Edda Művek: új stúdiólemez és Aréna-koncert

Zene

?Harapósra sikeredett a lemez, a lírai dalok és a keményebb zenék egyaránt megtalálhatóak rajta. Szövegeimben határozottan állást foglalok arról, hogy a jelenlegi világrend szétesőben, és egy új, élhetőbb és boldogabb van születőben? ? mondta Pataky Attila, az Edda Művek frontembere az anyag sajtóbemutatóján.
Az 1980 óta Edda Művek néven működő, és jelenlegi felállásában 1996 óta együtt zenélő együttes december 28-án az Arénában az új dalok mellett az elmúlt három évtized nagy slágereit is eljátssza.
 

Magyarország egyik legsikeresebb rockcsapata három év után jelentkezett új stúdióalbummal, amely a koncertlemezeket és a válogatásokat is számítva a 31. a sorban. Az Edda Művek (Pataky Attila ? ének, szövegek, Gömöry Zsolt ? billentyűs hangszerek, zenék, vokál, Alapi István ? gitárok, zenék, vokál, Kicska László ? basszusgitár és Hetényi Zoltán ? dobok) több dalt élőben be is mutatott az Inog a világ anyagából az újságíróknak.

?Szerencsés vagyok, zenélhetek, és ez az embereket érdekli. Biztos vagyok abban, hogy a pénzorientált világ helyett hamarosan a szív és a lélek időkorszaka következik, az Aréna-koncerten megmutatjuk a kaput ebbe az irányba? ? fogalmazott Pataky Attila.
Kitért arra, hogy a világban kialakult tarthatatlan helyzetet szemlélteti például az Elcsalt életünk és az Ezt is elk...ták című szám, az albumzáró Aranyország kapujában pedig megmutatja a dicsőséges jövőt.
A december 28-i Aréna koncertet a Danubius Music szervezi, az Edda Művek előtt fellép az énekes fiának zenekara, a Pataky Band is.
 
(Forrás: MTI)
(Fotó: edda.hu)