Helloween és Gamma Ray: közös koncert márciusban

Zene

Bár a Helloween vagy a Gamma Ray koncertjei eleve nem szomorkodós hangulatúak, de ha ez a két banda egy este játszik valahol, az még tovább fokozza a remek hangulatot. Pontosan ez történt néhány évvel ezelőtt a Hellish Rock turnén: ünnepi hangulatú, vidám mulatsággá alakult a koncertsorozat mind a 95 állomása, 34 országban világszerte. Nem csoda tehát, hogy a két zenekar 2013-ban újra együtt vág majd neki a nagyvilágnak.
 
Az 1984 óta működő Helloween gyakorlatilag a szélsebes heavy metal, vagyis a power metal európai pionírjának tekinthető. Műfajteremtő első albumaik, azaz a két részes Keeper of the Seven Keys mestermunkaként vonultak be a heavy metal történetébe. A zenekar eddigi pályafutása alatt 5 millió lemezt adott el, és ez a szám továbbra is növekszik, hiszen időről időre új lemezekkel jelentkeznek.
 
A legfrissebb kiadvány, aStraight Out Of Hell 13 új dalt tartalmaz, és a tervek szerint 2013 januárjában jelenik meg. A dalok jórészt a műfajnak megfelelően gyorsak és kemény hangzásúak, de lemez változatosságát garantálja, hogy a dalszerzésben négy tag is kivette a részét. A lemezen jól érezhető, hogy remek hangulatban készült, olyan zenészek által, akik élvezik amit csinálnak. Az alapító gitáros, Michael Weikath szerint ?a Straight Out Of Hell konzekvens folytatása az előző két kiadványnak, és bár az új dalok a 2010-es 7 Sinners irányát viszik tovább, ezt kevésbé elborult, sokkal pozitívabb hangulatban teszik.? Az új albumnak egy limitált példányszámos bővített verziója is megjelenik majd, melyen két bónusz tétel található, köztük a Burning Sun Hammond orgonán előadott változata, a nemrég elhunyt Jon Lord emlékezetére.
 
A lemez nyitódala, a Nabataea a nabateusok ókori civilizációját és kőbe vésett fővárosukat, Petrát idézi meg: a csak nemrég felfedezett hatalmas sziklaépületekkel kapcsolatban mind a mai napig számos legenda és mítosz kering, és ezek ihlették a hét perces szerzeményt. A dalhoz a tervek szerint videó is készül majd a későbbiekben.
 
Helloween
 
A március 19-ei koncert másik főszereplője, a Gamma Ray erős szálakkal kapcsolódik a Helloweenhez, hiszen mindkét zenekar Hamburgból származik, és a Gamma Ray-t éppen egy egykori Helloween tag, Kai Hansen hozta létre 1988-ban. A nemrég dobos cserén átesett, és immár Michael Ehre-t a sorai közt tudó brigád a terv szerint szintén még a budapesti koncert előtt, februárban ad ki új lemezt. A napokban pedig egy koncert DVD-jük jelent meg, a Skeletons & Majesties Live című kiadvány.
 
A közös világkörüli turné tavasszal, Európában indul, és köszönhetően a két banda közötti jó viszonynak, a zenészek nagyon várják már a közös fellépéseket. Weikath elmondása szerint ?legutóbb a színpadon és a színfalak mögött is igazán különleges és kellemes volt a hangulat. Most megismételhetjük ezt partit, amit már nagyon várunk!? Kai Hansen, a Gamma Ray főhőse hozzátette: ?A 2008-as Hellish Rock turné a zenekar történetének egyik csúcspontja volt, és csakúgy mint akkor, most is teljesen meg fogunk majd vadulni a színpadon!?
 
A két heavy metal veterán előtt egy csinos énekesnő által vezetett brazil csapat, a Shadowside játszik majd. A hard rock és thrash metal jellemvonásokat is magán hordozó heavy metal együttes harmadik, Inner Monster Out című lemezét mutatja be a Pecsa Music Hall színpadán.
 
Gamma Ray
 
Hellish Rock Tour Part II.
2012. március 19., kedd 19 óra
Budapest, Pecsa Music Hall
Helloween, Gamma Ray, Shadowside koncertek
Belépő: december 31-ig 6900 forint, január 1-től 7500 forint, a helyszínen 7900 forint.
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.
 
(Forrás, fotó: livesound.hu)