A New York-i Ki Smith Galériában eddig fizikai formában látható Friend című kiállítás ma már a világ bármely pontjáról elérhető a Walter’s Cube nevű digitális platform segítségével (az innovatív magyar cégről itt írtunk bővebben – a szerk). A Sentebale jótékonysági szervezet – amelyet Harry herceg és Seeiso herceg 2006-ban alapítottak Diana hercegnő és Mamohato Bereng Seeiso anyakirálynő emlékére –, a Ki Smith Gallery és a Walter’s Cube együttműködésének köszönhetően már virtuálisan megtekinthető a tárlat, amelyen olyan neves művészek alkotásai szerepelnek, mint Frank Stella és Agnes Martin.
A kiállítás célja, hogy a művészet erejével küzdjön a társadalmi kirekesztés ellen, és hangsúlyozza a közösség és az inkluzivitás fontosságát. Ahogy Harry herceg és Seeiso herceg közös nyilatkozatukban megfogalmazták, a Friend tárlat lényege, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a művészetet, ezáltal erősítve a kapcsolatokat és a közösségi összetartozást. A kiállítás bevételeinek száz százalékát a Sentebale egészségügyi, oktatási és fenntarthatósági programjai számára ajánlották fel, amellyel a Lesothóban élő, HIV/AIDS által érintett gyermekeket támogatják.
A kiállítás különlegessége a Walter’s Cube által alkalmazott Digital Aura technológia, amely a hagyományos 360 fokos panorámaképeken túlmutatva egy teljesen interaktív, valósághű galériaélményt kínál. A látogatók nemcsak végigsétálhatnak a virtuális térben, hanem a részletekbe menően felfedezhetik az alkotásokat, mintha ténylegesen jelen lennének a galériában.
Egy további innovatív funkció lehetővé teszi, hogy a kiállítás látogatói a műalkotásokat virtuálisan elhelyezzék saját otthonukban. Csak egy okostelefon szükséges ahhoz, hogy a tárlat darabjai szinte kézzelfoghatóvá váljanak a digitális térben, ezzel áthidalva a fizikai és virtuális művészet közötti szakadékot.
A Friend című virtuális kiállítás itt tekinthető meg.