Sentebale alapítvány.jpg

Magyar kulturális startup tette globálissá Harry herceg jótékonysági kiállítását

A Friend címet viselő kiállítás a Walter’s Cube technológiájának köszönhetően már a világ bármely pontjáról elérhető, így támogatva a lesothói gyerekeket.

A New York-i Ki Smith Galériában eddig fizikai formában látható Friend című kiállítás ma már a világ bármely pontjáról elérhető a Walter’s Cube nevű digitális platform segítségével (az innovatív magyar cégről itt írtunk bővebben – a szerk). A Sentebale jótékonysági szervezet – amelyet Harry herceg és Seeiso herceg 2006-ban alapítottak Diana hercegnő és Mamohato Bereng Seeiso anyakirálynő emlékére –, a Ki Smith Gallery és a Walter’s Cube együttműködésének köszönhetően már virtuálisan megtekinthető a tárlat, amelyen olyan neves művészek alkotásai szerepelnek, mint Frank Stella és Agnes Martin. 

A kiállítás célja, hogy a művészet erejével küzdjön a társadalmi kirekesztés ellen, és hangsúlyozza a közösség és az inkluzivitás fontosságát. Ahogy Harry herceg és Seeiso herceg közös nyilatkozatukban megfogalmazták, a Friend tárlat lényege, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a művészetet, ezáltal erősítve a kapcsolatokat és a közösségi összetartozást. A kiállítás bevételeinek száz százalékát a Sentebale egészségügyi, oktatási és fenntarthatósági programjai számára ajánlották fel, amellyel a Lesothóban élő, HIV/AIDS által érintett gyermekeket támogatják.

A kiállítás különlegessége a Walter’s Cube által alkalmazott Digital Aura technológia, amely a hagyományos 360 fokos panorámaképeken túlmutatva egy teljesen interaktív, valósághű galériaélményt kínál. A látogatók nemcsak végigsétálhatnak a virtuális térben, hanem a részletekbe menően felfedezhetik az alkotásokat, mintha ténylegesen jelen lennének a galériában.

Egy további innovatív funkció lehetővé teszi, hogy a kiállítás látogatói a műalkotásokat virtuálisan elhelyezzék saját otthonukban. Csak egy okostelefon szükséges ahhoz, hogy a tárlat darabjai szinte kézzelfoghatóvá váljanak a digitális térben, ezzel áthidalva a fizikai és virtuális művészet közötti szakadékot.

A Friend című virtuális kiállítás itt tekinthető meg

Ez is érdekelheti

Digitalizálható egy festmény aurája?

A kiállítások digitális transzformációja paradigmaváltást hoz a képzőművészetbe. A Walter’s Cube virtuális tereiben a tárlatok örökké fennmaradnak és a világ minden pontjáról elérhetőek.

Tíz kiállítás, amelyet látnunk kell 2025-ben

A quattrocentótól a kortársig, nagy formátumú férfiak és feminista alkotók, izgalmas párosítások és újszerű megközelítések: tíz olyat mutatunk, amelyekért biztosan megéri repülőre vagy vonatra szállni.

Felpróbálhatja virtuális ruháit a magyar 3D technológiával

Barabás-László Brigitta 3D technológiát és kreatív divatot ötvöző startupja, a Mixony nyerte el a Fashion Awards Hungary 2024 Az Év Divat Innovációja díjat. A fiatal alkotó idén diplomázott a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Média designalapképzésén.

Hogyan óvjuk meg lelki egészségünket a technológia által uralt, kiszámíthatatlan világban?

A jövő nemcsak gazdasági, technológiai, hanem pszichés kérdés is. A Holnap című könyv átfogó képet nyújt arról, hogyan alkalmazkodhatunk a változásokhoz.