A könyvek, amik vagyok: Ledényi Attila
Mely könyvek formálnak minket azzá, akik vagyunk? Sorozatunkban ismert arcok vallanak személyiségformáló olvasmányaikról – ezért a cím: A könyvek, amik vagyok. Ezúttal Ledényi Attila műgyűjtő, a kortárs képzőművészet ismert népszerűsítője és támogatója, a műtárgypiac meghatározó szereplője, a közép- és kelet-európai régió legjelentősebb nemzetközi kortárs képzőművészeti vására, az idén 16 éves Art Market Budapest alapító igazgatója mesél azokról az olvasmányokról, amik hozzájárultak személyisége és értékrendje formálódásához, gondolkodás- és életmódja, világlátása, valamint karrierje alakulásához.
Walter Isaacson: Leonardo da Vinci
„Az ember fiatal korában minták, igazodási pontok után kutat, olyan személyiségeket keres, akiknek élete, személyisége például, tanulságul szolgálhat. Az olvasó ember az ilyesmit kézenfekvő módon életrajzi írásokban találja meg. Nálam az ismerkedés Leonardóval kezdődött, Walter Isaacson könyve magával ragadott, és számtalan útravalóval szolgált. A művészet hétköznapjaim részévé vált, átéltem a reneszánsz varázsát, és talán innen ered az Itália iránti máig meghatározó vonzalom is.
Nem véletlen, hogy a leonardói élményt további művészek életrajzi regényei követték. Összebarátkoztam például Caravaggióval (Robert Payne: Caravaggio élete), a vagány zsenivel, aki a remekműveihez a hagyományokkal szakítva hétköznapi embereket, parasztokat, utcagyerekeket választott modellként. Aztán jött Cézanne (Henri Perruchot: Cézanne élete), aki állandóan dolgozott, de önmagával sohasem volt elégedett, miközben végül kicsit neki is köszönhetjük az impresszionizmust. És természetesen nem maradhatott ki a sorból az őrült és isteni Vincent (Irving Stone: Van Gogh élete / Lust for Life), akiről könnyen azt hihetnénk, mindent tudunk, de olvasás közben kiderül, hogy tele van még érdekességekkel az élete.”
Anthony Bourdain: Kitchen Confidential
„És később az ismeretségi kör tovább bővült, kilépett a művészet világán kívülre. Machiavelli életrajzához (Michael White: Machiavelli) például részben a történelem és politika iránti érdeklődés, részben megint a reneszánsz és Itália különleges vonzereje vezetett. A sokak által csak ünnepelt séfként ismert Anthony Bourdain Kitchen Confidential című önéletrajzában pedig a túlságosan korán elhunyt Bourdain személyiségét, őszinteségét, humorát éppoly lebilincselőnek találtam, mint belülről és mélyről látni a gasztronómia világát és imádott városomat, New Yorkot.”
Woody Allen: Side Effects / Without Feathers / Getting Even (Mellékhatások / Lelki jelenségek vizsgálata)
„New York a világ közepe, vagy más szemszögből nézve annak teteje. Az életemet, karrieremet, mindennapos döntéseimet meghatározó impulzusok, inspirációk jelentős része innen származik. Többek között ez tette megkerülhetetlenné számomra Woody Allen írásait. A woke és más káros, a szabadságot és egyéniséget korlátozó megfelelési kényszerek világában pompás élmény, ahogy írásaival Woody Allen nem szorítható skatulyába, nem felel meg társadalmi elvárásoknak, minden keretből kiszól, kiszemtelenkedik. A humor pedig az egyik legfontosabb örömforrás a világban.
Ismerem és szeretem New Yorkot értékeivel és hibáival együtt, így Woody Allen írásai komfortos, otthonos közeget teremtenek számomra. Nemcsak New York miatt, de lokálpatrióta budapestiként is sokat jelent számomra a zsidóság mint kultúránk rendkívül értékes komponense, élvezem azt a könnyedséget, insider lazaságot, amit Woody Allen általában a zsidósággal és kifejezetten saját zsidóságával kapcsolatban megenged magának.”
Esterházy Péter: Termelési-regény
„Esterházy Pétert több szempontból is közel érzem magamhoz. Olvasmányaim közül nehéz kiemelni egyetlen konkrét művet meglehetősen gazdag életművéből, különböző regényei különböző módon és más-más életkorszakokban voltak relevánsak számomra. Talán a legkomplexebben a Termelési-regény fejtette ki a hatását, ráadásul már jó korán. A mű a kommunizmusban és a kommunizmusról szól, a Kádár-korszak alapvetően nyomasztó hangulatát festi meg nyilvánvaló kritikával, de azzal a humorral, iróniával és összekacsintással, ami segített elviselni vagy inkább átvészelni azokat az évtizedeket.
Esterházy írásmódja ráadásul tökéletesen megfelel annak, ahogy az olvasmányaimat fogyasztom. Szinte aggasztó gyorsasággal felejtek, cserébe viszont nagy intenzitással vagyok abban jelen, amit éppen olvasok, élvezem a gyors asszociációkat, az egymásba szinte visszakövethetetlenül fonódó gondolatokat, amikben Esterházynál gyakran magamra találok. Így legalább senki nem kérheti számon, fel tudom-e idézni, hogy pontosan mi történt tíz oldallal korábban.
Ennek is köszönhetően mindig élvezettel olvastam a könyveit, de bevallom, az egyik kifogott rajtam: a Fuharosok, abba bizony beletört a bicskám. Még szerencse, hogy a nehezebb részeken a Péterrel való személyes ismeretség segített túllendülni: évekig futballoztunk együtt a Csillaghegyi MTE csapatában (az MTE jelentése, stílszerűen: Munkás Torna Egylet).
És ha már itt tartunk, fontos kiegészítésként szeretném megjegyezni, nagyra értékelem, hogy miközben a pesti értelmiség egyik hagyományos póza általában a sport – kiváltképpen pedig a futball – iránti rajongás elutasítása, Esterházy Péter függetlenítette magát ettől a társadalmi elvárástól, és a szépírás szintjére emelte a labdarúgás szeretetét.”
Kós Károly: Varju-nemzetség
„Kós Károlyt alapvetően építészként ismerik az emberek, kevesen tudják, mennyire sokoldalú alkotó volt, többek között regényeket is írt, méghozzá csakis az erdélyi magyarságra jellemző különleges ízzel. És ha már az imént szóba jött Esterházy Péter kapcsán, mennyi élvezetet nyújthatnak az olvasónak a magyar nyelvből fakadó szinte korlátlan lehetőségek, akkor, bár más aspektusból, Kós Károly nyelvezete is magával fogja ragadni.
A történet a 17. század első felében játszódik, Erdély belső politikai konfliktusokkal terhelt időszakában, a regény száz éve született, történelmünk és irodalmunk találkozik benne. Épp most olvasom, remélem, nem lesz nagyon tragikus a vége.”
