vonatablakot az organikus szövetű disznóbéllel applikálta egybe. A bél üvegablakként funkcionál ebben a munkában, hátulról való megvilágítása pedig érdekes fényeket és izgalmas mintázatot ad a szobornak.
Nagy Dániel egy figurális és egy absztrakt munkával is szerepel ezen a kiállításon: míg az Idős nő portréján inkább az alkotó technikai felkészültségét lehet tetten érni, addig a Héj című szobra már az alkotó egyéniségét, stílusát is engedi láttatni. Figyelemre méltó, ahogyan az acéllemezeket úgy hajlítja és helyezi egymásra, hogy azok egy gömb érzetét adják.
Combarro Petra Inez Batyu című szobrán a mester Szabó Ádám munkájának organiskussága, finom megmunkáltsága köszön vissza, míg Farkas Lucián festett gipszlemezén az oktató Menasági Péterre is jellemző bravúros anyagmegmunkálással találkozunk: a lemezen alig érezhető domborulatok és karcolatok jelennek meg, amelyek érzékivé teszik a felületet.
A szobrokban közös, hogy valamilyen módon reflektálnak a szobrászat és az építészet kapcsolatára is. Többségük megpróbálja közelíteni egymáshoz a két művészeti ágat, így épületszerű szoborként vagy szoborszerű épületként viselkednek.
Fotók: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu
Nyitókép: Markolt György: Relikvia
