könyvajánló

XIV. Leó útja a vasalódeszkától a Szent Péter-bazilika oltáráig

A pápa testvére, John Joseph Prevost szerint öccse ugyanúgy szeretett indiánost játszani, mint bármelyik másik gyerek, csak ő még „paposat” is szívesen játszott. A vasalódeszkájuk volt az oltár.

Magyarország legnagyobb fái kitartásra tanítanak

Kállai Márton fotográfus öt éven át járta az ország minden zugát ismert és ismeretlen fák után kutatva, most pedig végre kézbe vehető a Matuzsálemek című album.

Foglaljon helyet ön is Gryllusék asztalánál!

Játsszunk el azzal a gondolattal, hogy a családi vacsoraasztal maga az univerzum, csak kicsiben, és körülötte nemcsak égitestek, hanem történetek is keringenek, amiket csak azok ismernek, akiknek terítettek is.

A könyvek, amik vagyok: Bánki Beni

Bánki Beni slammer, költő, irodalmi influenszer, az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának tanulója. Könyvek, amik vagyok című cikksorozatunkban új nézőpontokból ismerhetjük meg.

A könyvek, amik vagyok: Kádár L. Gellért

Mely könyvek formálnak minket azzá, akik vagyunk? Új sorozatunkban ismert arcok vallanak személyiségformáló olvasmányaikról. Elsőként a Hunyadi főszereplője, Kádár L. Gellért avat be minket abba, mely könyvek mutattak számára utat.

Vidám zöldségtermesztés a nukleáris katasztrófák árnyékában

Aki kézbe vette Sam Coffman Túlélők kertje – Hogyan termesszük meg magunknak az élelmiszert? című könyvét, már bizonyára locsolt a teraszán paradicsompalántákat, vagy rendszeresen jár a hegymászós alaptáborok hippis világát idéző közösségi kertekbe, hogy leszüretelje az epret.

4 + 1 könyvújdonság a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválról

A bőséges kínálatban nem könnyű eligazodni, ezért megmutatjuk, melyek azok a könyvek, amelyekre mindenképp érdemes odafigyelni!

Mielőtt híres lett, lámpákat lőtt ki, és raklapokkal fűtött

A napokban jelent meg a kortárs zene egyik legnagyobb zeneszerzőjének, Philip Glassnak a Szöveg zene nélkül című önéletírása.

Nagy Koppány Zsolt feltárja az írói lét műhelytitkait

Nagy Koppány Zsolt új kötete a tőle megszokott egyéni hangon szól nemcsak az irodalomról, hanem a világunkról is. Lát, rögzít és láthatóvá tesz.

A siker nem a zsenik kiváltsága

Hogyan lesz az ügyetlenkedésből fejlődés? Adam Grant Rejtett potenciál című könyve újraírja, mit jelent a tehetség, a kitartás és a valódi kibontakozás.

Az ökológiai válság nem csak külső fenyegetés

Nemcsak érzékeny, de társadalmilag is felelős olvasatot kínál Kovács Újszászy Péter Önfelüldözés című kötete.

A mágikus realizmus találkozása Tarantinóval

L. Takács Bálint Inváziós fajok című regénye olyan, mint egy öntudatra ébredt rendezői álomnapló: egyszerre filmszatíra, családregény, és látomásos politikai dráma.

Csontváry, szerelmes állatok és egyszemű óriás a könyvhéten

A 96. Ünnepi Könyvhét alkalmából immár a 24. Gyerekkönyvnapoknak is örülhetünk. A friss felhozatalból hét figyelemre méltó könyvet emeltünk ki.

Nádas Péter a fluxért futott

A Futós könyv nem (csak) a futásról szól: hús-vér történetek állhatatosságról, hitről és belső utazásról, Parti Nagy Lajostól Monspart Saroltáig.

Rakovszky Zsuzsa magukra maradt nők történeteit sűríti egy kötetbe

A Vattacukor című novelláskötet elolvasva azt is megsejtjük: nincs mindenki által elfogadott igazság, hiszen mindig minden azon múlik, honnan tekintünk egy adott helyzetre.

Korkép és kórkép felszínes világunkról, Bukowski-hangulatban

Nagy Milán László kisregénye humorral mutat rá olyan értékekre, melyek mellett sokszor csak úgy elmegyünk.