Kiss-Rigó László a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke a koncertsorozatról megjelent kiadványban így ír a névadó püspökről: ?A Velencéből érkező, ám a Szentföldre tartó, de csak Magyarországig eljutó Szent Gellért püspök kiemelkedő alakja a magyar történelemnek. A feltehetően lombardiai származású szerzetest 1015 augusztusában mutatták be István királynak, aki rábízta fia, Imre herceg neveltetését. A király később marosvári (csanádi) püspökké nevezte ki (1030). Igen nagy örömét lelte munkájában, a kereszténység megerősödésért folytatott igyekezetében, térítési, templomépítési, papnevelési tevékenységében. Gellért ott volt István király halálos ágya mellett is, és közös fohásszal ajánlották fel az országot a magyarok Nagyboldogasszonyának. Szent Gellért püspök példakép lehet nemcsak a keresztények, hanem mindenki, különösen a nevelők számára. Alázatos, aszkéta élete, áldozat- és segítőkészsége, nevelői következetessége, valamint minden tettében megnyilvánuló szeretete, valamennyiünk számára követendő példa. Iránta való tiszteletből viseli nevét a szegedi Gál Ferenc Főiskola Zenetudományi Intézetének keretében működő Szent Gellért Akadémia és az évente rendezendő zenei fesztivál.?

zenekar_1.

 

A komolyzenei hangversenyek sorát egy jótékonysági koncert nyitja, amelynek bevételét a Korábban Érkeztem Dél-alföldi Regionális Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány javára ajánlja az egyházmegye. Már a nyitókoncert is igazi csemegét ígér a zenekedvelőknek, hiszen fellépői között találjuk a Kossuth- és Liszt-díjas koloratúrszopránt, Miklósa Erikát, valamint a Kis Virtuózok két hárfását: Szauer Biankát és Tóth Bettinát. A dómban rendezett hangversenyen fellép a jeles szegedi operaénekes, Vajda Júlia is. Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, Gyüdi Sándor vezényletével.

Zenekar_2.

 

Különös aktualitást ad a rendezvénysorozatnak, hogy szeptember 24-én, Szeged-Csanádi Egyházmegye ünnepélyes keretek között liturgikusan adja át a mintegy 2,1 milliárd forintos uniós és hazai forrásból megújult székesegyházat. A Dóm téren, este 6 órakor kezdődő szent misét követően Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mond ünnepi köszöntőt. Az eseményt a fesztiválsorozat egyik kiemelkedő szimfonikus koncertje zárja. Ezen az ünnepségen kezdődik a felkészülés az egyházmegye alapításának 1000. évfordulójára. A millenniumi ünnepséget 2030-ban rendezik.

 

A Szent Gellért Fesztivál további érdekessége, hogy ? az idén először ? a Szent Gellért Akadémia zenekara a fővárosban vendégszerepel. Szeptember 26-án, Szent Gellért vértanúságának helyszínéhez közel, a Pesti Vigadóban rendezett hangversenyen Beethoven művei csendülnek fel.

Zenekar_3.

 

A szimfonikus hangversenyek mellett kamarakoncertek is szórakoztatják a zenekedvelő közönséget. Ezúttal fiatal magyar, olasz és koreai zenészek mutatkoznak be a dómban, illetve a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg termében.

 

A komolyzenei fesztiválsorozatot szeptember 27-én Tóth Péter: ?Szent Gellért Oratórium? című műve zárja a szegedi fogadalmi templomban. A hagyományos Szent Gellért Fesztivál célja, hogy olyan komolyzenei eseményre hívja a szegedi, vajdasági, bácskai és honi közönséget, amely kifejezi és erősíti a vallás, valamint a zene határokon átívelő kapcsolatát.