Schubert miséjével emlékeznek Tátrai Vilmosra

Zene

Az est első felében Sosztakovics I. hegedűversenyét a sikeres és világjáró orosz hegedűművész, Szergej Krilov játssza. A szólista az orosz repertoár egyik legjobb előadója, Leonyid Kogan és Salvatore Accardo növendéke.
A koncert második felében Schubert Asz-dúr miséje hangzik el, a szólisták: Hamvasi Szilvia (szoprán), Horváth István (tenor), Kovács István (basszus) és Meláth Andrea (mezzoszoprán).
?Schubert művét tavaly tanultuk be, a pécsi Kodály Központban adtuk elő a Pannon Filharmonikusokkal, de Budapesten most énekeljük először? ? mondta Antal Mátyás karigazgató. Hozzátette, hogy két hét múlva az Esz-dúr misét mutatják be Christian Zacharias vezényletével.
 

nfzschubert.jpg
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A 31 évesen elhunyt Schubert összesen hat misét írt, az Asz-dúr az utolsó előtti, az Esz-dúr pedig az utolsó.
?Az Asz-dúrhoz 25 éves korában kezdett hozzá és három évre volt szüksége, hogy befejezze. Nem tudjuk, mert nincsenek megbízható források arra, vajon életében bemutatták-e? ? részletezte Antal Mátyás.
Szerinte ezekben a misékben az a legszebb és legérdekesebb előadói feladat, hogy az intimebb lírai tételeket úgy kell énekelni, mint egy Schubert-dalt, a markánsabbakat pedig úgy, mint egy Händel-oratórium nagyszabású énekkari tablóit.
A karigazgató elárulta, hogy Tátrai Vilmoshoz többféle személyes emlék fűzi. Sokszor hallgatta, ahogy édesapjával, Antal Györggyel szonátáztak. Később ő is dolgozott vele gyakorló zenekari muzsikusként, fuvolistaként az Állami Hangversenyzenekarban, az NFZ elődjében. Gyakran fuvolázott a Tátrai által alapított Magyar Kamarazenekarban is.
?A zenekarban azt tapasztaltam, hogy egy megkérdőjelezhetetlen tekintélyű koncertmester volt, zenei tudását vita nélkül elfogadták? ? jellemezte a néhai Tátrai Vilmost Antal Mátyás.
 
(Forrás: MTI)
(Fotó: filharmonikusok.hu)