Erdélyben is bemutatják a Mária evangéliumát

Zene


maria_evangeliuma_original_85455_600x400.png
Mária evangéliuma a Pannon Várszínházban
Fotó: Püskei Zsolt

Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi Mária evangéliuma című rockoperáját 1991-ben mutatták be a Kerényi Imre által igazgatott Madách Színházban, a darab azóta csaknem ezer előadást ért meg. Most egy új, erdélyi és partiumi előadássorozattal indult útnak a darab, aminek célja ? a zene és a hit erejének bemutatása mellett ? a jótékonysági adománygyűjtés a Böjte Csaba nevével fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány által gondozott gyermekek javára.

Az előadássorozat a Csíksomlyói Passió című előadással elkezdett misszió folytatásának tekinthető. Első alkalommal áprilisban Szatmárnémetiben, majd májusban Nagyváradon és Temesváron játszották a produkciót, amelyet pünkösdvasárnap Csíksomlyón, pünkösdhétfőn pedig Déván láthat a közönség.


maria_evangeliuma_original_85456_600x399.png
Mária Evangéliuma a Pannon Várszínházban
Fotó: Püskei Zsolt

A művet tizenegy éve oratóriumi átiratban játsszák, a nézők igényeihez igazítva. Az így átalakított előadás alkalmas templomokban való bemutatásra is. Határon túl e turné alkalmával mutatják be először a produkciót. A színházi előadás egyes részeit, táncbetéteit kivették a darabból, így 1 óra 20 perces műsort mutatnak be egy részben, a mű esszenciáját adva a nézőknek.

A mű zenéjét Tolcsvay László szerezte, a darabot Müller Péter, a verseket Müller Péter Sziámi írta. A történet János apostol emlékezetében játszódik, amint egy ókeresztény gyülekezetnek mesélve felidézi mire gondolhatott, mit érezhetett Mária. Így bontakozik ki a szenvedéstörténet.