Fotókkal, klipekkel, dalokkal emlékeznek meg Cseh Tamás 70. születésnapjáról

Zene

A 2009-ben elhunyt Cseh Tamás énekes, dalszerző 70. születésnapja alkalmából nem hivatásos előadók, énekesek, együttesek és alkotók számára hirdetetett két kategóriában pályázatot a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ. A ?De mi most itt vagyunk, éneket hallgatunk...? című kategóriában három Cseh Tamás által szerzett dal előadásával lehetett pályázni, ide a megadott határidőig több mint 30 előadó, illetve együttes nevezett.
Az ?Egy képre gondolok, tudod...? című megmérettetésre, amelyre a vizuális művészetek szerelmesei egy-egy Cseh Tamás-dal által ihletett fotó, videoklip beküldésével jelentkezhettek. A határidőre 15 alkotó küldött be fotót és mozgófilmet.
?A pályázat hozzájárulhat ahhoz, hogy Cseh Tamás munkássága és életfilozófiája tovább éljen a művészetekben, és a versenyzők művészi alkotásukkal továbbítsák ezt az üzenetet? ? vallják a szervezők, akik a zsűri munkájába olyan művészeket tudtak bevonni, mint Novák János  és Kecskeméti Gábor zeneszerzők, Kátai Zoltán énekmondó, Bérczes László művészeti vezető (Kaposvári Csiky Gergely Színház) Mispál Attila filmrendező, valamint Méry Gábor fotóművész.
A pályaművek előzetes zsűrizése után a legjobb előadók és alkotók meghívást kaptak, hogy produkciójukat a kulturális központ színpadán, élőben is bemutathassák. A 2013. január 19-én, szombaton 14:00 órakor kezdődő ?Cseh Tamás Nap Kőbányán? programon a zsűri tagjai újra értékelik az előadókat, az előadott dalok és az előadás egyediségét, hitelességét, illetve a fotók vagy klipek eredetiségét, ötletességét, dalokhoz való viszonyát.
Az itt legjobbnak bizonyuló produkciók a gálaesten január 19-én 18 órakor a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban hivatásos művészek társaságában lépnek fel, illetve vehetik át a jól megérdemelt díjakat. Az első helyezettek 100 ezer forintot, a második helyezettek 50 ezer forintot, a harmadik helyezettek pedig 30 ezer forint összegű díjazásban részesülnek.
 
(Fotó: Kultúra.hu)