Horváth Adél oda visz, ahol a köd és a bűn összegomolyog
Horváth Adél debütáló regénye, a Sok ördögök olyan elemi erővel rántja be az olvasót a Partium sűrű ködébe, hogy az ember azonnal keresni kezdi a térképen a történet helyszínét. Bár Grécel egy fiktív település, világa annyira valósághű és zsigeri, hogy a legtöbb olvasóban felmerül a gyanú: ez a hely valahol tényleg létezik. Annyi biztos, hogy az óperenciáson és üveghegyen innen helyezkedik el, de legalábbis a kisbolt, a kocsma és a templom szentháromságában. (Ami végsősoron csak kettő, mert a kisbolt és a kocsma lényegében ugyanaz.)
A regény egyik legnagyobb erőssége az erdélyi falu világának plasztikus ábrázolása, ahol a modernitás és a több évszázados hagyományok olvadnak össze és bomlanak szét, de mégis annyira összetartoznak, hogy szerves egységet alkotnak. A szerző mesterien keveri a nyelvet és a hiedelmeket: a szövegben természetes módon férnek meg egymás mellett a román kiszólások és olyan sajátos tájszavak, mint az aragáz, a punga vagy a motorina. Ezek azok a szavak, amin talán magyarországiként fennakadhat az olvasó, de erdélyiként az elsők közé tartoznak, amiket levetkőzik, amikor “kiköltözik.” Javára legyen szólva, hogy nicsenek túldurrogtatva, hanem olyan nyelvi gazdagságot hoz be, ami túlmutat a közösség identitásának kellékein és elsodró atmoszférateremtő erővel bír. (Azoknak, akik nem boldogulnak a nyelvvel, a kötet végi glosszárium pedig garantálja a hozzáférhetőséget.)
A mű egyfajta folkhorrorként vagy babonakrimiként is olvasható, ahol a természet és a nagy számban felbukkanó misztikus lények organikus összetevői, sőt, fenyegető, önálló szereplői a történetnek. A Grécelt rendszeresen beborító sűrű köd önmagában is élőlénnyé duzzad, aminek leple alatt sztrigojok, prikulicsok és gyanúsan emberi módon viselkedő farkasok ólálkodnak. A borzalom itt azonban mélyebben gyökerezik a puszta ijesztgetésnél: a természetfölötti lények gyakran csak tükrei az emberi gyarlóságnak, a generációs traumáknak és az elfojtott bűnöknek. Ahogy az egyik szereplő, Kati nyanya fogalmaz: „Sok ördögök vannak... Az meg igen mindegy, hogy sztrigojnak nevezik őket vagy Vida Jóskának”.
A regény karakterei elképesztően élők és kidolgozottak. Ismerjük őket a saját, a szüleink vagy akár a nagyszüleink falujából (de legalábbis szomszédságából.) Tulajdonképpen a történet izgalmát és a könyv letehetetlenségének a titkát is ez adja: megszeretjük ezeket a szereplőket – és nem véletlenül: a szerző mély empátiával, kíváncsisággal és odafordulással teremti meg őket és mutatja be mindennapi nyűgjeiket. Emiatt kilépnek a klisés karakterek világán, és annyira belénkfészkelik magukat, hogy még a könyv olvasása után is tesznek-vesznek a kisagyunkban. Vajon kivel jön össze a cserfes kocsmároslány, mi lesz a sorsa a “márazapjaisilyenvót” iszákosnak és vajon min susmoghatnak épp az öregasszonyok, akik az almás pite sütése közben a falu legféltettebb titkait pletykálják felszínre? De ugyanilyen emlékezetes a budapesti joghallgató, Léna, a tragikus múltú Berci, vagy az eltűnt kisfiát gyászoló Etel alakja is. A szereplők sorsa a pletykák és elhallgatások hálójában fonódik össze, ahol a falusi közösség figyelő szemei elől senki sem menekülhet.
A Sok ördögök nem csupán egy izgalmas faluregény vagy mágikus realista történet; egy sötét, atmoszférikus és mélyen emberi látlelet arról, hogyan próbálunk magyarázatot találni a megmagyarázhatatlanra, és hogyan válhatunk mi magunk is a saját belső démonaink áldozataivá. Vagy... nem is annyira belső?
