A populáris és a klasszikus zene találkozása

Zene

A 30 előadó közül többen már az élőző két Szimfonik Live koncerten is részt vettek. Sena (Irie Maffia) például a Szimfonik 2.0 óta saját bevallása szerint teljesen függője lett a koncert által képviselt hangzásnak és az idei Szimfonik Liv3-ra Eta James ?Something's got a hold on me? című soul slágerével készül. A szintén Irie Maffia-s MC Colombo, aki a Brains zenekar frontembere is, Sting ?Englishman in New York? című balladájával készül, amit megfűszerez azzal, hogy összefűzi a dalt a Brains zenekar egyik aktuális slágerével. Szűcs Krisztián (Heaven Street Seaven), az amerikai MGMT ?Time to pretend? című nótájával áll majd a világot jelentő deszkákra, amit csodálatos szimfonikus hangszereléssel, az MR Gyermekkórus kíséretében gondol újra.

Az Eurovíziós Dalfesztivált is megjárt Compact Disco frontembere, Walkó Csaba a Bastille ?Pompeii? című számát adja majd elő, amit először a Petőfi Rádión hallott és azonnal megtetszett neki. Ő is visszatérőnek számít, hiszen 2012-ben is felejthetetlen előadást nyújtott a Szimfonik Live 2.0-án. Németh Juci, a magyar alternatív zenei élet egyik talán legismertebb szereplője egy Iggy Popp klasszikust formál majd saját stílusára. A dal különlegessége, hogy 1977-ben íródott, ugyanakkor, amikor az énekesnő született. Juci megígérte, hogy a szám közepén igazi, rá jellemző vadulást láthatunk majd a színpadon.

Krsa (Tóth Kristóf), a Pannonnia Allstar Ska Orchestra (PASO) frontembere egyik nagy gyerekkori kedvence - Hofi Géza - ?Lazítani? című slágerét dolgozza majd fel. Szerinte a zenében és a szövegben is benne van az a ritmusvilág, és az a fajta komikusság, ami annyira közel áll a PASO-hoz. Dorogi Peti az Intim Torna Illegál zenekarból az idei nyár egyik nagy slágerét a Punnany Massif-tól az ?Élvezd? című dalt adja majd elő, az MR Férfikórus támogatásával. Radics Gigi, Rita Ora ?Hot right now? című dalát bújtatja új köntösbe. Gigi számára nem ismeretlen élmény szimfonikus zenekarral színpadra lépni, hiszen már többször nagy sikerrel tette ezt. Baricz Gergő, Szirtes Edina ?Mókus?-al ad majd elő egy közös produkciót, méghozzá a világhírű Coldplay zenekar ?Paradise? című számát.