A pécsi vasútállomáshoz közeli rozsdatelepre érkezünk, az indusztriális épületek esztétikáját színpompás rózsatövek árnyalják. 6-os épület, ZAJZAJZAJ stúdió. A fehér homlokzatot kétszárnyú vaskapu töri meg. „Még meg kell oldanunk, hogy itt lehessen bemenni. Előtte ez a füves terület pedig lazulós hely lesz kanapékkal, asztalokkal” – magyarázza Beck Zoli, aki Beck Zazával és Koncz Balázzsal 2018 óta üzemelteti a helyet. „Ugyan mi vagyunk a művészeti vezetők, de csak azért, hogy legyen kire mutogatni. Mert a ZAJZAJZAJ nem hierarchizáltan, hanem horizontálisan szerveződik: minden tagnak ugyanolyan jogai vannak.”
A ZAJZAJZAJ azonban nemcsak struktúráját, hanem működését tekintve is különleges. Míg a legtöbb stúdió kapitalista logika mentén szerveződik, addig itt az alkotáson és a produktumon van a fókusz. „A ZAJZAJZAJ mindig az alkotás felől tekint önmagára, és mindig az alkotás visszfényében értelmezi magát. Egy klasszikus stúdióval vagy kiadóval szemben minket nem a művészi tőke gazdasági tőkévé transzponálása érdekel, hanem az, hogy a mű miként tud önazonosan megszületni.
Nem foglalkozunk érdektörténetekkel, az értéktörténetek izgatnak minket.
Mivel nem a piaci tényezők szervezik a teret, a stúdiózás jellegében változik meg. Itt nem puszta dokumentálás zajlik: jut idő a dalok, előadások kidolgozására, megmunkálására. A kísérletezésre. Egy felvétel addig készülhet, amíg nem érezzük tökéletesnek” – magyarázza Beck Zoli, majd beljebb invitál minket az épület oldalán nyíló ajtón.
Olyan, mintha valakinek a nappalijába érkeznénk: az egyik oldalt egy egész könyvtárnyi könyv, a polc roskadásig tele izgalmas klasszikusokkal, fontos kortársakkal. Az egyik sarokban kanapéágy, fotelek, kisasztal. Lehuppanunk, miközben Zoli a konyhában vizet tölt. „Itt alszanak a zenekari tagok a lemezfelvételek alatt” – szól ki, miközben a szemem folyamatosan a különböző relikviák között pásztáz. Van itt minden, amitől otthonos érzetünk lesz, még egy ezerévesnek tűnő zenegép is. Működik, tudjuk meg.
Az atmoszféra egyébként nem véletlen. Beck elmondja: fontos, hogy az ideérkezők ismerősnek érezzék a környezetet, mert az segíti az alkotást.
„Ha nem kell feszengeni vagy azon gondolkodni, hogy levedd-e a cipőd, akkor tudsz fókuszálni arra, amiért idejöttél. Ez a tér a tiéd. Ha így állsz hozzá, akkor metódusban is más leszel, hiszen nem a dokumentációs akarat munkál benned, hanem a kreatív energia.”
Beljebb lépünk – cipőben –, jönnek az izgalmak. A zenész az irányítószoba hatalmas keverőpultját mutatja, ami Európában az egyik legrégebbi, és analóg módon lehet rajta felvenni. „Még kell rajta bíbelődni, de a gombok többsége működik rajta.” Beck ezután belelendül, és egyre-másra veszi elő a különlegesebbnél különlegesebb hangszereket, mutatja az erősítőket, magyarázza, melyik mit tud. Bevallanám, hogy a felét nem értem annak, amit mond, de buzgón bólogatok, és egyik ámulatból esem a másikba, amikor ezeket a több évtizedes hangszereket megszólaltatja.
„Ez értékmentés vagy mánia inkább?”, kérdezem, ő pedig azt válaszolja, hogy kicsit mindkettő. „Jó érzés olyan tárgyakat találni, amelyek valamilyen formában közlésképesek még. Nem tudod, hogy mikor, ki és hogyan fogja tudni őket használni, de biztos, hogy szükség lesz rájuk. Gyakran előfordul, hogy a felvételek során a zenészek vagy a producer rátalálnak itt hangszerekre, és beépítik őket a felvételekbe. Ez végeredményben gazdagítja a dal hangzásvilágát, hiszen ezek az eszközök extra rezgésekkel bírnak, amelyek már nincsenek jelen a digitális mintájukban.”
Technikai felszereltségét tekintve nem a ZAJZAJZAJ az ország legjobb stúdiója, és nem is szándék, hogy az eszközpark csúcstechnikájú legyen. A lényeg, hogy az itt elkészült anyagoknak sajátos, jól beazonosítható hangzása legyen.
„A mi logikánk szerint végtére nincs más, mint hogy mit hordunk össze, és abból hogyan lesz valami sajátosan megszólaló.”
Gyakran épp emiatt keresik a zenekarok a ZAJZAJZAJ-t . A stúdió különleges akusztikájához hozzájárul az épület födémszerkezete is, ami a felvételeken hatalmas tér illúzióját kelti.
A ZAJZAJZAJ nemcsak stúdió, hanem lemez- és könyvkiadó, terjesztő, komplex művészmenedzsment… de mindenekelőtt alkotótér.
Zenekarok és előadók, dalszerzők, producerek – alkotó emberek nyitott és lazán szőtt közössége. „A ZAJZAJZAJ szövetét a tagok egyező etikai és esztétikai alapállása tartja össze. Közös idegrendszer pulzál a szereplőkben, ami több és kevesebb is, mint egy barátság, hiszen a köteléket az informális viszonyokon túl alapvetően az alkotói energiák jelentik.”
A tagokat nem köti kizárólagosságin szerződés a közösséghez. „A ZAJZAJZAJ az alkotás és az alkotó tere, nem zárt, szögesdróttal körbevett kör. Ez a stúdió lehetőség az alkotásra, a csinálásra. Befogadó hely, ahol kitalálhatod, mivel és hogyan akarsz élni, mi meg próbálunk ebben valahogyan támogatni” – magyarázza Beck, aztán hozzáteszi: a közösség nagy előnye, hogy a sokféle irányból érkező művészek egymást erősítik. Ha valaki elakad, biztosan lesz valaki más, aki segít neki. A zenész most a zongora elé szalad, előrébb tolja, mutatja a hátán a rajzolatokat, amelyek jelölik, hogy az adott hertztartományok hol szólnak a legjobban. „Ezt egy nap alatt hoztuk össze Ligeti Gyurival, de most már megvan, így az itt dolgozó többi producer munkáját is segítik a feliratok.”
De nemcsak a támogatás, hanem az alkotói együttlétek miatt is fontos a ZAJZAJZAJ.
A tagok között zajló diskurzusokból, beszélgetésekből olykor véletlenszerűen olyan produktumok gurulnak ki, mint az Esti Kornél Itt maradtam az éjszakában című filmje, ami abból indult el, hogy Beck Zoli rákérdezett a fiúknál, mit jelent számukra az estikornélság. Ebben a szabad szellemi térben a tagok együtt találják ki, hogy mit és hogyan csináljanak, és a sokféle nézőpont összefonódása eredményeképp a létrejött művek sokkal komplexebbek lesznek. A közös beszélgetések során derül ki az is, hogy melyik zenekarnak mi lesz az előnyös.
Nem ritka az sem, hogy ebben a térben születnek meg művek. Legutóbb Grecsó Krisztiánnal volt ilyen élményük. „Amikor Grecsóval vettük fel a lemezünket, akkor egy dalt ténylegesen itt raktunk össze. Éjszaka közösen megfogalmaztunk egy dalgondolatot, másnap együtt megírtuk rá a szöveget, délután feljátszottuk, hajnalban Ligeti Gyurival meghangszereltük.”
A ZAJZAJZAJ nem projektekben gondolkodik, a kontinuitásra való törekvés mozgatja.
„Aggaszt, hogy a világ projektekben alakul. Ezek lezárt dobozok, amelyek mindegyikébe be kell zárnunk egy eredményt. Ha viszont folytonosságként képzeljük el egy szervezet működését, amelynek vannak jól és kevésbé jól mérhető szakaszai, az eredményesebb, mert sosem lehet tudni, hogy az egyik produktum hogyan alakít, szervez, kreál egy másikat” – mondja Beck, majd a Munkával a békéért felirat alatt levő erősítőkről kezd mesélni.
A fizikai tér a 30Y büdzséjéből épült meg, és kezdetben a zenekar határozta meg, hogy kik azok az alkotók, akikkel szeretnének együtt dolgozni. „Aztán érkeztek mások is; a többi tag éppúgy meghívhat számukra tetsző alkotókat, mint mi. A mindenkori csapat ízlésközössége úgysem engedi, hogy kommersz poplemezek vagy mulatós felvételek készüljenek itt.”
A ZAJZAJZAJ fennállása óta körülbelül negyven lemez, számos videoklip és koncertfilm készült el, de kiadványok és albumok is szép számmal születtek. A stúdió vizualitását alapvetően határozza meg Bátori Gábor Jim fotóművész és Takács Béla grafikus. Takács az arculati elemeket valósította meg, Jim pedig a fotózás mellett operatőri és rendezői feladatokat is ellát. „Azért szeretjük őket, mert bár mindketten nagyon autonóm alkotók, figyelnek arra, hogy van egy hozott anyag, amit szükségszerűen interpretálniuk is kell. Az egyéni művészi vezérli őket, mégis alárendelik magukat az illusztratív akaratnak és az adott zenekar arculatának.”
Az alkotói tér pajzsként is működik: szervezetileg és emberileg is megtartó erőt jelent a külső hatásokkal szemben.
Vannak olyan produktumok, amelyek nem jöhettek volna létre, ha nincs a ZAJZAJZAJ. „Háló ez, ami egyszerre biztosít valamiféle alkotói biztonságot és alkotói szabadságot.” A tér pécsisége jelenthet hátrányt, mivel ide el kell utazni, ami plusz idő, Beck azonban inkább az előnyeit látja: „Amikor az alkotók megérkeznek, felfedeznek valamiféle szabadságot, ami Budapesten nincs meg. De ez nem a város miatt van, hanem azért, mert ott zajlik a hétköznapi életük. Abból kiszakadva már csak az alkotásra kell fókuszálni. Másrészt mivel Pécs lassabb Budapestnél, itt sokkal több idő jut a keresgélésre. A fiatal tehetségek is – akiknek felkarolását szintén feladatának érzi a ZAJZAJZAJ – több időt tudnak tölteni azzal, hogy megtalálják, mi az, ami autentikus a számukra. Ezáltal talán érettebben és pontosabb önismerettel fognak a színpadon állni.”
Beck még hosszan meséli, hogy miként tudják segíteni a pályakezdő alkotókat. Szó esik a vendégzenekari szerepeltetéstől az első anyagok elkészítésén át a közös ötletelésekig sok mindenről, majd előveszi a telefonját, és mutatja, hogy a ZAJZAJZAJ podcastot is csinál: Beck Zaza beszélget a zenei élet azon szereplőivel, akik szorosabban vagy lazán kapcsolódnak a ZAJZAJZAJ-hoz.
Aztán amíg ehhez az anyaghoz a fotók készülnek, előkerül Bátori Gábor legújabb albuma, a Sincology 20–21, és az elmúlt két évben készült koncertfotóinak legjobbjait nézegetjük. Ez is ZAJZAJZAJ-kiadvány, bár nemcsak az alkotói térhez köthető zenészek szerepelnek benne. Gyönyörű album, a benne szereplő képek pedig megmutatják, hogy Jim milyen remek érzékkel tudja átültetni a hangzó művészetet a némaságévá. Aztán Beck lelkesen előszedi a zenekari színpadelemeket, előadások díszleteit veszi sorra, egy pillanatban pedig a gitárja is a kezembe kerül, hogy megmutassa, egy régi hangszer hogyan pulzál. Ekkor már tudom, hogy még napokig eufóriában leszek az itt eltöltött néhány órától.
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
