Ezen a fotókiállításon a látás másodlagos

A látás elvesztése valószínűleg sokaknál ott lehet a top félelmek legfelső tíz százalékában, ami nem véletlen, hiszen a külvilágból érkező információk túlnyomó többségét, mintegy nyolcvan-kilencven százalékát a szemünkön keresztül érzékeljük. Ritkán gondolunk arra, hogy nemcsak a mindennapi élethez szükséges a látás képessége, de a kultúrafogyasztáshoz is: ha meg akarunk nézni egy színdarabot vagy egy táncelőadást, beülnénk egy moziba, vagy elmerülnénk egy festményben, szükségünk van a szemünkre.

Sokak ezektől a lehetőségektől el vannak zárva: hazánkban 218 ezer látássérült és 33 ezer vak ember van, ha a globális adatokat nézzük, akkor 2,2 milliárd ember él valamilyen szintű látáskárosodással, 36 millióan pedig teljes vakságban. Bár vannak nagyon jó, bevált módszerek – például a Braille-írás vagy a hangoskönyvek –, az egyértelműen a vizualitásra építő művészeti ágak, mint a képző- vagy fotóművészet eddig elérhetetlenek voltak a látássérültek számára.

Ezért is rendhagyó és különleges a World Unseen kiállítás, amelyet a Canon az Óbudai Múzeummal, valamint a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével együttműködve rendezett meg. A világklasszis fotósok munkái azon túl, hogy érzékenyen reflektálnak korunk globális kihívásaira – klímaváltozás, menekültválság, mesterséges intelligencia –, egy különleges nyomdatechnológiai módszerrel életre is kelnek.

Egy kiállítás, amelyet nem (csak) látni kell

A tapintható, domború nyomtatással készült fotókhoz audiokommentár és Braille-írás is társul, így több érzékszerven keresztül lehet befogadni az alkotásokat. Ezek mellett olyan nyomatok is helyet kaptak a falakon, amelyek a különböző látásszervi betegségek – például makuladegeneráció, glaukóma, szürkehályog – szimulációit mutatják. Segítségükkel látóként is átélhetjük, hogy milyen lehet ilyen látási nehézségekkel élni.

Ha pedig a teljes vakságot választjuk, azaz becsukjuk a szemünket, akkor lesz valóban nem mindennapi a tapasztalás. Ahogy kikapcsoljuk a legdominánsabb érzékszervünket, és elkezdünk a többire támaszkodni, ténylegesen új megvilágításba helyeződik a fénykép fogalma. A domborfotókat tapogatva, közben a leírást hallgatva egy idő után valóban kibontakozik valamiféle kép. Ami nem ugyanolyan, mint a látott verzió, de valahogy mégis elkezdjük érteni – vagy inkább érezni –, hogy mi lehet a fotón.

Ha átmenetileg is, de átélhetjük azt a sokat emlegetett mondást, hogyha egy érzékszerv kiesik, a többi veszi át a szerepét. Ebben az állításban megerősített a megnyitó egyik meghívott vendége is, aki ezzel együtt sok más, a látássérültekkel kapcsolatos sztereotípiára viszont rendesen rácáfol.

Bertyák Bence ugyanis hiába született 99 százalékos látásvesztéssel, tanulmányait integrált oktatásban végezte, látó osztálytársak között. Sőt mi több, elvégezte az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem földrajz szakát is, majd Budapesten projektmenedzserként helyezkedett el, nemrég viszont visszatért egri alma materébe, ahol esélyegyenlőségi referensként dolgozik. Ennél is különlegesebb viszont a hobbija, amelyet már félig professzionálisan űz. Bence ugyanis fotózik, leggyakrabban portrékat és esküvőket vállal.

2020-ban a Nánási Pál nevével fémjelzett Big Shot tehetségkutatóban is bejutott a több ezer jelentkező közül a legjobb százba. De nem a fotózás az egyetlen olyan hobbi, amelyet kipróbált már és amelyhez úgy gondolnánk, nagyon is kell az éleslátás. Gyerekkorában íjászkodott, csillagászattal is foglalkozott, de zárt körülmények között vezetett már kamiont is. Jogosítványa ugyan nem lehet, de gokartozni rendszeresen szokott.

Bencét hallgatva – aki olyan összeszedetten és szépen beszél, hogy akár rádiósnak is elmehetne – semmi kétségem, hogy be fog futni fotósként. Bár mint mondja, egy-egy portréfotózás nála tovább tart, és a feldolgozásra is több időt kell szánnia, mint egy hagyományos fényképésznek, a végeredménnyel mindig elégedettek a megrendelői.  

Ugyan ő nem lesz ott az egész kiállítás alatt, hogy mindenkivel elbeszélgessen, de a fotók miatt is érdemes betérni az Óbudai Múzeum Lajos utcai kiállítóhelyére. Már csak azért is, mert a kiállított képek készítői között van egy sorstársa is. A brit Ian Treherne vak és siket is, portréalanya szintén látáskárosult. Az ő felvétele mellett engem a dél-afrikai Brent Stirton fegyveres vadőrök által őrzött, utolsó hím északi szélesszájú orrszarvúról készített képe fogott meg leginkább, de szintén megrendítő a német Nanna Heitmann északi sarkköri fotója, amelyen az erdőtűz belülről emészti a fákat.

A Canon munkatársai önkéntesként segítik a vakok és gyengénlátók közlekedését a térben, de látóként sem érdemes kihagyni ezt az alapanyagban, gondolatiságban és kivitelezésben is rendkívül erős és progresszív kiállítást.

A World Unseen kiállítás július 7-ig ingyenesen látogatható az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteményének helyet adó Lajos utcai épületében.

Fotók: Canon Hungaria