SZAKACSKONYVEK_2_CSV_43.jpg

A sör, mely elkísért minket önmagunk háziasításának hosszadalmas útján

Bart Dániel Az arany folyam – A sör életrajza című könyvében a nedű csak vivőanyag – az egész világ története rejtezik a sorok között. Cserna-Szabó András ajánlja az egyedülálló sörológiai kötetet.

Hogy sör és történelem kéz a kézben járnak, azt már elég hamar, gimnazistakoromban megtanultam. Ha valamelyik szentesi kocsmában, mondjuk, a Delelőben, a Mátyásban vagy a Toklászban ifjonti hévvel sörrel koccintottunk, rögtön ott termett egy reszkető kezű bácsi, aki felvilágosított minket: „Világos óta magyar ember sörrel nem koccint!”. Mert ugye a gaz muszka és labanc tisztek sörrel koccintottak a magyar fegyverletétel után. Esetleg az öreg még azt is hozzátette (sörrel kezében): „Különben is, rendes magyar ember bort iszik!”.

Szóval korán megtanultam, hogy rendes magyar ember sört iszik és bort prédikál.

Persze később kiderült számomra, hogy a sörrel koccintás tilalma csupán egy nem túl szofisztikált legenda, valamikor az 1950-es években (tehát több mint száz évvel Világos után) találhatta ki egy spicces hobbitörténész a talponállóban, miközben a szovjet megszállás felett kesergett szesztestvéreivel. De ettől még igaz, hogy Magyarországon még mindig (Anton Dreher világszintű kőbányai sörfőzdéjének megnyitása után több mint másfél évszázaddal is) sokak szemében gyanús ital a sör: barbár, germán, haynauista, proli lé – szemben a borral, ami civilizált, pannon, görög–latin, valamint előkelő nedű. Ezért van az, hogy ünnepélyes alkalmakkor (például szilveszter, karácsony, születésnap stb.) eszünkbe se jut a sörrel koccintás, ahogy a Világos utáni bulin is minden bizonnyal pezsgővel celebráltak az orosz és osztrák főtisztek.

Hogy miért van ez így, többek közt ez is kiderül Bart Dániel Az arany folyam – A sör életrajza című könyvéből, mely az utóbbi évek magyar gasztrotörténeti munkáinak egyik gyöngyszeme. Bartban – akit a sörimádó közönség a Folyékony kenyér blogból, vagy az első magyar kézműves sörfesztivál, a Főzdefeszt szervezőjeként, esetleg az első budapesti kézműves söröző, az Élesztő egyik alapítójaként ismer – egy nagyon szerethető történelemtanár veszett el. De szerencsére nem nagyon.

Könyvében úgy meséli el a világ történetét, hogy mindeközben a „vivőanyag” a sör.

Bemutatva ezzel azt, hogy a sör (és egyébként bármily más gasztronómiai tárgy) nem független létező, hanem függvénye az úgynevezett történelemnek, tehát a mezőgazdasági fejlettségnek, a kereskedelem állapotának, a gazdaságnak, az iparnak, a tudománynak, a vallásnak, a kultúrának, a korszellemnek, az éghajlati viszonyoknak és változásoknak, a nemzeti vagy regionális identitásnak stb. (Ahogy a szerző rendkívül költőien mindezt megfogalmazza: „A sör kísérte az emberiséget önmaga háziasításának hosszadalmas útján…”) Aki tehát ezt a könyvet elolvassa, az könnyen leérettségizhet történelemből, és közben még imponálóan nagy sörológiai (beerology) tudásra is szert tehet, amivel könnyen brillírozhat kocsmai társaságban.

De Bart nemcsak kiváló történelemtanár, aki képes az egészen bonyolult folyamatokat logikusan, tömören és szórakoztatóan előadni, hanem szépíró is. Különleges tehetsége van az elbeszéléshez: saját hangja, ritmusa, világa, humora van. Nem a sör életrajzát, hanem a regényét írta meg. A sör a főhős, aki – mint egy halhatatlan Julien Sorel – emelkedik és süllyed, elbukik és megint győz, korokon és kontinenseken át.

Tárgyunk igen tág, hiszen a szerző szerint sör minden erjesztett, alkoholtartalmú ital, amit valaha kotyvasztottak (és nem bor, és nem párlat), kezdve a közel-keleti darabos kenyérlevekkel és az észak-európai mézserekkel. Mi, magyarok is ősidők óta kapcsolatban állunk a sörrel: az Etimológiai szótár szerint a „sör” szavunk még a honfoglalás előtt került nyelvünkbe.

De Bart nem a honfoglalás előttről, még csak nem is az ősemberektől vagy a sumeroktól indítja meséjét, hanem a Föld előtti időkből.

Igen, nem tévedés, a Föld előtti időkből, hiszen az „alkohol a természet egyik alapvető alkotóeleme: 6 hidrogén, 2 szénatom és 1 oxigén alkotta molekula, mely az űrben is képes kialakulni”. Ott van például a 15 fényév átmérőjű „alkoholfelhő”, a Nyilas csillagképben található Sagittarius B2, vagy a romantikus nevű Lovejoy üstökös, ami „felrobbant pezsgőspalackként hasít a mélyűrben, és másodpercenként több száz liter alkoholt fröcsköl szét”. Micsoda pazarlás, tehetnénk hozzá. Én mindenesetre nagyon várom már, hogy a privát űrturizmus fejlődése során mikor hirdetnek meg végre egy all inclusive hosszú hétvégét (3 nap, 2 éjszaka) a Sagittarius B2-be. Mennyit lehetne ott spórolni! Az ember csak kimegy az erkélyre, mélyeket lélegzik…

Bart Dániel a sör kultúrtörténetének Szerb Antalja, aki olyan élvezetesen beszéli el az „arany folyam” regényét, ahogy csak nagy írók képesek mesélni. Közben kiderül, hogy az arany folyam nem mindig aranyszínű (sőt!), és nem mindig folyam (hol kicsiny patakocska, hol hatalmas, ipari tenger) – de mindig velünk volt és van, egészen a „rohamivó” ősembertől a kortárs sörínyencig. Ez utóbbi ugyan fahéjas-sütőtökös ale-re vagy mangós-baconös porterre vágyik, de azért még olykor őt is elkapja evolúciós örökségünk, az őskori rohamivás – emlékünk abból a korból, amikor még nem volt kocsma, vagyis nem akkor ittunk, amikor akartunk, hanem akkor, ha a földre hullott gyümölcs megerjedt, és rohamszerű gyorsasággal kellett mindet magunkhoz venni.

A szerző az a fajta bölcsész, aki a természettudományos kérdések elől sem fut el (nem kezd handabandázni például, mikor az erjesztők kémiájához érkezik), és annyira szórakoztatóan, annyi humorral, műveltséggel és éleslátással tud mesélni mindenről, ami kultúra és sör (a vadászó-gyűjtögető embertől, akinek „az erdő volt a televízió, és benne a varázsgomba a késő esti adás” a germán mitológia költői mézsörén keresztül – ne felejtkezzünk el Odin „égből hulló fosáról” – egészen a pilseni fantasztikus karrierjéig), hogy az ember csak tátja a száját. Nagyra. Aztán beleönt ebbe a tátva maradt szájba néhány korsó sört – ha már az ivókürt kiment a divatból.

Én már nagyon várom a magyar sör történetét bemutató Bart-regényt. Szerintem valahogy úgy fog kezdődni, hogy három- vagy négyezer éve egy unatkozó ugor valahol az Urálon túl, Délnyugat-Szibériában beleköp a levesbe, azaz a mézes vízbe, és beviszi magával a meleg jurtába…

Fotók: Csiki Vivien/Kultúra.hu

Ez is érdekelheti

A szakácskönyv-Oscarra esélyes Bagdi Gréta azt vallja: legyél önmagad a konyhában!

Receptek a világ körül, Tűsarok a konyhában – megjelent Bagdi Gréta 30 év szakmai tapasztalatát és világjáró receptjeit összegző új szakácskönyve. Interjúnkban a könyv kulisszatitkairól, toszkán–magyar kétlaki életéről kérdeztük a szerzőt, aki zenei menedzserként a könyvbemutatókat is zenével fűszerezett élménnyé varázsolja.

A hazulról elbitangolt csíki ferences szakácskönyv szép élete

A Ferencesek főztje című kötet egyszerre receptkönyv és gasztrohistóriai ínyencség, kalandos keletkezéstörténete pedig egészen a 17. századi magyar konyhákba vezet – Cserna-Szabó András ajánlja a szó szerint súlyos művet.

Valaki negyvenmillió forintot fizetett egy szarvasgombáért

Száztízezer euróért vett meg egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgombát egy hongkongi vásárló a piemonti Albában megrendezett nemzetközi árverésen. És ez nem egyedi eset.

Anthony Bourdain gyűlölte volna a saját életrajzi filmjét

A Tony nem az a tragédia, amire számítunk: megkockáztatja a popkultúra egyik legkedveltebb alakját nagyképű kreténként ábrázolni. Azt mutatja meg, vajon hogyan jutott el Anthony Bourdain odáig, hogy egy New Jersey-i dühös kis szemétládából a világot járó nagykövetté váljon, aki az ételeken keresztül köti össze az embereket.