Erdélyből, azon belül két településről érkeztek október elején hagyományőrzők a Fonó Budai Zeneházba, hogy a szerdai táncházban első kézből adják át tudásukat. Hogyan fogadta őket a Fonó közönsége?
Általában többen jönnek akkor, ha a táncokat nem mi, hanem hagyományőrzők tanítják be. Fontos, hogy megismerjük ezeket az öregeket, mert velük egy világ fog eltűnni. Ők azok, akik kizárólag a mezőség táncaival, dalaival foglalkoznak.
Mi az, ami velük el fog tűnni?
Csak a táncukat tanulva nem tapasztalhatjuk meg, mit is képviselnek ezek az öregek, közelebbről azonban már érezhetjük, másként nyilvánulnak meg, mint az átlagember. Megismerve őket válik azonban igazán világossá, hogy egy egészen más világszemléletet, egy egészen más világképet őriznek. Miközben pedig ők is magyarok, egyszerre tűnnek nagyon távolinak, és nagyon közelinek a számunkra.
Hogyan válogattátok össze a hagyományőrzőket?
A szerdai táncházakban zenélő zenekar, az Eszterlánc egész munkássága arra a vidékére, a mezőség néhány tucat falujának zenéjére specializálódott. Vezetőjük, Császár Attila nagyon sokat jár ki gyűjteni, tanulni hozzájuk, a most meghívottakat évek óta személyesen ismeri, az ottani legjobb táncosokból is ő válogatott.
Itthon mintha kevesebben őriznék a népi hagyományokat.
Romániában a rendszerváltás előtt nem építették ki az infrastruktúrát, új hatások nem igen érték a kisebb, csak földúton megközelíthető falvakat. A rendszertelen áramellátás miatt a szintetizátorról visszatértek az akusztikus hangszerekre. A nyugati zene pedig egyáltalán nem jutott át a határon, így ott ? hazánkkal ellentétben ? népzenei alapú a mai zenei élet, az elnyomás, a diktatúra számos eleme szolgálta tehát, hogy a falusiak ápolhassák néphagyományaikat. Másrészt ezek olyan falvak, ahol 800 éves kontinuitás létezik, azóta élnek egy-egy faluban emberek, miközben Magyarországon számos betelepítés, vagy például a törökök népirtása gátolta ugyanezt a folyamatot.
Nem ők az első hagyományőrzők, akik a Fonóba látogattak.
Igen, hasonló programokat eddig is szerveztünk, nem tudtuk azonban ezt megfelelően kommunikálni. ritkán érdekli a sajtót ugyanis az, hogy mi történik a táncházmozgalomban, igaz, a rossz előítéletek kölcsönösek, a táncházmozgalom és a sajtó kapcsolata oda-vissza döcögős. Hiába rendelkezik a táncházmozgalom a legnagyobb kulturális tömegbázissal ma Magyarországon, hiszen a legutóbbi statisztikai adatok szerint 300 ezer ember táncol aktívan néptáncegyüttesben, a kulturális újságírók többsége még mindig úgy hiszi, valami avitt, régi, penészszagú dologról van szó. Közben, aki érdeklődik a táncház iránt, minden nap talál olyan helyet, folkkocsmát a fővárosban, ahol népzene szól, és néptáncot táncolnak, többségében fiatalok.
Miért kényszerült mégis háttérbe a népzene, a néptánc?
Magyarországon az a kultúra része, ami a tévében megjelenik. Hiába táncolt a Gödör táncházában kéthetente csütörtökön 800 ember egyszerre, ha arról nem tudósítottak. Pedig minden városban, minden egyetemen, minden kerületben működik ma már néptáncegyüttes, amelyek mellé gyerekcsoportok is társulnak, és nem véletlenül mutat fel minden évben teltházat az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár. De mivel Magyarországon az emberek többsége szabadidejét a tévé előtt tölti, a műsorkészítők pedig nem hisznek a népzenében, nehezen kerülünk adásba.
Mi most mégis itt vagyunk, részben azért, mert kinevezéseddel megújult a szerdai Táncház a Fonóban.
Az őszi szezonnal jött a váltás. Eddig a sok-sok résztvevő fej nélkül próbálta megszervezni a táncházakat több-kevesebb sikerrel. Ma már azonban szervezett az egész programkínálat: most négy hónapon keresztül egy tájegység táncait tanulják a látogatók, onnan érkeznek a hagyományőrzők, működik furulya- és énekoktatás, lesz dalosfüzet, ami eddig nem volt. Majd négy hónap után egy Szerda nevű CD-sorozatnak a részeként összefoglaló hangfelvétel készül a résztvevő zenekarokkal, adatközlőkkel.
Kik alkotják a szerdai táncházak közönségét?
Sok diák jár táncházba, a kicsit idősebbek pedig azért hagyják abba, mert már a gyereküket hozzák a gyermektáncházba négyéves kortól. De ez a néphagyományban is így volt, még egy csujjogatás is így szól: ?ez a tánc a legényeké, nem a házas embereké?. Ahogy a többi tánc, a néptánc is a párkeresésről szól, míg azonban máshol nem hallják egymás szavát, az érintés pedig nem csak valaminek a kezdetét, hanem rögtön a folytatást rejti magában, itt tánc közben beszélgetéssel indulhat a megismerkedés. A táncház továbbá aktivitást vár el, nem úgy mint sok más szórakozóhely. Itt meg kell tanulni a dalokat, és meg kell tanulni a táncokat, nem elég jobbra-balra lépkedni. Egyébként éppen az idősebbek, a középkorúak bevonása érdekében szervezem jelenleg, hogy a pénteki táncházat gyermektáncház előzze meg.
Novembertől havonta kétszer a Berka táncház előtt gyermektáncház indul, ahol két korcsoportban: 5-11 éveseknek és 5-16 évesek számára zajlik az oktatás. Első alkalom: 2012. nov. 9.
(Forrás: Kultúra.hu)
(Fotó: Fonó Budai Zeneház)
