Pécsen és Szegeden is Fölszállott a páva

Zene

Ötödik és hatodik adásához érkezik szombat este a Fölszállott a páva 2012, a közmédia tehetségkutató versenye, amelyben a csíkszeredai és győri, illetve kolozsvári és százhalombattai területi selejtezők után a két dél-magyarországi nagyvárosban, Pécsen és Szegeden rendezett verseny összefoglalóját láthatják a nézők. A koreográfusok legnagyobb örömére a korábbiaknál lényegesen több táncegyüttes mutatkozott be a két régióban, amelyek ? mint a zsűritagokkal készült interjúkból kiderül ? sok munkával, energiával és kitartással nagyszerű produkciókat állítottak színpadra.
 

Fiatalos és kreatív, inkább a műfaj dinamikáját, mint lírai oldalát előnyben részesítő versenyzőket láthatunk tehát szombat este, a jelentkezők között ráadásul sok a nemzetiségi: horvát, sokác, cigány és román táncok és dalok ugyanúgy szerepelnek a repertoárban, ahogy fővárosi csoportokat és a Vajdaságból, illetve a horvát, szlovén területekről érkező versenyzőket is találni a mezőnyben. Nem véletlen, hogy kiemelkedő az érdeklődés a határon túl is a műsor iránt. Miután október elején az MTVA bejelentette, hogy a külhoni stúdiók, médiaműhelyek díjmentesen vehetik át ismétlésre a sorozat adásait, már közel egy tucat visszajelzés érkezett az így megszólított televízióktól.

 
A Fölszállott a páva 2012 adásai közül a miskolci és a gödöllői selejtezők összefoglalói vannak még hátra, majd novembertől az eddig megismert legjobb 48 produkció versenyez a 120 percre bővülő folytatásban. A versenyben a szakma mesterei segítik majd a továbbjutókat a felkészülésben, akiknek szakértő zsűri előtt kell majd számot adniuk a tudásukról. A zsűri elnökeként Sebő Ferenc énekes-dalszerző köszönti majd a versenyzőket, az értékelő munkában Agócs Gergely népzenész, néprajzkutató, Diószegi László koreográfus, Sebestyén Márta népdalénekes, előadóművész, Timár Böske, a Csillagszemű táncegyüttes művészeti vezetője, illetve Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus lesz a segítségére.
 
(Forrás: MTI)
(Fotó: Zih Zsolt, MTVA)