Mit jelentett számodra a Junior Prima Díj? Kötöd-e konkrét munkához, hogy éppen ebben az évben ítélték oda az elismerést?
Nagyon sokat jelent nekem ez az elismerés, hiszen az egész eddigi munkásságomat méltatták vele. Nem hinném, hogy külön apropója volt, hogy idén kaptam meg, mindenesetre újra bebizonyosodott számomra, hogy érdemes hosszútávon gondolkodni: mert mindig is lesznek olyanok, akik értékelik a mély elköteleződést.
Mikor döntöttél úgy, hogy a zene világából a jazzt választod? Milyen állomások vezettek addig, míg megtaláltad a műfajt, és azon belül a legjobbak közé jutottál?
Úgy érzem, nem én választottam ezt a műfajt, hanem a műfaj választott engem. Korábban soha fel sem merült bennem, hogy valaha jazzénekesnő leszek, mindig is könnyedebb zenéket hallgattam, mégis, a mostani életem tisztán rávilágít arra, hogy tulajdonképpen minden, ettől a pályától látszólag távol eső tanulmány, történés ebbe az irányba mutatott. Ez egy örök életre szóló szerelem, amely gyorsan magával ragadott, és mire ráeszméltem, hogy benne vagyok, már rég nem volt visszaút. Egyébként a férjem, Barcza Horváth József nagybőgős ismertetett meg a műfajjal, ő mutatott be későbbi tanáromnak, Winand Gábornak is. Az első fontos állomás a Magyar Rádió 6-os Stúdiójában való fellépésem volt, amely pontosan fél évvel az első énekórám után történt. A második a 2005-ös montreux-i verseny, ahol fiatal tehetségként visszaigazolást kaptam arról, hogy van létjogosultságom nemzetközi színtéren is. Nyilván a győzelem egy nagyon jó belépő a profi előadók világába, de profik között, objektív mércével nézve is jónak lenni megint egy más szituáció.
Kell a művész mögé egy nemzetközi szinten is komolyan vehető kiadó, aki legitimizálja őt és felrakja a térképre. Ebben mérföldkőnek tekintem a japán kiadóval, az Atelier Sawano-val kötött szerződésemet, melyet 2009-ben írtam alá öt lemezre. Nagyon fontos, hogy egy jónevű kiadó áll mögöttünk, aki hisz bennünk, és sokat tesz azért, hogy minél több emberhez jusson el a zenénk. Emellett természetesen rengeteg munka, sosem szűnő lelkesedés, óriási önfegyelem, kitartás, alázat és hit kellett ahhoz, hogy eljussak oda, ahol most tartok.
Japán egyik legelismertebb klubjába hívtak fellépni, a lemezed megjelent az Egyesült Államokban, amely a jazz hazája. Mit tapasztaltál: a világ különböző pontjain zajló fellépéseid során hogyan viszonyulnak a külföldiek egy magyar jazzénekesnőhöz?
Mivel a mi zenénk nem tartalmaz magyaros elemeket, úgy gondolom, elsősorban európai jazzénekesnőként tekintenek rám. Ezzel akkor is szembesülhettem, amikor a Cotton Club-beli fellépésünkön a programfüzetet lapozgatva a nevem alatt a ?The fairy of the European jazz? (?Az európai jazz tündére?) felirat volt feltüntetve. Az, hogy magyar vagyok, valójában se pozitív, se negatív irányba nem befolyásolta a megítésélemet.
Milyen munkáid vannak jelenleg, esetleg készülsz-e új lemezre a közeljövőben?
Jelenleg a Balázs Elemér Group új szólistájaként koncertezem országszerte, velük legközelebb január 30-án lépünk fel Tatabányán a Jászai Mari Színházban. A saját zenekarommal pedig december közepén vettük fel az új, sorban hatodik lemezemet, amely előre láthatóan március végén fog megjelenni. Ez egy nagyon különleges crossover lemez lesz, melyben a legkülönbözőbb korszakok zeneszerzőitől, ? többek között Bachtól, Debussytől, Bartóktól, Purcelltől, Csajkovszkijtól ? választottunk dalokat, és úgy játsszuk őket, akárcsak a sajátjainkat. A projekt Japánban már most ?World Premiere? címen fut, hiszen nemzetközi szinten sincs jelenleg hasonló. A lemezen Szakcsi Lakatos Róbert zongorázik, a férjem bőgőzik és Balázs Elemér dobol. Az album meglepetése, hogy édesapám, Szőke Sándor cimbalmon zenél két dal erejéig, ami nagy boldogsággal tölt el. Alig várom, hogy megkezdődjön áprilisban az országos turnénk, amelyet már most nagy lelkesedéssel szervezünk.
(Forrás: Kultúra.hu)
(Fotó: zene.hu)
