A szakácskönyv-Oscarra esélyes Bagdi Gréta azt vallja: legyél önmagad a konyhában!

Kezdésként kérlek, mesélj a Gourmand World Cookbook Awards világversenyen való jelölésedről!

Ahogy az Oscar-díj esetében, úgy a szakácskönyvek Oscar-díjának is nevezett Gourmand World Cookbook Awards világversenyen is kihirdetik, hogy kik az egyes díjkategóriák döntősei. Két – egy svéd és egy francia – szakáccsal vagyok azonos kategóriában, és egyelőre várjuk az információt azzal kapcsolatban, hogy melyik országban tartják a versenyt májusban.

A díj alapítója, Edouard Cointreau a francia gasztronómia és italkultúra egyik legelitebb dinasztiájának örököse, akinek felmenői mindkét szülői ágon világhírű luxusmárkákat teremtettek: apai ágon a világhírű Cointreau keserű narancslikőrmárkát alapító család egyenes ági leszármazottja, anyai ágon pedig a prémiumkonyakjairól ismert Rémy Martin, valamint a Cognac Frapin házak tulajdonosainak utódja.

A verseny szervezői küldenek minden döntősnek egy „Finalist” pecsétet, amit matrica formában elhelyezhet a könyvén – ez egyrészt megtisztelő, másrészt pluszpontot jelenthet markentingszempontból.

A Tűsarok a konyhában cím hangzatos és elegáns. Hogyan tükrözi a személyiségedet és a főzéshez való viszonyodat?

A címválasztás nem véletlen. Amikor csak lehet, tűsarkúban járok – ez az én címerem, emblémám, forradalmam. Az édes fiammal készíttettem hozzá egy logót, így most már vannak olyan kötényeim, ahol a Tűsarok a konyhában egy valódi tűsarok alakzatban jelenik meg. Nem csupán az utcán vagyok tűsarkúban, hanem otthon is: én tűsarkúban főzök. Ez a cím engem képvisel, én vagyok. Egyben egy üzenet másoknak – nem azt üzenem, hogy te is viselj tűsarkút főzés közben, hanem azt, hogy: legyél önmagad a konyhában, és valósítsd meg azt, amit te magad szeretnél!

Én azt vallom, hogy úgy tudja igazán átadni egy ember azt, amit szeretne, ha azt lelkület és fizikai megjelenés szempontjából egyaránt önazonosan teszi. Az én önazonosságomhoz éppúgy hozzátartozik ez a csinos, elegáns lábbeli, ahogy a jókedv és a humor.

A könyv váza egy olasz szerkezetű étlap, ráadásul hamarosan külföldön is megjelenik a kötet. Hogyan állt össze a toszkán-olasz vonal?

Személyes kötődés mentén. Annak idején eladtuk egy budapesti lakásunkat, és úgy döntöttünk, hogy nem Magyarországon költjük el az érte kapott pénzt, hanem Olaszországban. Azért ott, mert régi vágyunk volt a családommal, hogy több időt töltsünk Toszkánában. Örülünk, hogy meg tudtuk valósítani az álmunkat, és lett egy szerény kis helyünk, ahová mehetünk – a házunk bejárata előtt készült a könyv borítóképe –, és amiben van egy kicsi, de az én ízlésemnek megfelelő, jól felszerelt konyha, ahol főzhetek.

Remek Toszkánában piacra menni, csodálatos zöldségeket és gyümölcsöket vásárolni. Amit tudok, és amit lehet, haza is hozok onnan: a minőségi olívaolajat, a fűszereket, a paradicsomszószt, a lisztet és – hacsak nem én készítem el – a tésztát.

A könyvön olyan elismert szakemberek dolgoztak, mint Péczely Dóra szerkesztő vagy Erdőháti Áron fotóművész. Hogyan zajlott a neves stábbal való közös alkotói munka, és mennyire sikerült megvalósítani az eredeti látomásodat?

Ez a könyv egy régóta dédelgetett szerelemprojekt – ennek megfelelően volt egy vízió a fejemben, hogy milyen könyvet szeretnék, és ezt egészen elképesztő módon száz százalékban sikerült megvalósítani. Vagy az történt, hogy mindenki rámérzett, vagy pedig én éreztem rá arra, hogy kikkel kell együtt dolgozni annak érdekében, hogy olyan legyen a könyv, amilyet szeretnék. (nevet)

Miután tíz éven át terveztem, hogy majd egyszer szakácskönyvet fogok írni, volt időm gondolkodni, kivel dolgozzak. Tehetséges szakembereket találtam és kértem fel arra, hogy segítsenek a megvalósításban. Szerencsére mindenki elsőre igent mondott. Péczely Dórát nagyon régóta ismerem. Lenyűgöző a munkássága, eszméletlen könyveket hívott életre, olyan kiemelkedő szerzőkkel dolgozott együtt, mint Bartis Attila, Esterházy Péter, Kemény István, Szálinger Balázs és Térey János. A férjemmel, Baksa-Soós Attilával is dolgozott a könyvein, így már ismertem és szerettem a munkamódszerét, ő pedig a személyes kapcsolódás révén ismerte a főztöm, evett az általam készített ételekből és kedvelte azokat. Kicsit tartottam attól, hogy vajon elvállal-e egy szakácskönyvet, hiszen ez mégsem magasirodalom, de nagyon nagy örömömre elvállalta.

Erdőháti Áron kiemelkedő tehetségű fotós készítette a könyv ételfotóit és életképeit egyaránt. Áronról el kell mondanom, hogy ő egy szakács végzettségű fotóművész. Azonos a látásmódunk, azt és úgy mutatja meg a képein, amit és ahogy én is megmutatnék, ha fotós lennék. A könyv borítója a toszkánai bejáratunk előtt készült, a közeli piacon vásárolt gyönyörű zöldségek társaságában. Négyszer két napon át fotóztunk, ez idő alatt készült el a csaknem száz felvétel az ételekről.

Én több nappal előtte már elkezdtem az  előkészülteket, beszereztem az alapanyagokat akár Olaszországból, akár Magyarországról, és amit lehetett, előre lefőztem, megsütöttem – minden ételt én készítettem, ami a képeken látható, az utolsó kenyérig. László Ágnes nevéhez fűződik a könyv stylingja, ő volt a látványterv és a nyomdai előkészítés anyja is. Kiválóan együtt tudtunk működni, mindent átbeszéltünk, együtt találtuk ki, hogy hova melyik fotó kerüljön, varázslatosan flottul ment a közös munka.

Milyen volt a közel három évtizedes szakmai tapasztalatot egyetlen, kézzelfogható kötetbe sűríteni?

Nagyon nehéz. A könyvben az utazásaimból inspirálódtam. Mindig viszek magammal egy picike kis jegyzetfüzetet, amibe felírom, hogy mit ettem, hol ettem stb., ennek a tartalmát hazaérkezve kimazsolázom: többször elkészítem, és a folyamat során a saját képemre formálom az ételeket.

Minden tudásomat, tapasztalatomat és kedvencemet szerettem volna belesűríteni az első, gyermekeimnek ajánlott könyvembe. Nagyon szeretek főzni, a főztömmel mindenkit jóllátni, és úgy összességében véve: adni. A visszajelzések alapján sikerült megvalósítani azt, amit szerettem volna. Számos üzenetet kaptam, amiben az olvasók megköszönték nekem a recepteket és a könyvet átitató színes, életigenlő hozzáállást.

Ez a szakácskönyv egy több kötetből álló sorozat első felvonása. Mit takar a „több felvonás”, milyen tematikájú folytatást tervezel?

A Tűsarok a konyhában kötetbe azt igyekeztem beletenni, ami az elmúlt évek során felgyülemlett bennem. A hosszú folyamat során azonban rájöttem arra, hogy nem fér el benne mindaz, amit szeretnék megmutatni, átadni. Tudtam, hogy két lehetőség áll előttem: vagy ugyanezen a címen jelentetem meg a folytatást – Tűsarok a konyhában 1-2-3-4 –, vagy más jellegű tematikát találok ki a háziasszonyok hétköznapi, konyhai problémáira és az utazásaim során látott tapasztalataimra alapozva. Egyelőre nem lövöm le a poént – de annyit elmondhatok, hogy a magyar konyha is jelen lesz benne.

Gasztronómiai újságíróként és zenekari menedzserként is dolgozol. Hogyan jött az élő zenét játszó fellépőkkel gazdagított könyvbemutató turné ötlete?

Teljesen egyértelműen jött ez az ötlet abból fakadóan, hogy több mint tíz éve menedzselek két zenekart. A könyvem megjelenésével egy időben éreztem, hogy szeretnék több helyszínes turnéra indulni vele – ahogy a zenészeknél is szokás az új lemezek megjelenésekor –, hogy önmagam, a könyvem, valamint a könyvem tartalmát is megismertessem. A turné állomásain a könyvből készített finomságokkal – a szuperszonikus, Genovából hozott receptem alapján háromféle töltelékkel készített focacciaszendvicsekkel várom az érdeklődőket.

A magánéletemben sok remek zenész vesz körül, így magától értetődőnek éreztem, hogy magammal hívjam őket – ez alól csak az első állomás volt kivétel. A következő eseményre december 3-án kerül sor, Győrbe megyünk Baksa-Soós Attilával és Szűcs Krisztiánnal, akinek ugyancsak nemrégiben jelent meg a könyve – az Utazás a kegyetlenbe, amely Krisztián zenekara, a Heaven Street Seven egyik dala után kapta a címét.

Krisztiánnal nem csupán zenei téren kapcsolódunk, barátok vagyunk. Mindkettőnkben hatalmas az étel- és életszeretet, a könyvkészítésről és a főzésről is jót tudunk majd beszélgetni. Ő is szokott a konyhában alkotni, már nagyon sokszor főztünk együtt – a minap is az én dahlomat ette, és háromszor szedett belőle.

Nem pusztán focacciaszendvicseid gyönyörűen színesek, te magad is az vagy: ragyogó, élénk színű ruhákat viselsz. Mit gondolsz, miért fontos, hogy életvitelszerűen színes, élettel teli ételeket fogyasszunk?

Mi most ősszel beszélgetünk. Szerintem nagyon fontos, hogy amikor elindul a korai sötétedés, akkor színes ruhát vegyünk fel, színes ételeket együnk és pótoljuk a napfényt például egy szépséges sütőtökkrémlevessel. A lényeg évszaktól függetlenül: öltsük magunkra és magunkba a fényt, a színeket! Ettől lesz jobb a kedvünk, vidámabb az életünk.

 Fotók: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu