Megjelent a 40 éves táncházmozgalomról szóló könyv

Zene

A tanulmánykötet az azonos címmel 2012 márciusában megrendezett nemzetközi jubileumi konferencián elhangzott előadások bővített változatait tartalmazza.
 

?A kötet egyik erőssége, hogy összeszedett, kimerítő képet ad arról, milyen hatása van a táncházmozgalomnak világszerte ? mondta Kelemen László a kötet bemutatóján. Hozzátette: a könyv nemcsak az eddig elért eredményeket foglalja össze, hanem a feladatokra is felhívja a figyelmet. Például arra, hogy a hagyományos kultúra a falvakban lassan megszűnik élőnek lenni, így a mozgalomra még nagyobb szerep hárul, többek között a korábbinál is fontosabb, hogy a gyűjtések minél szélesebb körben hozzáférhetőek legyenek.

 
Halmos Béla, a konferencia szervezője és a kötet egyik szerkesztője azt emelte ki, hogy amellett, hogy szerették volna megmutatni, hogy a Liszt Ferenc térről hogyan terjedt el a mozgalom az egész világon, fiatalokat is felkértek előadónak, hogy jelezzék: a munka nem ért véget, az újabb generációkra is számos feladat vár.
 
(Forrás, fotó: Hagyományok Háza)