Harminc dal az Eurovíziós Fesztiválon való részvételért

Zene

 

Az Eurovíziós Dalfesztivál előválogatójaként indított A DAL című műsorban idén harminc szerzemény verseng egymással, ezeket 244 beküldött pályázatból válogatta ki a tízfős előzsűri. ?A több mint kétszáz dal között az amatőr próbálkozásnak nevezhetőtől a világszínvonalúig mindenféle megjelent? ? kezdte az értékelést Rákay Philip, az MTV intendánsa, a zsűri tagja. Először 75 szerzeményt választottak ki, majd komoly viták során ezt szűkítették le a harmincra. ?Tavaly húsz dal indulhatott az M1 műsorában, idén azonban jóval több pályamű érkezett be. Erre számíthattunk, a műsor múlt évben ugyanis nemcsak a közönség, de a könnyű zenei szakma körében is sikeresnek bizonyult? ? indokolta Rákay Philip a kibővített dallistát.

Az Eurovízió elsősorban a dalok versenye, a beválogatott dalok előadói között szerepelnek a zenei szakma ismert nevei például Gáspár Laci, aki a Plastikheaddel mutat be közös produkciót, Völgyesi Gabi, a Uniqe együttes énekesnője, vagy a rock műfajban bizonyított Keresztes Ildikó. Emellett a kereskedelmi csatornákon futó tehetségkutatók számos résztvevője feltűnik a névsorban: többek között Radics Gigi, Janicsák Veca, Mohamed Fatima és Baricz Gergő. Több tavalyi induló idén újrapróbálkozik, például Gyurcsik Tibor vagy Kállay Saunders András. A dalok szerzői között is találhatunk ismerős neveket: Geszti Péter, Szabó Zé, Szente Vajk és Éder Krisztián is szerepel a legjobb harminc dal megálmodói között.
?Mindannyian slágert kerestünk, én is abban gondolkodtam, hogy ki lehet a legesélyesebb. Persze akadtak olyan dalok, amelyek kiemelkedőek voltak, de nem illettek az eurovíziós kategóriába? ? osztotta meg tapasztalatait Rúzsa Magdi. A zsűri egyébként nem értett egyet abban, hogy létezik-e eurovíziós műfaj: Walkó Csaba a tavaly induló Compact Disco énekese szerint a verseny megköti, hogy milyen stílusú dalok esélyesek, míg Rakonczay Viktor zeneszerző úgy vélte, egy alternatívabb világú zenének is lehet helye a döntőben.
A három elődöntőt követően, amelyből az elsőt február 2-án rendezik, két középdöntő vezet a végső döntésig, amelynek eredményét március 2-án ismerheti meg a közönség. Ekkor ? az utolsó élő showban ? nyolc dal méreti meg magát, majd a zsűri által kiválasztott négy legjobb közül a közönség szavazata dönti el, ki a végső győztes - mondta el Novodomszky Éva a show műsorvezetője. A nyertes dal 2013. május 18-án Malmőben hangzik majd el az Eurovízió döntőjén.
Az MTV intendánsa kitért arra: erősen képviselteti magát a közvéleményben az a hang, amely szerint értelmetlen indulni az Eurovíziós Dalfesztiválon, hiszen geopolitikai tényezők motiválják a döntést. ?Kötelességünk elindulni, és egy világszínvonalú produkciót bemutatni, amely mögé fel tud sorakozni az ország. A százmilliós nézettség mellet nem lehet elmenni: az előadás országimázs formáló három percet jelent? ? hangsúlyozta Rákay Philip.
 
(Forrás, fotó: Kultúra.hu)