Szabó Balázs kapta az AEGON Művészeti Társdíjat

Zene

Grecsó Krisztián márciusban vehette át az AEGON Művészeti Díjat Mellettem elférsz című regényéért. A rangos elismeréssel a felkért szakújságírók, kritikusok az előző év irodalmi termésének legjobb művét, illetve annak alkotóját jutalmazzák. A díj minden birtokosa választhat egy társdíjast, aki az irodalmon kívül bármely művészeti ágban tevékenykedhet ? mondta Winkler Nóra, a díj szakmai tanácsadója.
Grecsó Krisztián a társdíjas bejelentése előtt elárulta, soha annyi koncertre, kiállítás-megnyitóra és egyéb művészeti eseményre nem kapott meghívót, mint az elmúlt fél évben. Végül azonban választottjával, Szabó Balázzsal véletlenül találkozott a ?könyvheti őrület közepén?, amint éppen egy Radnóti-vers megzenésítését adta elő.
 

?Akkor döntöttem el, hogy ő méltó a díjra? ? idézte fel az író, hozzátéve: Szabó Balázs a fiatal Sebő Ferenchez hasonlóan összetett személyiség.

Szabó Balázs 1978-ban született az észak-alföldi Tetétlenben. Játszott a Suhancos zenekarban, volt bábszínész a kecskeméti Ciróka, a debreceni Vojtina és a pécsi Bóbita Bábszínházban, vezette az m2 Csudaszombat című gyermekműsorát, jelenleg pedig a Szabó Balázs Bandája tagja.
A AEGON Művészeti Társdíjat ? Beretvás Csanád kisplasztikáját ? és a vele járó nettó 2 millió forintot Szabó Balázs a Katona József Színházban megtartott díjátadó gálán vehette át november 27-én este.
 
(Forrás: MTI)
(Fotó: facebook.com/szabobalazsbandaja)