Faár Tamara: Az olvasói tapasztalatok az influenszereknél is erősebbek

A könyvekről folytatott beszéd az utóbbi években jelentős részben a digitális platformokra költözött. Hogyan látod ennek a térnek a sajátosságait az irodalomról szóló diskurzus szempontjából? Milyen új olvasói viszonyokat hozott létre?

Azt látom, hogy a hétköznapi olvasók egyre gyakrabban választanak könyveket személyes ajánlás alapján. A virtuális térben rengeteg platformon lehet követni könyves tartalomgyártókat, mindenki megtalálhatja azt az oldalt, amelyik az ízlésének leginkább megfelel. Erős virtuális közösség kezd kialakulni, akik folyamatosan hatnak egymásra, így az is jellemző, hogy egy-egy könyvet szó szerint „berobbantanak”, ugyanakkor a figyelem gyorsan el is illan ezekről a könyvekről. Nem hiszem, hogy bármelyik „könyves influenszer” hatással lenne az irodalmi diskurzusra, inkább a laikus olvasói vélemény az, amely az online térnek köszönhetően jobban látható lett. Ugyanakkor az is érdekes, hogy ez a láthatóság bizonyos értelemben demokratizálja a könyvekről való beszédet: nemcsak a „szakértői” hangok számítanak, hanem az olvasói tapasztalatok sokfélesége is.

A Faltól falig csatorna működtetése során milyen tapasztalatokat szereztél arról, hogy miként találkoznak ma az olvasók a könyvekkel és milyen utakat jár be egy könyv, mielőtt valódi olvasói élménnyé válik?

A visszajelzések alapján számomra az rajzolódik ki, hogy sok követőm egyfajta „előolvasónak” tekint. Ha a videók alapján úgy ítélik meg, hogy hasonló az ízlésünk, akkor bátrabban választanak az általam olvasott, bemutatott könyvekből. Persze az is előfordult már, hogy nekem voltak fenntartásaim a könyvvel, de egy nézőm kiemelte, hogy az, amit én kifogásoltam, őt nem zavarja, a történet pedig felkeltette az érdeklődését, és el is olvasta az adott könyvet. Azt is tapasztalom, hogy sokaknál többlépcsős folyamattá válik a könyvválasztás: először találkoznak egy címmel valahol, aztán több helyen is szembejön velük, és csak ezután döntenek az olvasás mellett. Ebben a folyamatban egy videó vagy ajánló inkább megerősítőszerepet tölt be, mintsem kizárólagos döntési pont lenne.

Az online közegben különös sebességgel tudnak láthatóvá válni bizonyos könyvek vagy szerzők. Milyen folyamatokat figyeltél meg az olvasási trendek kialakulásában, és ezekben milyen szerepet játszanak a közösségi platformok?

Gyorsan ki tud alakulni egyfajta hype bizonyos könyvek körül. Ezek nagyobb része lektűr, és az is látszik, hogy gyorsan felkapott tud lenni egy-egy zsáner a közösségi médiában. Ebben bizonyára szerepet játszik a könyves marketing is, érződik, hogy van kiadó, ahol erre van megfelelő emberi és anyagi erőforrás, a kisebb kiadók pedig jóval inkább küszködnek a láthatósággal. A trendeknél az is látható, hogy sokszor nem konkrét könyvek, hanem hangulatok, témák vagy reprezentációs kérdések köré szerveződnek az olvasások. Ez részben az online diskurzusokból fakad, ahol ezek a szempontok gyorsan terjednek és közös érdeklődési ponttá válnak. Az is jól látszik, hogy egyre nagyobb az igény a személyes kapcsolódásra egy-egy könyv kapcsán, és egyre népszerűbbek a személyes részvételen alapuló könyvklubok, olvasókörök.

A könyves influenszerek gyakran közvetítőszerepbe kerülnek a kiadók, a szerzők és az olvasók között. Hogyan értelmezed ezt a köztes pozíciót, és milyen felelősséget jelent számodra ez az irodalomról szóló beszédben?

Nincsenek könnyű helyzetben sem a kiadók, sem a szerzők. Rengeteg cím jelenik meg, nehéz kitűnni, nehéz a figyelmet megragadni és főleg megtartani. Ebben a közegben a könyves tartalomgyártók valóban egyfajta közvetítőszerepbe kerülnek, még akkor is, ha ezt nem mindenki tudatosan vállalja fel. A magam részéről azt az irányelvet tartom, hogy mindig őszinte véleményt mondok a könyvekről, függetlenül attól, hogy kiadótól vagy szerzőtől kaptam, saját pénzemen vettem, vagy könyvtárból kölcsönöztem ki. A hitelesség számomra alapfeltétel, mert hosszú távon csak erre lehet közönséget építeni. Ha ez sérül, akkor az egész közvetítői szerep értelmét veszti.

Ugyanakkor ez a pozíció szerintem több annál, mint hogy „tetszett / nem tetszett” típusú véleményeket fogalmazzunk meg.

Ez különösen azért lényeges, mert nagyon különböző hátterű és olvasási tapasztalatú emberek követnek, és ugyanaz a könyv teljesen más élményt adhat különböző olvasóknak.

A felelősség másik része szerintem abban rejlik, hogy mennyire engedünk teret a kritikus hangoknak. Az online térben erős a pozitív ajánlások túlsúlya, részben mert ezek jobban működnek algoritmikusan és közösségileg is. Mégis fontosnak tartom, hogy ha egy könyvvel problémám van, azt is megfogalmazzam – nem bántó módon, hanem érvekkel alátámasztva. Ez egyrészt segít a tájékozódásban, másrészt hozzájárulhat ahhoz is, hogy a könyvekről való beszéd ne váljon pusztán promócióvá.

Ezzel együtt folyamatos egyensúlyozás ez a szerep. Egyrészt ott van az együttműködés lehetősége a kiadókkal, ami sokszor elengedhetetlen ahhoz, hogy egyáltalán eljussanak hozzám bizonyos könyvek. Másrészt ott van az a felelősség, hogy a nézőimnek ne váljak reklámfelületté.

Végül azt is fontosnak tartom, hogy ne csak a már amúgy is látható, biztos sikerű könyvekről beszéljek. Ha van rá lehetőségem, szívesen emelem be kisebb kiadók köteteit vagy kevésbé ismert szerzőket is, még ha ezek nem is generálnak akkora elérést. Ez talán az egyik kevésbé látványos, de számomra fontos része ennek a köztes pozíciónak.

A könyvekről szóló online beszélgetések gyakran közösségeket is létrehoznak. Milyen tapasztalataid vannak arról, hogyan formálódik egy ilyen közeg, és milyen típusú párbeszédek alakulnak ki az olvasók között?

Az online térben gyakran inkább párhuzamos monológok zajlanak, mint valódi párbeszédek. A kommentek és reakciók sokszor rövidek, gyorsak, és ritkán mélyülnek el. Ezért is értékelődnek fel azok a formák vagy alkalmak, ahol tényleges beszélgetés alakulhat ki. Az online jelenlét leginkább a nagyobb könyves események, fesztiválok vagy könyvklubok alkalmával tud valóban személyessé válni.

Ugyanakkor azt is látom, hogy az online könyves tartalomgyártók között van összetartás. Elsősorban a videósokról van tapasztalatom, itt jellemző, hogy a videósok („booktuberek”) ismerik, figyelik, követik egymást. Sokan közös online platformot használnak az egymás közötti és a nézőkkel való beszélgetésre, és több személyes barátságról is tudok, ami így alakult ki. A „bookstagram” közösség is elég összetartó, a „booktok”-ot nem követem, és látok közösségi összetartást is a Moly.hu felületén is.

A könyvekről szóló tartalomkészítés szükségszerűen reflektált olvasást feltételez. Hogyan változtatta meg a saját olvasói gyakorlatodat az, hogy a könyvekről rendszeresen beszélsz is egy nyilvános felületen?

Egyrészt sokkal tudatosabban választok könyvet, mint a tartalomgyártás előtt, mert mindig a szemem előtt lebeg valamilyen videóötlet, amihez még jó lenne olvasni. YouTube-on nem igazán népszerűek az egy könyves ajánlók, így ha eszembe jut egy jó téma, akkor ahhoz pluszban olvasnom kell, hogy legyen legalább 4-5 könyv, amit ajánlok. Ezenfelül olvasónaplót is vezetek, ami szintén nem volt rám jellemző korábban, illetve kevésbé figyeltem a kiadókra, fordítókra, a könyvekkel való háttérmunkára. Ez is rengeteget változott, sokkal tudatosabb vagyok például kiadók terén is. De van ennek árnyoldala is: néha nehezebb „csak úgy” olvasni, mindenféle reflexió vagy értelmezési kényszer nélkül. Időnként tudatosan próbálok visszatérni ehhez az élményhez, mert ez tartja fenn hosszú távon az olvasás örömét.

Az irodalom körüli online jelenlét ma már sokféle formát ölt: videók, podcastok, közösségi posztok és élő beszélgetések. A te tapasztalatod szerint ezek közül mely formák teremtenek valódi lehetőséget arra, hogy a könyvekről árnyaltabb módon lehessen gondolkodni?

Én a hosszabb formátumok híve vagyok, ezt szeretem nézni/hallgatni és ezt szeretem csinálni is. Így nálam elsősorban a YouTube-videók és a könyves podcastok dominálnak. Itt érzem azt, hogy van elég idő bővebben kibontani egy könyvet, véleményeket ütköztetni, értéket átadni. Látom, hogy a rövid formátumok is nagyon népszerűek, és nagyon ideális, ha különböző formátumok kiegészítik egymást: a rövid tartalmak fel tudják kelteni az érdeklődést, de az elmélyüléshez szükség van hosszabb beszélgetésekre vagy elemzésekre. Egy ideális online ökoszisztémában mindkettőnek megvan a maga szerepe, még ha én az utóbbit érzem komfortosnak magamra nézve. Ez lehet generációs kérdés is, a nézőim nagy része velem egyidős vagy idősebb (ezt a statisztikák elég jól visszaadják), azt tapasztalom, ők is a hosszabb tartalmakra kíváncsiak.