Szárnyal a Páva

Zene

Milyen nézettségi adatokkal büszkélkedhet a Fölszállott a páva?
A Fölszállott a páva vetélkedővel ? a másnapi Duna World-ön sugárzott ismétléssel együtt számítva ? hétről hétre több mint egy-egy millióan ismerkedtek meg. A négy elő- és két középdöntő valamelyikébe eddig összesen 3,2 millió fő ? a lakosság több mint egyharmada (34,8%) ? belenézett legalább egy perc erejéig.

Miként változott a népszerűség, esetleg történt-e változás az érdeklődő korosztályt illetően ? tehát kik a legkíváncsibbak a műsorra?
A Fölszállott a páva a Duna átlagos közönségarányának közel a dupláját éri el szombat esti adásaival, a 18-49 évesek körében pedig majdnem annak háromszorosát. A felnőtt nézők 4-5 százaléka választja ezt a műsort szombat esténként: ezzel a közönségaránnyal a saját idősávjában a Fölszállott a páva a nem országos lefedettségű adók körében a legnézettebb műsornak számít, azaz kizárólag az országos adókon sugárzott programok előzik meg. A Nielsen Közönségmérés szerint A Fölszállott a pávára a Duna megszokott közönségén kívül egyértelműen több fiatal néző is odakapcsol és olyan nézőket is a Dunára vonz, akik a korábbi hónapokban nem nézték az adó műsorait.

 

A jelenlegi nézettségi adatokkal hol helyezkedik el a Duna TV, illetve a közmédia toplistáján?
A műsor hétről hétre a Duna 4-5 legnézettebb műsora között szerepel.

Összesen hány jelentkezőből, majd az élő műsorban indulókból hányan maradtak az e heti adást követően a műsorban?
A Fölszállott a páva  területi előválogatói 360 produkció, mintegy 2000 versenyző részvételével szeptember 8-án fejeződtek be. Az elődöntőkben összesen 48 ? kategóriánként 12 ? produkciót ismerhetett meg a közönség. A Fölszállott a páva két élő középdöntőjébe összesen 24 előadó és együttes tért vissza a színpadra és a képernyőre, az elődöntők összetett pontozási rendszere miatt azonban kategóriánként már eltérő számú versenyprodukció mutatkozhatott be a szombati, élő adásokban.

Visszajelzések alapján kikért rajonganak a legtöbben: a zenészekért, vagy a táncosokért?
Nincs ilyen típusú megkülönböztetés, a zenészek, énekesek, táncosok és együttesek mindegyike megtalálta a maga szurkolótáborát.

Pontosan mikor és milyen kereteken belül, milyen esetleges meglepetésekkel ér véget a műsor?
A Fölszállott a páva döntőjét december 15-én láthatja a Duna és a Duna World nézőközönsége, de a nevezetes alkalomra az M1 is bekapcsolódik az élő közvetítésbe.

Miként tudják, kívánják segíteni a műsor résztvevői a legjobbak, a díjazottak munkáját a jövőben?
A díjazottak a közmédia rendezvényein lépnek majd fel és sok műsorban is találkozhatnak majd velük időről időre a hűséges nézők.

(Forrás, fotó: Kultúra.hu)